Browsing Tag

Mindent anyámról

Ahogy én gondolom...

„Gyökerek és szárnyak” – avagy tizenöt plusz egy film édesanyákról és édesapákról

„A legtöbb, amit gyerekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak” – így szól az a Goethe-idézet, amely minden alkalommal eszembe jut, amikor a szülőket ünnepeljük. Sőt, nem csak akkor! Az én szüleim kivételes emberek. Olyanok, akiknek bemutatásához az összes létező jó tulajdonság felsorolása sem lenne elég. Olyanok, akik nemcsak a gyermekeiknek, hanem minden egyes körülöttük élő embernek példát, támaszt, biztos pontot jelentenek. Olyanok, akiknek közelében bárki megnyugvásra, szeretetre lelhet. És olyanok, akiknek köszönhetően nemcsak, hogy sokszor felrémlik bennem ez az idézet, de úgy hiszem, pontosan tudom is, mire gondolt Goethe… E cikk ötlete néhány héttel ezelőtt, az én kivételes szüleimmel beszélgetve fogalmazódott meg bennem, mikor is arra kértek: ajánljak nekik szülőkről és gyerekeikről szóló filmeket. Nos, ezeket ajánlottam…

Olvass tovább

Látni kell

„Engem a mozi mentett meg” – Fájdalom és dicsőség (2019)

„Az élet iróniája és paradoxonjai örömünnepet ülnek Pedro Almodóvar filmjeiben: olyan világ ez, melyben a látszat sokszor maga a valóság, amelyben csak az értelmetlenségnek van értelme, s melyben a dolgok felfordulásával áll helyre a rend” – írja a kiváló francia kritikus, Frédéric Strauss annak az interjúkötetnek a bevezetőjében, amelynek címe Pedro Almodóvar. Majd, sorokkal később így folytatja: „Ez a könyv az Almodóvar-filmek felfedezésére invitál, közben pedig elmeséli a rendező vágyainak történetét. Annak a fiúnak a vágyait, aki a hetvenes években a távoli La Manchában rendező akart lenni.” Nos, ez utóbbi idézetet egészen nyugodtan ráírhatnák a Fájdalom és dicsőség (Dolor y Gloria, 2019) plakátjára is, ez a film ugyanis mindennél személyesebben, őszintébben és érzelmesebben mesél arról a fiúról, aki már gyermekként is filmrendező akart lenni, s aki végül a legnagyobb filmkészítők egyike lett.

Olvass tovább