Látni kell

Szerelem vagy kizsákmányolás? – Scarborough (2018)

„Szerelemben (és háborúban) mindent szabad” – szokták mondani. De mit takar a minden? És egyáltalán: mit nevezhetünk szerelemnek? Barnaby Southcombe Scarborough (2018) című filmjével ugyan nem ad választ e kérdésekre, ám feltesz jó néhány másikat, melyekkel arra ösztönöz minket, hogy megfogalmazzuk a saját véleményünket, és elgondolkozzunk azon, hogy amit látunk, az szerelem-e vagy kizsákmányolás.

A történet középpontjában két pár áll, akik megszöknek a valódi élet kényszerei elől, és a tengerparti Scarborough egyik megfakult szállodájában húzzák meg magukat. Távol a szülővárosuk kíváncsi szemeitől élvezik névtelenségüket: beszélgetnek, nevetnek, veszekednek és szeretkeznek. Közülük ketten tizenhat évesek, és iskolába járnak. A másik kettő meg a tanáraik.

Scarborough

Fotó: imdb.com

Az Én, Anna (I, Anna, 2012) című filmet is jegyző Barnaby Southcombe Fiona Evans 2008-ban megjelent, azonos című drámáját – amely a színház világában már többször is meghódította a közönséget – vitte vászonra, és igencsak jó munkát végzett. Pedig nem volt könnyű dolga… A Scarborough ugyanis két párhuzamosan kibontakozó történetet mesél el, és e történetek nemcsak úgymond „haladnak” egymás mellett, hanem kvázi tükörképei egymásnak – tehát az ismétlés a szereplők tetteiben és a dialógusokban is megjelenik. Tudom, ez rendkívül unalmasnak és zavarónak hangzik, de egyáltalán nem az! A rendező ügyesen illeszti össze a különálló, mégis egybefonódó cselekményszálakat, így a visszatérő elemek nem kioltják, hanem fokozzák az első pillanattól meglévő feszültséget.

De térjünk vissza egy kicsit magára a történetre! A szemünk előtt két tanár-diák viszony bontakozik ki, Barnaby Southcombe pedig olyan intim közelséget teremt a szereplők és a befogadó között, hogy egyszerűen képtelenek vagyunk nem belevonódni abba a drámába, amit Liz és Daz, illetve Aiden és Beth átélnek. Épp olyan tudattalanul sodródunk, mint a következményektől rettegő, a diák karjában elgyengülő tanárok, s a mindent elsöprő szerelmet átélő kamaszok, és ide-oda csapódunk a különféle álláspontok között. Egyszer elfogadjuk, hogy amit főhőseink éreznek, szerelem. Egyszer elítéljük a tanárokat, s úgy vélekedünk: tetteik megbocsáthatatlanok, hiszen érzelmileg és szexuálisan is kizsákmányolják a fiatalokat.

Scarborough

Fotó: imdb.com

Hol bűnrészesnek, hol tehetetlen szemlélőnek érezzük magunkat, de kétség sem fér hozzá: mindvégig részei vagyunk ennek a szerelmi történetnek, amely az erkölcsi határokról és a felelősség kérdéséről elmélkedik.

És mindezt egy pazarul megválasztott helyszínen teszi. Az észak-yorkshire-i tengerparti város és a viktoriánus stílusú szálloda sajátos szépsége különleges atmoszférát teremt: az elszigeteltség, a világtól való elzártság érzése hamar úrrá lesz rajtunk, ám idővel a szereplők megnyilvánulásai egyértelművé teszik, hogy valójában még egy hétvégére sem lehet kiszabadulni a valóságból. Mind a négy színész – Jodhi May (Liz), Jordan Bolger (Daz), Jessica Barden (Beth) és Edward Hogg (Aiden) – játéka erős, hiteles és szenvedélyes, de ami még ezeknél is fontosabb: mélyen emberi. Nekik köszönhetően nem egy melankolikus, kivételesen szép képi világú kamaradrámát nézünk, hanem a valóság egy szeletét, ahova két tanár és két diák a hétköznapi élet elől menekült. És pont ettől olyan kényelmetlen ez a film. Hiszen úgy érezzük, ez az egész itt és most történik, előttünk, s ha akarnánk se tudnánk elfordítani a fejünket. És végül rádöbbenünk, hogy nem is szabad…

Látni kell, mert bár kényelmetlen, mégis nagyon szép film, amely az emberi lélek mélyére kalauzol minket és olyan kérdéseket vet fel, melyekkel igenis muszáj foglalkozni.

A Scarborough az HBO GO-n látható.

Előző írás Következő írás

Hasonló cikkek