Browsing Tag

adaptáció

Látni kell

Amikor egy film képes felülírni a fantáziát… – A feleségem története (2021)

Füst Milán 1942-es, A feleségem története című műve időtálló, örökérvényű próza. Különleges szerelmesregény és fejlődéstörténet, mely nemcsak a pusztító szenvedélyről, a szerelemről és a féltékenységről mesél, hanem a lét alapvető kérdéseiről is, s nagyon szépen, szinte a zsigereinkig hatolva teszi egyértelművé, hogy az élet már-már elviselhetetlenül megfejthetetlen, irányíthatatlan és kínokkal teli, mégis hihetetlenül szép. Ezt a regényt vitte most vászonra Enyedi Ildikó – nem akárhogyan! Füst Milánhoz hasonlóan ő is mélyen átérezhetően beszél azokról a megfoghatatlan dolgokról, amelyek egy kapcsolat, s egy élet mélyén rejtőznek megbújva, csendesen, ennek köszönhetően pedig olyan filmet készített, amely nemcsak fejet hajt az irodalmi Nobel-díjra felterjesztett klasszikus előtt, hanem fel is nő hozzá.

Olvass tovább

Látni kell

A világ majd eldönti helyetted, lehetsz-e jó ember – Berlin, Alexanderplatz (2020)

„…a világ úgy van berendezve, hogy a legostobább közmondásoknak is igazuk van és ha valaki azt hiszi, hogy most már rendben van a szénája, akkor még egyáltalában nincsen rendben” – írja Alfred Döblin az 1929-ben megjelent Berlin Alexanderplatz című regényében, amelynek főhőse egy börtönviselt szállítómunkás, aki többször is megpróbál új életet kezdeni és jó, tisztességes ember lenni, ám a világ nem hagyja, hogy sikerrel járjon. E regényből korábban Rainer Werner Fassbinder készített nagyszabású tévésorozatot, most pedig az Ifjak és erősek (Wir sind jung. Wir sind stark, 2014) rendezője, Burhan Qurbani döntött úgy, hogy aktualizálja és újraértelmezi a történetet, s rámutat: a társadalom peremén manapság sem igazán találni tisztességes lehetőségeket és reményt.

Olvass tovább

Látni kell

Elveszve a valóságban – The Father (2020)

Sajnos nem volt lehetőségem találkozni az anyai nagymamámmal, ennek ellenére rengeteg vele kapcsolatos emléket őrzök, sőt a róla készült fotókat boldogan nézegetve kislányként hatázottan kijelentettem édesanyámnak: ő az én őrangyalom. Máig ezt érzem és gondolom, s igen sokszor eszembe jut a mama. És bár legtöbbször a szép történeteket idézem fel, olykor az a szívfacsaró kép is felvillan előttem, ahogy tanácstalanul áll a konyhában, kezében néhány gyógyszerrel, s hirtelen fogalma sincs, hol van és mi történik körülötte. E képet hívta elő bennem Florian Zeller The Father (2020) című filmje, amely rendkívül hatásosan és empatikusan beszél arról, mit tesz az emberrel a demencia.

Olvass tovább

Látni kell

Hiteles, erős és érzelmes – Our Friend (2019)

„A felesége csak 34 éves volt. Két kislányt neveltek. A rák ott volt mindenütt, és a haldoklás azon szakaszai, amelyekről senki sem beszél, lassan elkezdődtek. Ekkor érkezett meg a legjobb barátja, hogy segítsen egy pár hétig. És aztán sosem ment el.” Ezekkel a mondatokkal vezeti fel az Esquire magazin Matthew Teague díjnyertes cikkét, amely egy olyan barátról s barátnak szól, aki felismerte, mekkora szükség van rá a bajban, és úgy döntött, hogy félreteszi a saját életét, és segít, mindenben. E cikkből született az Our Friend (2019), egy nagyon erős és érzelmes, ugyanakkor pátosz- és sallangmentes film, mely hitelesen dolgozza fel az igaz történetet, s megmutatja, micsoda erő rejlik a barátságban.

Olvass tovább

Látni kell

Mindent, bármit a szerelemért – Bestiáda (2019)

„A szerelem az, amikor olyat adsz, amid nincs. Mid nincs, amit fel tudnál kínálni?” – szegezi a kérdést Papa Sanou, a sámán a Bestiáda (Seules les bêtes, 2019) egyik szereplőjének. És a válasz nyomán elszabadul a pokol… Öt idegen sorsa fonódik össze Dominik Moll baljós és hátborzongató filmjében, amelynek hősei egytől egyig szeretetre, szerelemre vágynak, s bármit képesek megtenni és elviselni azért, hogy megkapják.

