Filmek térből és időből

Ahogy a magyarszakon kötelező olvasmányok, úgy a filmszakon kötelező filmek vannak. Ezeket mutatom be nektek – és persze az elméleti, illetve történeti hátteret is. Az izgalom kedvéért nem időrendi sorrendben haladunk!

Filmek térből és időből

A hosszútávfutó magányossága (1962) és a free cinema

Nemrégiben egyik olvasóm azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy ajánljak olyan filmet, amelyben előtérbe kerül a sport, a futás. Elsőként Simonyi Balázs Ultra (2017) című filmje ugrott be, ám ahogy folytattunk a beszélgetést, rájöttem: rengeteg olyan film pihen a gyűjteményemben, amelyet még ajánlhatok. Aztán ahogy néztem a színes és fekete-fehér mozgóképeket, eszembe jutott a nagy kedvencem, A hosszútávfutó magányossága (The Loneliness of the Long Distance Runner, 1962), valamint a free cinema, vagyis az a filmművészeti irányzat, amely mind közül az egyik legkedvesebb számomra. (A cikket Szalontai Anikónak ajánlom.)

Olvass Tovább

Filmek térből és időből

Születésnap (1998) és a dán dogma

Több mint egy hónapja láttam a dán-svéd koprodukcióban készült Szívek királynője (Dronningen, 2019) című filmet, ám az emléke azóta is kísért. Ez az alkotás olyan mély benyomást tett rám, hogy ha csak egy pillanatra is eszembe jut valamely képkockája, összeszorul a gyomrom… Valahogy így vagyok Thomas Vinterberg Születésnap (Festen, 1998) című filmjével is, amely nemcsak azért állítható párhuzamba a Szívek királynőjével, mert játszik benne Trine Dyrholm… Hanem azért is, mert hasonlóan merész, vagyis úgy mutatja meg a valóságot, pontosabban a valóság egy igazán mocskos szeletét, amilyen igazából. Na, igen: a dogma mozgalom képviselői az igazmondásra törekedtek, és rámutattak, hogy az igazság sokszor tényleg nagyon fáj.

Olvass Tovább

Filmek térből és időből

A kölyök (1921) és Charlie Chaplin

„Minden élőlény között csak az ember tudja előre, hogy meg fog halni, mégis, egyedül az ember tud nevetni. Megnevettetni az embert annyi, mint elterelni figyelmét a halálról.” E két mondat attól a filmművésztől származik, aki rendezőként, forgatókönyvíróként és színészként is brillírozott, s aki nemcsak kiváló mozgóképeket hagyott hátra az utókornak, hanem egy örökéletű alakot: a csavargót, vagyis a vígjáték megtestesítőjét is. Most Charlie Chaplin életéről és munkásságáról mesélek nektek, és A kölyök (THE Kid, 1921) című filmjét ajánlom, amely mind közül a legkedvesebb számomra.

Olvass Tovább

Filmek térből és időből

Dr. Caligari (1920) és a német expresszionista film

Nemrégiben a flashback kifejezést mutattam be nektek, amikor is szóba került a Dr. Caligari (Das Cabinet des Dr. Caligari, 1920) című film, amely azóta sem megy ki a fejemből. Részben azért, mert, ha egyszer megnézi az ember, sose felejti el… Részben meg azért, mert, ha egyszer megnézte, akkor valahányszor megpillantja a címét vagy egy képkockát belőle, nem tudja elűzni a gondolataiból. Mondhatjuk tehát, hogy a Dr. Caligari felejthetetlen élményt nyújt, de azt is ki kell emelni, hogy minden idők egyik legjobb filmje. Most ezt ajánlom nektek, illetve a filmtörténet első önálló, egységes stílusirányzatát, a német expresszionista filmet.

Olvass Tovább

Filmek térből és időből

Tűz van, babám! (1967) és a csehszlovák új hullám

„A boldogság keresése az, hogy az ember keresi a boldogságot… végül is ez a boldogság.” Ezt az idézetet az európai filmtörténet órán hallottam, s azonnal felvéstem a füzetembe, éppen egyvonalba annak a filmesnek a nevével, aki a csehszlovák új hullám és az egyetemes filmtörténet egyik legkiemelkedőbb alakja. Most azt kellene írnom, hogy volt, mivel tavaly áprilisban elveszítettük őt, de képtelen vagyok nem jelen időben fogalmazni vele kapcsolatban. Miloš Forman – aki nemcsak Európát, hanem az egész világot, sőt még Hollywoodot is meghódította – ma, február 18-án lenne 87 éves. Most rá emlékezem – méghozzá úgy, hogy az egyik legjobb filmjét ajánlom, s bemutatom azt a filmművészeti irányzatot, amely nélküle nem lett volna ugyanaz…

