Browsing Tag

horror

Látni kell

Rémmese a boldogságról – A boldogságvirág (2019)

A boldogság (megléte, hiánya, keresése, hajszolása…) mindannyiunk életének kulcsfontosságú momentuma. De vajon mi is az a boldogság? És mi mindent tehetünk meg azért, hogy boldogok legyünk? Többek között ezek a kérdések merülnek fel Jessica Hausner A boldogságvirág (Little Joe, 2019) című filmjében, amely különleges, bódító hatású hibrid – épp, mint a címszereplő virág.

Olvass tovább

Ahogy én gondolom...

Fejtsük meg együtt! – Az utolsó óra (L’heure de la sortie, 2018)

Milyennek látja a világot a Z generáció? Milyen kilátásai vannak? Milyen reményeket táplál a jövő iránt? Sébastien Marnier 2018-ban készült filmje, Az utolsó óra (L’heure de la sortie) a mai 14-15 éveseket és az ő problémáikat állítja a középpontba, miközben azokat a kérdéseket feszegeti, hogy vajon miként látjuk őket mi, s hogy miként viszonyuljunk hozzájuk mi? Faluhelyi Krisztiánnal most erről beszélgetünk.

Olvass tovább

Látni kell

Horrorba bújtatott felnövéstörténet – Marianne (2019–)

Igen, tudom: már épp elégszer elmondtam, de azért elmondom most is, hogy valamilyen különös oknál fogva meglehetősen szeretem a horror műfaját. Persze, ez nem volt mindig így… Emlékszem, az egyetemi kötelező filmvetítések alkalmával, ha éppen horrorfilmet néztünk, az egyik lágyszívű professzor elém ült, és mikor már nem fröcsögött a vér vagy mászott a néző arca felé a hosszú fekete hajú, ijesztő tekintetű démon, rezignált nyugalommal megjegyezte: „már nézheti, Eszter”. Talán az ő kedvességének köszönhetem, hogy végül annyira beleszerettem a műfajba, de biztos vagyok benne, hogy a leginkább az számított, hogy megannyi kiváló, művészi minőségű horrort néztem végig a háta mögül. És ha már itt tartunk: a Netflix Marianne (2019–) című francia horrorsorozata szerintem neki is tetszene. Hogy miért? Mert mind a történet, mind a kivitelezés szempontjából kiemelkedő; sőt bátran mondhatjuk: művészi munka.

Olvass tovább

Ahogy én gondolom...

Fejtsük meg együtt! – Thelma

Joachim Trier Thelma (2018) című filmje különleges, misztikus mese a felnőtté válásról, önmagunk felfedezéséről, az ártatlanság elvesztéséről, s ami talán a legfontosabb: a család és a vallás hatalmáról. A többrétegű cselekmény, a szimbólumok sokasága és a természetfeletti megjelenése arra ösztönöznek minket, hogy többször is megnézzük és alaposan megvizsgáljuk a filmet – Faluhelyi Krisztiánnal éppen ezt tesszük. Tartsatok velünk!

Olvass tovább

Látni kell

Napsütötte borzalom – Fehér éjszakák (2019)

Milyen érzés magunkra maradni, ráadásul úgy, hogy valójában nem vagyunk egyedül? És milyen tartozni valahová? Mennyit ér meg az, hogy egy közösség tagjai lehetünk? Mit jelent a – természet és embertársaink iránt érzett – szeretet? Többek között ezek a kérdések kerülnek elő az Örökség (Hereditary, 2018) című filmmel tavaly debütált rendező, Ari Aster legújabb munkájában, a hazánkban forgatott Fehér éjszakákban (Midsommar, 2019), amely nemcsak lételméleti dilemmákat boncolgat, hanem a horror műfaját is, méghozzá szikrázó napsütésben…

Olvass tovább

Látni kell

Űrutazás, csak oda – Csillagok határán (2018)