Olvass tovább

Látni kell

„a gondolatot nem hamisíthatod meg” – A befejezésen gondolkozom (2020)

„Van, amikor a gondolat közelebb áll az igazsághoz, a valósághoz, mint a tett. Mert mondani mondhatsz bármit, tenni is tehetsz bármit, de a gondolatot nem hamisíthatod meg” – hangzik el Charlie Kaufman A befejezésen gondolkozom (I’m Thinking of Ending Things, 2020) című filmjében, amelynek főhőse és egyben narrátora a befejezésen gondolkozik. Egész pontosan azon, hogy véget vet a kapcsolatának a jóképű és intelligens sráccal, akivel mindössze néhány hete alkotnak egy párt. De tényleg csak ennyiről van szó? Nos, mivel Kaufman-filmről beszélünk, a válasz teljesen egyértelműen az: Nem! Sokkal, sokkal többről…

Olvass tovább

Látni kell

Az üres vászon ereje – A hazugság színe (2019)

„Sose hagyja, hogy az ár elhomályosítsa az értéket” – fogalmazza meg A hazugság színe (The Burnt Orange Heresy, 2019) egyik szereplője egy festmény előtt állva. Nyilvánvaló, hogy mondatában a pénzre utal, a film azonban idővel teljesen egyértelművé teszi: az a bizonyos „ár” nem csak pénzben mérhető… Giuseppe Capotondi rendező többrétegű, intelligens thrillere a művészet világába vezet minket, s többek között arra is rámutat, milyen sok erőt, igazságot és milyen óriási veszélyeket rejthet magában egyetlen üres vászon.

Olvass tovább

Ahogy én gondolom...

Eszter és Anita moziba megy – A láthatatlan ember (2020)

Egykori munkatársammal és egyik legkedvesebb barátommal, Szíjjártó Anitával úgy döntöttünk: útjára indítjuk az Eszter és Anita moziba megy című sorozatot, melynek cikkeiben élménybeszámoló jelleggel mesélünk a közös mozizásainkról – egész pontosan azokról a filmekről, amelyeket együtt nézünk meg, s amelyeknek megtekintésére már a premier előtt alig várjuk, hogy rávegyük egymást. Elsőként A láthatatlan emberre (The Invisible Man, 2020) esett a választásunk, és bár önkéntes karanténban, egymástól jóval több, mint tisztes távolságban moziztunk, az élmény nem maradt el. És nemcsak azért nem, mert egy időben nyomtuk meg a lejátszás gombot, a vége főcím után pedig azonnal megosztottuk egymással az első benyomásainkat, hanem azért sem, mert Leigh Whannell filmje hihetetlenül jól sikerült és rendkívül hatásos!

Olvass tovább

Ahogy én gondolom...

Fejtsük meg együtt! – Az utolsó óra (L’heure de la sortie, 2018)

Milyennek látja a világot a Z generáció? Milyen kilátásai vannak? Milyen reményeket táplál a jövő iránt? Sébastien Marnier 2018-ban készült filmje, Az utolsó óra (L’heure de la sortie) a mai 14-15 éveseket és az ő problémáikat állítja a középpontba, miközben azokat a kérdéseket feszegeti, hogy vajon miként látjuk őket mi, s hogy miként viszonyuljunk hozzájuk mi? Faluhelyi Krisztiánnal most erről beszélgetünk.

Olvass tovább

Ahogy én gondolom...

Nagyító alatt a Cameron Post rossz nevelése és az Eltörölt fiú

„A homoszexualitás bűnének ellentéte nem a heteroszexualitás, hanem a szentség” – olvashatjuk a Cameron Post rossz nevelése című könyvben, amelyet 2018-ban adaptáltak filmre, s amely olyan témáról szól, melyről az ember első pillanatra azt hinné, már egyáltalán nem aktuális. Csakhogy a homoszexuális fiatalok számára létrehozott átnevelő tábor nem múlt századi jelenség… A téma olyannyira aktuális, hogy 2018-ban a Cameron Post rossz nevelése (The Miseducation of Cameron Post, 2018) mellett egy memoár alapján elkészült az Eltörölt fiú (Boy Erased, 2018) is. Pontosan miről szólnak ezek a filmek? Mik az erősségeik? És a gyengeségeik? És egyáltalán: képesek felhívni a figyelmet egy olyan társadalmi jelenségre, amely szerves része az életünknek? Többek között ezekre a kérdésekre keressük a választ Faluhelyi Krisztiánnal új, Nagyító alatt… című sorozatunk első cikkében.

Olvass tovább