Látni kell

Válság az élet közepén – Brad helyzete (2017)

Gondolom, mindannyian éreztünk már féltékenységet. Nem, most nem a párkapcsolatokban olykor-olykor feléledő zöld szörnyetegre gondolok, hanem arra a fajta irigységre, ami akkor keríti hatalmába az embert, mikor látja, hogy mások mennyivel többet értek el nála, mennyivel jobbak, s mennyivel jobb életük van. Az irigység ezen formája, illetve az életközepi válság kerül a középpontba a Brad helyzete (Brad’s Status, 2017) című filmben, amely szívszorítóan életszagú és erőteljes alkotás arról a bizonyára sokakban felmerülő kérdésről: Mit érek én másokhoz képest?

A középkorú Brad Sloannak jó állása és kényelmes élete van. Sacramento külvárosában él a feleségével és a fiával, aki kiváló zenész. Olyannyira kiváló, hogy még a Harvardra is van esélye bejutni… Az egyetemi felvételikre felesége elfoglaltsága miatt Brad kíséri el a fiút, Bostonba érve azonban eszébe jutnak egykori diáktársai, akik mostanra már kétségtelenül túlszárnyalták őt. És ez még semmi! Mivel a fia elnézi a harvardi felvételi időpontját, Brad kénytelen sorra felhívni gazdag és befolyásos régi barátait, hogy végül segítséget kérhessen attól, aki a politikai karrier és a sorra kiadott bestsellerek mellett még a Harvardon is óraadó tanár.

Brad helyzete

Fotó: imdb.com

Amikor elolvastam a Brad helyzete történetét, azt gondoltam, egy közepesen érdekes, ugyanakkor igencsak nyomasztó filmbe vágok bele, ha elindítom, az a néhány fotó viszont, amely a Brad szerepében feltűnő Ben Stillert ábrázolta, azonnal meggyőzött. Az elsősorban vígjátékokból ismert színész számos emlékezetes alakítást nyújtott már drámai szerepben (is): gondoljunk csak a Greenberg (2010), a(z általa is rendezett) Walter Mitty titkos élete (The Secret Life of Walter Mitty, 2013) vagy a The Meyerowitz Stories (2017) című filmekre. Mivel ezen alkotásokban jócskán bizonyította érzékenységét és azt, milyen mélységeket képes adni egy-egy karakternek, úgy éreztem, ha a Brad helyzete esetleg közepes, miatta akkor is látnom kell. És mit ne mondjak: nemcsak ő nyűgözött le, hanem a film is!

Adott egy középkorú férfi, aki azzal szembesül, hogy a kortársai messze többet értek el, mint amit ő. Sőt többet, mint amiről ő valaha is álmodni mert volna. Ezt látva/elképzelve gondolatok sokasága fészkel a fejébe. Sosem lesz már gazdag, sosem lesz fiatal szeretője, és sosem ér már el olyan sikereket, amilyenekről hirtelen álmodozni kezd… És mindennek tetejébe ott van a fia, a csodagyerek, aki előtt fényes jövő áll. Brad egy pillanatra eljátszik fia sikerének gondolatával, s bár hirtelen azt érzi, a fia eredményei majd feledtetik vele a saját középszerűségét, rá kell jönnie, hogy valójában a gyereke fényes jövőjére is irigységgel tekint.

Brad helyzete

Fotó: imdb.com

A Brad helyzete tehát egy féltékeny, s megrendült férfi története, amely roppant ellenszenves tudna lenni, ha a rendező, Mike White nem találta volna el az arányokat, s ha nem Ben Stillert választotta volna főszereplőnek. A film, vagy ahogy arra a cím is utal, a főszereplő helyzete által felvetett problémák – az életközepi válság (elterjedtebb nevén kapuzárási pánik), önmagunk másokhoz való hozzámérése, illetve a féltékenység, az irigység olykor leküzdhetetlen, mérgező érzése – viszont nagyon erőteljesen életszagúak és átélhetők, Mike White pedig mindenféle túlzás nélkül igyekezett vászonra vinni őket.

Éppen ez lehet az oka annak, hogy a főszereplő mellett feltűnő karakterek túlontúl vázlatosak, szinte életre sem kelnek. Ezt az egyébként ordító hibát azonban feledteti Ben Stiller valósághű alakja, valamint visszafogott, mégis átütő alakítása. Csak hozzá kerülünk közel, ám ő a fejébe is beenged minket: Brad belső vívódása narráció formájában kíséri végig a filmet, ami egyszerre teszi lehetővé az azonosulást és emlékezteti a nézőt önmaga belső vívódásaira.

Brad helyzete

Fotó: imdb.com

A színészként, forgatókönyvíróként és rendezőként is működő Mike White eddig leginkább forgatókönyvíróként alkotott maradandót – mondjuk a Megvilágosultam (Enlightened, 2011) és a Rocksuli (School of Rock, 2016) című sorozatokkal, illetve a Beatriz, mint vendég (Beatriz at Dinner, 2017) című filmmel –, a Brad helyzete viszont reménykeltő rendezés. A képi, illetve zenei világa nem kimondottan lenyűgöző, de hogy őszinte legyek: e történet esetében nincs is szükség bravúros megoldásokra. Az egyetlen, amire szükség van, az Ben Stiller őszinte és szerény játéka, amely tükröt tart a néző elé, és hagyja, hogy addig nézze benne magát, amíg rá nem jön, hogy valójában csakis ő számít, nem a többiek.

Látni kell, mert erőteljes és személyes film, amely valóságos érzéseket és pillanatokat sorakoztat fel előttünk annak érdekében, hogy magunkra ismerjünk, hogy magunkról gondolkozzunk.

Előző írás Következő írás

Hasonló cikkek