Látni kell

Mitől jó egy film? És mitől rossz? Mit nézzünk meg és mit ne? Ebben a rovatban mindegyik kérdésre választ kaptok. De leginkább arra, hogy mit érdemes megnézni.

Filmkritikák – nem csak a legújabb filmekről.

Látni kell

„Ami történik, és aminek nem szabad megtörténnie, ugyanaz.” – Szívek királynője (2019)

A skandináv filmekről mindig ugyanaz jut eszembe: precizitás, kiváló rendezés, színészi játék és operatőri munka, s a valóság és az emberi természet olyasfajta bemutatása, ami a nézőnek a legjobb esetben is iszonyúan fáj. Mindezek fényében egyáltalán nem vetem el a sulykot, ha azt mondom: a dán-svéd koprodukcióban készült Szívek királynője (Dronningen, 2019) ízig-vérig skandináv film, amely olyan (fizikai és lelki) fájdalmat okoz, mintha 127 percen keresztül fojtogattak volna minket…

Olvass Tovább

Látni kell

Főszerepben a sorozatgyilkos – Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány (2019)

Ted Bundy neve bizonyára mindenkinek ismerős. Ő volt Amerika, sőt a világtörténelem leghírhedtebb sorozatgyilkosa, aki 1974 és 1978 között fiatal lányokat erőszakolt és gyilkolt meg – olyan kegyetlenséggel, hogy arra szavak sincsenek. Ő volt az a pszichopata, aki karizmájának köszönhetően nemcsak a környezetét, hanem szinte egy egész társadalmat is megvezetett, s akinek nyilvános bírósági tárgyalásaira fiatal lányok tucatjai jártak – csak azért, hogy lássák… Az ő történetét meséli el az Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány (Extremely Wicked, Shockingly Evil, and Vile, 2019), amely ugyan nem tökéletes, mégis fontos film.

Olvass Tovább

Látni kell

Mindenkinek vannak rossz napjai – Egy igazán csodás nap (2014)

Biztosan veletek is előfordult már (jó) párszor: az ébresztő nem csörgött, a reggeli kávét a frissen mosott és vasalt felsőtökre öntöttétek, a kulcsot nem találtátok sehol, s mikor végül meglett és el tudtatok indulni, az esőben – mert ilyenkor természetesen esik –, a zebránál egy autó pont telibe talált benneteket, így aztán hiába sikerült behozni a reggeli lemaradást, végül elkéstetek… Vagy mondjuk elfelejtettétek beletenni a mosógép kifolyócsövét a kádba, a víz elárasztotta a fél lakást, és miután felitattátok a nappaliig zúdult víztömeget, véletlen felrúgtátok a felmosóvödröt… – ez utóbbi egyébként pontosan így történt velem. De amiért ilyen sokat hadoválok a jó öreg Murphy-féle „ami elromolhat, az el is romlik” törvényről, az az, hogy muszáj a figyelmetekbe ajánlanom az Egy igazán csodás nap (Alexander and the Terrible, Horrible, No Good, Very Bad Day, 2014) című családi filmet, amely úgy meséli el egy rossz nap történetét, hogy azt élvezet nézni!

Olvass Tovább

Látni kell

Élni csudajó! – Arcélek, útszélek (2017)

„A hipszter fotós és a rendezőlegenda varázslatos kalandjai Franciaországban” – olvasható az Arcélek, útszélek (Visages villages, 2017) plakátján, és meg kell, mondjam: a „reklámszöveg” igen találó. A nemrégiben elhunyt Agnès Varda, a francia új hullám egyetlen női alkotója, a filmtörténet megkerülhetetlen alakja, valamint a fiatal fotós és street art művész, JR filmje tényleg varázslatos kaland, amely – sok más mellett – arra mutat rá: élni csudajó!

Olvass Tovább

Látni kell

„A tudomány nevében” – Éter (2018)

„Intellektualitás és moralitás – némi egyszerűsítéssel ebben a fogalompárban jelölhetjük meg Zanussi vezérlő csillagait. Kétségtelen, önmagában még sem az intellektualitás, sem az erkölcsi érdeklődés nem tekinthető kivételes vonásnak, jellegadó sajátossággá a rendezői világlátás teszi” – olvashatjuk Pörös Géza Krzysztof Zanussi világa című, 2016-ban megjelent kötetében. Azért éppen ezt az idézetet másoltam ki az említett könyvből, mert a lengyel rendezőzseni legújabb, Éter (Eter, 2018) című filmjét nézve ez a két szó: az intellektualitás és a moralitás visszhangzott bennem. Jóllehet, az Éter nem nyeri majd el mindenkinek a tetszését, de akinek igen, annak hihetetlenül fog tetszeni!

