Látni kell

Húsba vágó mese egy generáció problémáiról – Eufória (Euphoria, 2019–)

Valljuk be: ha egy napon elénk perdülne egy varázsló, és azt mondaná, hogy visszarepít minket az időben, méghozzá a kamaszkorba, lennénk néhányan, akik azt válaszolnánk, „kösz, nem”. Merthogy a tinédzser-lét nem kifejezetten felhőtlen, sőt sokak számára egyenesen kibírhatatlan… Őszintén szólva, abba csak nagy néha gondolok bele, milyen lehet a mai világban kamasznak lenni, de olyankor még a kibírhatatlant sem találom elég megfelelő jelzőnek. És az HBO Eufória (Euphoria, 2019–) című sorozatát látva rájöttem: nem is az.

Sam Levinson rendező-forgatókönyvíró – a Jó reggelt, Vietnam! (Good Morning, Vietnam, 1987) és az Esőember (Rain Man, 1988) című filmeket jegyző Barry Levinson fia – egy izraeli sorozat amerikai változatát készítette el, az igaz történet alapján íródott eredeti sztorit pedig megspékelte saját emlékeivel. (A nyolc részt tartalmazó első évad egy-egy epizódját Pippa Bianco, Augustine Frizzell és Jennifer Morrison rendezte.)

Eufória

Fotó: imdb.com

Az eredmény egy igazán húsba vágó mese lett, amely az ezredforduló után született fiatalokat helyezi a középpontba, és azokról a problémákról beszél, igencsak kendőzetlenül, amelyekkel nekik nap, mint nap szembe kell nézniük – ha tetszik, ha nem.

Igen, ezek a fiatalok a mai 16–17 évesek, akik például egyik pillanatról a másikra az internet „sztárjai” lehetnek – rosszabb esetben nem saját akaratukból, hanem az online zaklatást elszenvedő áldozatként. Ezek a fiatalok már szinte teljesen a virtuális világban élnek; jó páran a való életben nem is találják a helyüket. Az Eufória fiataljainak lába alatt legalábbis nincsen biztos talaj… A sorozat főhőse, narrátora, vagy mondjuk inkább úgy: mesélője, Rue a történet kezdetén éppen az elvonóról tér haza. Meglepő vagy sem, Rue nem azért használja a szereket, mert unatkozik, vagy mert az menő, hanem azért, hogy ne érezzen semmit. Akkor tapasztalta meg ezt a számára pozitív hatást, mikor haldokló édesapja mellett feküdt az ágyban, és azóta nem szabadul a spirálból, hiába áll mellette az édesanyja és a húga. Rue megindító őszinteséggel beszél az életéről: többek között a depressziójáról, a kábítószer hatásairól, s az iskolatársairól.

Eufória

Fotó: imdb.com

Akik között van hatalommániás és erőszakos menősrác; az osztályban szinte láthatatlan, a súlya miatt frusztrált, majd a saját szexuális erejét az internet világában felfedező és használó lány; üresfejűnek tűnő pomponlány; meg egy olyan, akitől mindenki csak azt akarja; újonc egyetemista, aki gyerekkorától profi kosarasnak készül; és újonnan a kertvárosba költözött, titokzatos transznemű fiatal, aki igen hamar felkelti Rue figyelmét. E karakterjellemzők már önmagukban is jól példázzák: az Eufória nem finomkodik. Sam Levinson tabuk nélkül ábrázolja a kamaszok életét és problémáit, a szereplőket pedig a lehető leghitelesebben és legkifinomultabban jeleníti meg. Epizódról epizódra egyik sérült fiataltól a másikig csapódunk, és lassan azt vesszük észre magunkon, hogy mindannyiukat értjük. Mi több: megértjük.

Persze, eleinte kikerekedett szemmel nézünk… Egyébként valahogy úgy, ahogy egy ilyen sorozat megérdemli, hogy nézzék. Mert az Eufória őszinte, hiteles, hatásos és piszkosul merész. Olyan, amelynek elején feliratban kell figyelmeztetni a nézőt: kiskorúak bele ne nézzenek! Olyan, amely sallangmentesen és nyíltan beszél a mai 16–17 évesek világáról, vagyis arról a világról, amelynek könnyűszerrel része a szexualitás, a pornó, a testszégyenítés, a talajvesztettség, a szorongás, a depresszió, a zaklatás, a bántalmazás, a kábítószer-használat és a függőség. És ha már itt tartok, kiemelem: az Eufória meglepően érzékenyen mesél ezekről a problémákról, s egyetlen pillanatig sem ítélkezik. Nem mond, de még csak nem is sugall olyasmit, hogy ezek a fiatalok felelőtlen és érdektelen semmirekellők lennének, egyszerűen csak annyit állít: ez van, gyerekek!

Eufória

Fotó: imdb.com

A téma és annak hiteles bemutatása azonban még nem lenne elég ahhoz, hogy szinte mindenki rajongással szeresse az Eufóriát. A főszereplőt, Rue-t megformáló Zendaya profi játéka, a színésztársak – többek között Hunter Schafer, Sydney Sweeney, Maude Apatow, Alexa Demie, Barbie Ferreira, Jacob Elordi, Angus Cloud és Algee Smith – hozzá hasonló profizmusa, továbbá a képi világ megteremtéséért felelős Rév Marcell, Drew Daniels, Adam Newport-Berra és André Chemetoff munkája viszont már elég hozzá. A képi világ egyébiránt csodálatos! A neonban pompázó kompozíciók, a hatalmi viszonyokat tökéletesen leképző beállítások, a drogos tripre hajazó montázsok egytől egyig hozzájárulnak ahhoz, hogy a néző már-már belevesszen a cselekménybe, és ne csak megfigyelje a sodródó kamaszokat, hanem egy legyen közülük.

Látni kell, mert meglepően érzékeny és őszinte „mese” arról, milyen lehet kamasznak lenni a mai Amerikában. Vagy bárhol…

Az Eufória elérhető az HBO GO-n!

Előző írás Következő írás

Hasonló cikkek