Browsing Tag

HBO

Látni kell

Szerelem, vágyakozás és a kőkemény valóság – Csak te (2018)

Intim, hiteles és húsba vágó – e három jelző tökéletesen ráillik Harry Wootliff első nagyjátékfilmjére. De könnyedén odafér még melléjük a megkapó, a szellemes, az őszinte és a profin kivitelezett is. Szóval, igen: a Csak te (Only You, 2018) meglehetősen jó film, sőt… Olyan romantikus dráma, amely olykor-olykor teljesen megfeledkezik a romantikáról, s inkább arra koncentrál, hogy sallangmentesen és pátosz nélkül beszéljen arról, milyen, amikor a valóság rászakad a szerelemre.

Olvass Tovább

Látni kell

Hogyan válunk eggyé a földdel? – Porrá (2018)

Röhrig Géza nevét még az egyetemen ismertem meg, mikor az egyik professzor feladta nekünk Madaras József Eszmélet című sorozatát. Akkor József Attilával azonosítottam őt, és még sok-sok évvel később, a Saul fia (2015) premierjekor is elsősorban költőként gondoltam rá. Mostanra azonban már – amellett, hogy csodálatos embernek – főként kiváló színésznek tartom. Olyannak, aki végtelen természetességgel és alázattal játszik, s aki a világsztárok mellől is kiragyog. Éppen ezt teszi a Porrá (To Dust, 2018) című amerikai fekete komédiában, amely részben miatta olyan fantasztikus, amilyen.

Olvass Tovább

Látni kell

Nomen est omen – Mit szólnátok az Adolfhoz? (2018)

A nevem: Eszter, perzsa eredetű, jelentése csillag. Egyes vélekedések szerint viszont héber eredetű, a jelentése pedig mirtusz, utalva ezzel a bibliai alak, Eszter másik nevére. A szüleim persze, nem e meghatározások alapján mérlegelve döntöttek úgy, hogy Eszternek neveznek el… Sőt, úgy tudom, egyszerűen csak szépnek találták ezt a nevet. De most nem ez a lényeg, hanem az, hogy úgy vélem, van valami abban a mondásban: „a név maga az ember”. Legyen akár fenséges múltja és felhangja, legyen akár kényelmetlen és beszennyezett, mindannyiunknak a saját felelőssége, hogy mit azonosít azzal a névvel, amelyet kapott. Mert a sorsunkat, s a nevünk csengését mi alakítjuk. De mi van azzal, aki a történelem leggonoszabb alakjának nevét kapja? Nos, többek között ezt a kérdést teszi fel a Mit szólnátok az Adolfhoz? (Der Vorname, 2018) című film…

Olvass Tovább

Látni kell

Egyszerűen szép – Az élet maga (2018)

Néhány évvel ezelőtt, mikor megnéztem a Danny Collins (2015) című vígjátékot – amelyet az első perctől az utolsóig imádtam –, az a sugallatom támadt, hogy akármivel is rukkol elő a jövőben a rendező-forgatókönyvírója, én imádni fogom. Az említett alkotó, Dan Fogelman tavaly Az élet maga (Life Itself, 2018) című filmmel jelentkezett, amely olykor túlcsorduló, rettentően szentimentális, sőt egyenesen giccses, mégis: valamilyen különös oknál fogva csakis imádni lehet.

Olvass Tovább

Látni kell

A valóság egy szelete – Last Call (2018)

„…nekem mindennél fontosabb, hogy a kész film olyannyira hiteles legyen, mintha csak a valóság egy szeletébe néznél bele” – így fogalmazott Kis Hajni filmrendező, mikor tavaly májusban annak apropóján beszélgettem vele, hogy diplomamunkája, a Last Call (2018) elnyerte a legjobb magyar rövidfilm díját a 2018-as Friss Hús Rövidfilmfesztiválon. Kis Hajni 27 perces alkotását azóta már díjazták a Bushón, a Malteren és a Szarajevói Filmfesztiválon, valamint idén novemberben Münchenben, a 39. alkalommal megrendezett diákfilm fesztiválon is, ahol a legjobb filmnek járó díjat zsebelte be. Azt hiszem, nyugodtan leírhatom, amit gondolok: ezek a díjak csak a bemelegítést jelentik a fiatal rendező számára, aki olyan mértékű alázattal, emberséggel, tehetséggel és hitelességgel alkot, hogy mikor a filmjeit nézzük, tényleg azt érezzük: a valóság egy szeletébe pillantunk bele.

Olvass Tovább

Látni kell

Húsba vágó mese egy generáció problémáiról – Eufória (Euphoria, 2019–)

Valljuk be: ha egy napon elénk perdülne egy varázsló, és azt mondaná, hogy visszarepít minket az időben, méghozzá a kamaszkorba, lennénk néhányan, akik azt válaszolnánk, „kösz, nem”. Merthogy a tinédzser-lét nem kifejezetten felhőtlen, sőt sokak számára egyenesen kibírhatatlan… Őszintén szólva, abba csak nagy néha gondolok bele, milyen lehet a mai világban kamasznak lenni, de olyankor még a kibírhatatlant sem találom elég megfelelő jelzőnek. És az HBO Eufória (Euphoria, 2019–) című sorozatát látva rájöttem: nem is az.

Olvass Tovább