Browsing Tag

Életrevalók

Ahogy én gondolom...

Az élet csodaszép! – Tizenöt plusz egy film, amely után másként szemléljük az életet

Édesanyám javaslatára nemrégiben csokorba szedtem nektek tizenkét imádnivaló francia vígjátékot. A cikket a szokásos, én csak úgy hívom: ömlesztős listaíró módszeremmel készítettem elő, vagyis fogtam egy A4-es papírt és csak írtam, írtam a filmcímeket, aztán érzésre, tehát igen szubjektíven kiválasztottam közülük azt a tizenkettőt, amelyről tudtam, hogy képtelen vagyok nem ajánlani vagy újranézni. Emlékszem, ahogy nézegettem az aláhúzott címeket, szinte kiugrott közülük egy: az Életrevalók (Intouchables, 2011). Francia is, vígjáték is, fergeteges is; egyértelműen ajánlom, most azonnal – gondoltam, ám amint elkezdtem írni a cikket, rájöttem: ennek a filmnek egy másik listán a helye! Mégpedig azon, amelyen azok a filmek szerepelnek, melyek emlékeztettek rá: az élet, akármilyen csúf és nehéz is tud lenni sokszor, valójában csodaszép.

Olvass Tovább

Látni kell

Az év legjobb meséje – Zöld könyv – Útmutató az élethez (2018)

Óriási meglepetés volt, hogy az idei legjobb filmnek járó Oscar-díjat a találgatásokkal ellentétben nem az ínyenceket megcélzó A kedvenc (The Favourite, 2018) vagy a tökéletesség határait súroló Roma (2018) nyerte, hanem annak a Peter Farrelly-nek a legújabb munkája, aki korábban olyan – „kis” túlzással élve – idióta vígjátékokat tett le az asztalra, mint például a Dumb és Dumber kettyó (Dumb and Dumber To, 2014). A Zöld könyv – Útmutató az élethez (Green Book, 2018) díjazására talán senki sem számított, vagy csak nagyon kevesen, merthogy mindenki – és a mindenki alatt most elsősorban a kritikusokat értem – azt mondta: a Zöld könyv egyszerű, kiszámítható mese, amelyet már vagy százszor láttunk. Nos, ez igaz, ám a díj és a közönség lelkesedése rámutat valami fontosra. Arra, hogy az ilyen egyszerű, kiszámítható, mégis csodálatos mesékre szükségünk van. Akkor is, ha ismerjük őket. És akkor is, ha előre tudjuk, mi a tanulság.

Olvass Tovább