Olvass Tovább

Filmek térből és időből

Lady Bird (2017) és a befogadáselmélet

Egyik barátnőm a múltkor azt mondta, sok egyéb mellett azért is imádja a filmeket, mert a segítségükkel „átkerül” egy másik világba. Miközben filmet néz, néhány órára kiszakad a saját életéből, és megfeledkezik mindarról, ami vele, körülötte zajlik. Pontosan így érzek én is, sőt néha azt veszem észre, hogy teljesen belevonódom a történetbe, és úgy azonosulok valamelyik szereplővel, mintha én magam lennék a vásznon… Veletek is történt már ilyen? Éreztétek már úgy, hogy a legmélyebb érzéseiteket, félelmeiteket látjátok viszont a vásznon? Ha a válaszotok igen, ez a cikk nektek szól!

Olvass Tovább

Filmek térből és időből

Mélyvörös (1975) és a giallo

Létezik a filmtörténetben egy giallo elnevezésű műfaji megjelölés: ez a bűnügyi filmcsalád sajátos válfaja, mely a horror és a thriller műfaji jegyeit egyaránt mutatja, s olyan filmeket jelöl, amelyek elsősorban zsigeri hatások kiváltására törekszenek, a néző primer érzelmeit célozzák meg, és amelyeket leginkább jellegzetes vizuális eszköztáruk határoz meg. Most erről a műfajról mesélek nektek, s egyik legkiemelkedőbb alakja, Dario Argento klasszikussá vált, Mélyvörös (Profondo rosso, 1975) című filmjét ajánlom.

Olvass Tovább

Filmek térből és időből

A sorompók lezárulnak (1952) és az olasz neorealizmus

Vittorio De Sica 1952-ben készítette el A sorompók lezárulnak (Umberto D., 1952) című filmjét, mely egy társadalom peremén élő nyugdíjas úr, Umberto D. mélyen megható története. Bár az olasz neorealizmus stílusirányzata kapcsán elsősorban a – szintén megindító és fantasztikus – Biciklitolvajokat (Ladri di biciclette, 1948) szokták emlegetni, én most Vittorio De Sica alkotását ajánlom a figyelmetekbe – mert csodaszép és őszinte film azokról az érzelmekről, amelyekről szinte lehetetlenség beszélni.

Olvass Tovább

Filmek térből és időből

Hulot úr nyaral (1953) és a vígjáték

Amikor azt a szót hallom vagy olvasom valahol: vígjáték, mindig az visszhangzik a fejemben, hogy „ez a Szűcs az nem az a Szűcs, vagyis az ő Szűcsük, de nem a mi Szűcsünk”. Ilyenkor felidéződik bennem, hogyan folytak a könnyeim a nevetéstől, mikor először láttam a Meseautó (1934) ezen jelenetét. Aztán mielőtt még eszembe jutna Chaplin Aranyláza, az emlékek közül előugrik egy francia alkotó, Jacques Tati és az ő teremtménye, Hulot úr, akik még a legkomorabb pillanataimban is képesek voltak megnevettetni – úgy, ahogyan semmi és senki más. Éppen ezért most a Hulot úr nyaral (Les vacances de Monsieur Hulot, 1953) című Tati-filmet ajánlom nektek. És a vígjáték műfaját!

Olvass Tovább

Filmek térből és időből

Tavaly Marienbadban (1961) és a balpartiak

A legutóbbi Filmek térből és időből-cikkemben a francia új hullám irányzatát mutattam be, majd azt ígértem, hogy legközelebb az új hullámos rendezők külön csoportjáról, a balpartiakról mesélek nektek, és az egyik legkedvesebb filmemet ajánlom. Nos, elérkezett a legközelebb, vagyis itt az idő, hogy megnézzétek Alain Resnais Tavaly Marienbadban (L’année dernière à Marienbad, 1961) című filmjét. Azt azért elmondom: most a filmművészet egyik legnehezebben megfejthető alkotását ajánlom nektek – ám ez a mű olyannyira lenyűgöző, hogy le fog esni az állatok. Komolyan!

Olvass Tovább