Látni kell

Mitől jó egy film? És mitől rossz? Mit nézzünk meg és mit ne? Ebben a rovatban mindegyik kérdésre választ kaptok. De leginkább arra, hogy mit érdemes megnézni.

Filmkritikák – nem csak a legújabb filmekről.

Látni kell

A film, amely után félni fogsz a tükörképedtől – Mi (2019)

Hogy fér meg egymás mellett egyazon filmben az NWA Fuck tha Police című száma, egy Reszkessetek, betörők!-re utaló poén és Jeremiás próféta könyve? Nos, úgy, hogy a rendező Jordan Peele, aki rendkívüli módon ért a hangulatteremtéshez, a feszültségkeltéshez, a karakterek irányításához, s úgy nagy általánosságban ahhoz, miként kell olyan vérfagyasztó mozgóképet csinálni, amely láttán a néző tényleg kellemetlenül érzi magát a moziszékben ülve. A Mi (Us, 2019) hatása azonban nem korlátozódik a moziszékre: e film után még napokig borzongunk, és nemcsak a sötéttől, de a saját tükörképünktől is irtózni fogunk, nem is kicsit…

Olvass Tovább

Látni kell

Agyatlan vígjáték, nagy szívvel – Csak a baj van veled (2018)

Minden évben, mikor elgondolkozom azon, mely filmek nyűgöztek le a legjobban, rájövök, hogy bizony mindig ott van az első ötben egy francia alkotás. Aztán persze, arra is rádöbbenek, hogy „az idei filmtermés legkevésbé fogyasztható darabjai” listámon is ott csücsül néhány francia film, pontosabban pár agyatlan vígjáték olyan jelenetekkel, amelyek láttán még visszagondolva is azt kérdezgetem magamtól félhangosan: „Miért?” Ez utóbbira számítottam, mikor hirtelen elhatározásból jegyet váltottam a Csak a baj van veled (En liberté!, 2018) című krimi-vígjáték-drámára (!), de csalódnom kellett. Jó, azt nem mondom, hogy Pierre Salvadori filmjét nézve egyáltalán nem zúgott a fejemben a „miért?”, de el kell ismernem: ennek a némiképp agyatlan vígjátéknak igen nagy szíve van.

Olvass Tovább

Látni kell

„A férjem egy szörnyeteg. Ha hazajön, megölöm.” – Apró mesék (2019)

Az idei év egyik legjobban várt filmje a Szász Attila–Köbli Norbert alkotópáros új, Apró mesék (2019) című történelmi munkája, amelynek (szerintem) már az előzetese is olyan remekül sikerült, hogy az ember akaratlanul is újra meg újra lejátszotta… A várakozás izgalmához pedig azért jócskán hozzáadott, hogy az alkotók három kiváló tévéfilm után végre nagyvászonra álmodták a fikcióval átitatott történelmet. A rájuk oly jellemző profizmussal készítették el az Apró meséket, amely nem is olyan apró, mint amilyennek sokan mondják…

Olvass Tovább

Látni kell

A történelem hétköznapi arca – Guerilla (2019)

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc a magyar történelem azon szegmense, amely elég távoli ahhoz, hogy a nagy- és dédszülők bőszen meséljenek róla, ahhoz azonban elég közeli, hogy azt megemlíthessék: az ő nagyapjuk ott volt. Ezt az időszakot – s vele néhány „névtelen nagyapát” – idézi meg Kárpáti György Mór első nagyjátékfilmje, a Guerilla (2019), amely nem a vértől áztatott csatamezőre invitálja a nézőt, hanem egy erdő sűrűjébe, ahol aztán a történelem hétköznapi arcát fedi fel.

Olvass Tovább

Látni kell

Az év legjobb meséje – Zöld könyv – Útmutató az élethez (2018)

Óriási meglepetés volt, hogy az idei legjobb filmnek járó Oscar-díjat a találgatásokkal ellentétben nem az ínyenceket megcélzó A kedvenc (The Favourite, 2018) vagy a tökéletesség határait súroló Roma (2018) nyerte, hanem annak a Peter Farrelly-nek a legújabb munkája, aki korábban olyan – „kis” túlzással élve – idióta vígjátékokat tett le az asztalra, mint például a Dumb és Dumber kettyó (Dumb and Dumber To, 2014). A Zöld könyv – Útmutató az élethez (Green Book, 2018) díjazására talán senki sem számított, vagy csak nagyon kevesen, merthogy mindenki – és a mindenki alatt most elsősorban a kritikusokat értem – azt mondta: a Zöld könyv egyszerű, kiszámítható mese, amelyet már vagy százszor láttunk. Nos, ez igaz, ám a díj és a közönség lelkesedése rámutat valami fontosra. Arra, hogy az ilyen egyszerű, kiszámítható, mégis csodálatos mesékre szükségünk van. Akkor is, ha ismerjük őket. És akkor is, ha előre tudjuk, mi a tanulság.