Olvass Tovább

Látni kell

Érintés nélkül – Két lépés távolság (2019)

Milyen lehet abban a tudatban élni, hogy minden egyes nap ajándék? S milyen érzés lehet, ha az ember nem mehet másfél méternél közelebb a szerelméhez, soha? Ez két, egymástól igen távol állónak tűnő kérdés, ám a Két lépés távolság (Five Feet Apart, 2019) című romantikus drámában mindkettő a fókuszba kerül. Jó szívvel ajánlom megtekintésre ezt a filmet, mert fontos alkotásnak tartom, ugyanakkor nagy nehezen jelenteném csak ki, hogy jónak is…

Olvass Tovább

Látni kell

„Világunk legsötétebb pillanatai” – Hotel Mumbai (2018)

Léteznek olyan filmek, amelyek után az ember úgy sétál – jobban mondva vánszorog – ki a moziteremből, mintha megverték volna. Bevallom: erre az érzésre számítottam, sőt kicsit féltem is tőle, mikor beültem a valós eseményeket feldolgozó Hotel Mumbai-ra (2018), ám a jóslatom nem vált be. A katarzis, amelyet olyan nagyon vártam, elmaradt, de hogy őszinte legyek: a film hatásából ez valójában nem vont le túl sokat. Anthony Maras első nagyjátékfilmjéről tehát még véletlenül se mondhatom, hogy nem hatásos, hiszen az, rendkívüli módon az.

Olvass Tovább

Látni kell

A szerelemről, és sok minden másról is – Bocsáss meg, kedvesem! (2018)

Amikor elolvastam a Bocsáss meg, kedvesem! (Plaire, aimer et courir vite, 2018) történetét, hirtelen felidéződött bennem az elmúlt évek egyik legjobb filmje, Luca Guadagnino Szólíts a neveden (Call Me by Your Name, 2017) című munkája, s magamban ki is jelentettem: oké, szóval akkor Christophe Honoré elénk teszi ennek a realisztikusabb francia változatát. Az első húsz perc után aztán kénytelen voltam visszaszívni ezt a kijelentést, a Bocsáss meg, kedvesem! ugyanis rendkívül egyedi alkotás, amely a férfiak között kibontakozó szerelem mellett barátságról, betegségről, gyászról és halálról mesél. Tehát nem, ez a film nem a Szólíts a neveden francia változata; ám legalább olyan értékes és megkerülhetetlen! Ennek ellenére sajnos nem való mindenkinek…

Olvass Tovább

Látni kell

Pszichedelikus film, drog helyett – Eksztázis (2018)

A minap az egyik barátom azt a sokat mondó üzenetet írta nekem, miután megnézte az Eksztázist (Climax, 2018), hogy „ez rettenetes volt”. Őszintén szólva nem lepődtem meg a reakcióján, hiszen ha napjaink nagybetűs botrányfilmesét kellene megneveznem, akinek minden egyes alkotása megosztja és kiborítja a közönséget, akkor gondolkodás nélkül rávágnám, hogy Gaspar Noé. Nem is szoktam túl bátran ajánlgatni a filmjeit, pedig – bevallom – kivétel nélkül, mindegyikért odavagyok. Méghozzá azért, mert a francia rendező igen egyedi módon, a néző érzékeire és érzelmeire hatva mesél a szerelemről, a szexualitásról, az erőszakról és nem utolsó sorban a kábítószerek hatásáról. Ez utóbbi, a drog kerül a fókuszba az Eksztázisban, a 95 perces mese pedig olyannyira hatásos, hogy sokszor azt érezzük: nem bírjuk végignézni.

Olvass Tovább

Látni kell

Mit lehet tenni, ha elmúlik a szerelem? – Anna és Ben (2017)

Talán nem vagyok egyedül a romantikus, jobban mondva, szerelmesfilmek iránti rajongásommal… És szerelmesfilmek alatt most – és mindig – azokat az alkotásokat értem, amelyekben nincsen herceg fehér lovon, se grandiózus nagyjelenetben félbeszakított esküvő, se érzelmes szerenád a kedves ablaka alatt. De akkor mi van bennük? Kegyetlen őszinteséggel megfogalmazott kérdések arról, mi is az a szerelem, és arról, mi minden történhet velünk, ha szerelmesek vagyunk – mármint egy olyan világban, ahol nincs fehér ló, meg érzelmes szerenád az ablak alatt. Épp ezekre a kérdésekre ad választ az Anna és Ben (Band Aid, 2017) című film. No, meg arra: mit lehet tenni, ha elmúlik a szerelem?

Olvass Tovább