Claire Denis francia filmrendező számomra a filmszerző kifejezés egyik legfontosabb megtestesítője, aki oly módon mesél történetet, ahogy csak nagyon kevesen. Továbbá: aki minden egyes filmjében örökérvényű, megkerülhetetlen kérdésekkel foglalkozik, és a lehető legnagyobb magabiztossággal mer őszinte, érzelmes, kegyetlen vagy éppen perverz lenni. Első angol nyelvű filmjében, a Csillagok határán című alkotásban (High Life, 2018) mindez egyszerre…

Olvass tovább

Látni kell

Kiborít, csalódást kelt, de lenyűgöz – The Perfection (2018)

Mivel erőteljesen vonzódom a horror műfajához, tulajdonképpen alig van olyan borzongató vagy éppen vérben tocsogó mű, amely elkerülné a figyelmem – illetve, amelyet valamilyen indíttatásból ne akarnék megnézni. E vonzalmamnak köszönhetően persze, számos olyan horrorfilmet is végigültem már, amelyet jobb lett volna inkább kilométerekre elkerülni, de hogy őszinte legyek: nem bántam meg semmit! Azt sem, hogy a múlt héten ráakadtam Richard Shepard The Perfection (2018) című alkotására… Ugyanis amellett, hogy kiborított és csalódást keltett bennem, le is nyűgözött.

Olvass tovább

Látni kell

Pszichedelikus film, drog helyett – Eksztázis (2018)

A minap az egyik barátom azt a sokat mondó üzenetet írta nekem, miután megnézte az Eksztázist (Climax, 2018), hogy „ez rettenetes volt”. Őszintén szólva nem lepődtem meg a reakcióján, hiszen ha napjaink nagybetűs botrányfilmesét kellene megneveznem, akinek minden egyes alkotása megosztja és kiborítja a közönséget, akkor gondolkodás nélkül rávágnám, hogy Gaspar Noé. Nem is szoktam túl bátran ajánlgatni a filmjeit, pedig – bevallom – kivétel nélkül, mindegyikért odavagyok. Méghozzá azért, mert a francia rendező igen egyedi módon, a néző érzékeire és érzelmeire hatva mesél a szerelemről, a szexualitásról, az erőszakról és nem utolsó sorban a kábítószerek hatásáról. Ez utóbbi, a drog kerül a fókuszba az Eksztázisban, a 95 perces mese pedig olyannyira hatásos, hogy sokszor azt érezzük: nem bírjuk végignézni.

Olvass tovább

Látni kell

A film, amely után félni fogsz a tükörképedtől – Mi (2019)

Hogy fér meg egymás mellett egyazon filmben az NWA Fuck tha Police című száma, egy Reszkessetek, betörők!-re utaló poén és Jeremiás próféta könyve? Nos, úgy, hogy a rendező Jordan Peele, aki rendkívüli módon ért a hangulatteremtéshez, a feszültségkeltéshez, a karakterek irányításához, s úgy nagy általánosságban ahhoz, miként kell olyan vérfagyasztó mozgóképet csinálni, amely láttán a néző tényleg kellemetlenül érzi magát a moziszékben ülve. A Mi (Us, 2019) hatása azonban nem korlátozódik a moziszékre: e film után még napokig borzongunk, és nemcsak a sötéttől, de a saját tükörképünktől is irtózni fogunk, nem is kicsit…

Olvass tovább

Filmek térből és időből

Dr. Caligari (1920) és a német expresszionista film

Nemrégiben a flashback kifejezést mutattam be nektek, amikor is szóba került a Dr. Caligari (Das Cabinet des Dr. Caligari, 1920) című film, amely azóta sem megy ki a fejemből. Részben azért, mert, ha egyszer megnézi az ember, sose felejti el… Részben meg azért, mert, ha egyszer megnézte, akkor valahányszor megpillantja a címét vagy egy képkockát belőle, nem tudja elűzni a gondolataiból. Mondhatjuk tehát, hogy a Dr. Caligari felejthetetlen élményt nyújt, de azt is ki kell emelni, hogy minden idők egyik legjobb filmje. Most ezt ajánlom nektek, illetve a filmtörténet első önálló, egységes stílusirányzatát, a német expresszionista filmet.

Olvass tovább