Olvass Tovább

Látni kell

Válság az élet közepén – Brad helyzete (2017)

Gondolom, mindannyian éreztünk már féltékenységet. Nem, most nem a párkapcsolatokban olykor-olykor feléledő zöld szörnyetegre gondolok, hanem arra a fajta irigységre, ami akkor keríti hatalmába az embert, mikor látja, hogy mások mennyivel többet értek el nála, mennyivel jobbak, s mennyivel jobb életük van. Az irigység ezen formája, illetve az életközepi válság kerül a középpontba a Brad helyzete (Brad’s Status, 2017) című filmben, amely szívszorítóan életszagú és erőteljes alkotás arról a bizonyára sokakban felmerülő kérdésről: Mit érek én másokhoz képest?

Olvass Tovább

Látni kell

Saját szavakkal – A Maria Callas-sztori (2017)

„Két ember van bennem. Szeretnék Maria lenni, de ott van Callas is, akihez fel kell nőnöm. Szóval próbálok mindkettőnek megfelelni” – fogalmazta meg 1970-ben, David Frost újságírónak adott interjújában Maria Callas, a 20. század egyik legtehetségesebb, legsikeresebb és legnagyobb hatású operaénekese. Az ő életébe enged bepillantást Tom Volf A Maria Callas-sztori (Maria by Callas, 2017) című dokumentumfilmje, amely igen egyedi portré, hiszen – archív felvételek, interjúk és levelek segítségével – maga a művésznő mesél benne saját magáról.

Olvass Tovább

Látni kell

Jelenetek egy se veled, se nélküled viszonyból – Hidegháború (2018)

A lengyel Paweł Pawlikowski előző, Ida (2013) című alkotásával egy szempillantás alatt berobbant a köztudatba, és elismerések egész sorát zsebelte be: elnyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar- és BAFTA-díjat, illetve öt Európa Filmdíjat, köztük a legjobb filmét és a legjobb rendezését. Mindezek után nem csoda, hogy mindenki visszafojtott lélegzettel és elvárások egész hadával várja legújabb munkáját. A legjobb idegen nyelvű film, a legjobb rendezés és a legjobb operatőri munka Oscar-díjára esélyes Hidegháború (Zimna wojna, 2018) pedig nem egyszerűen csak megfelel az elvárásoknak, hanem túl is teljesíti őket. Pawlikowski évtizedeken és országokon átívelő szerelmi története érzelemgazdag és letaglózó, ám többet vár a nézőtől, mint azt elsőre gondolnánk.

Olvass Tovább

Látni kell

Humorba mártott történelem – A kedvenc (2018)

A görög rendező, Jorgosz Lantimosz a Kutyafog (Kynodontas, 2009), A homár (The Lobster, 2015) és az Egy szent szarvas meggyilkolása (The Killing of a Sacred Deer, 2017) című filmekkel egyértelművé tette: nem elég, hogy az egész világnak szóló mondanivalója van, de mondandóját olyan módon képes „tálalni”, hogy azt bizony tényleg mindenkinek látnia kell. E mondat után nem lesz meglepő, amit írni fogok, de azért leírom: A kedvenc (The Favourite, 2018) című, összesen 10 Oscar-díjra jelölt filmjét bűn lenne kihagyni! Ez ugyanis az eddigi leghumorosabb és legjobb munkája.

Olvass Tovább

Látni kell

Ítélet nélkül a kábítószer-függőségről – Csodálatos fiú (2018)

Kokain, heroin, LSD, metamfetamin, ecstasy, mefedron, oxikodon, ketamin – sokunk számára ezek csak szavak, ám temérdek ember van szerte a világban, aki képtelen szabadulni a kábítószertől. Éppen egy ilyen személy, s az ő édesapja küzdelmeiről szól a belga rendező, Felix Van Groeningen első angol nyelvű filmje, a Steve Carell és Timothée Chalamet főszereplésével készült Csodálatos fiú (Beautiful Boy, 2018), amely ítélet nélkül, őszintén beszél a kábítószer-függőségről, s a kegyetlen következményekről.

Olvass Tovább