Browsing Tag

Hartung Attila

Látni kell

Kőkemény látlelet a Z generációról – FOMO – Megosztod, és uralkodsz (2019)

Őszintén bevallom: a FOMO, vagyis fear of missing out kifejezés számomra egészen addig teljesen ismeretlen volt, míg nem szembesültem azzal: Hartung Attila első nagyjátékfilmje ezzel a címmel kerül a mozikba 2019 őszén. Akkor azonban rögtön utánanéztem, s megtudtam, hogy a téma egyik első kutatója, Andrew Przybylski brit pszichológus a következőképpen definiálja a fogalmat: „átható félelem attól, hogy mások tartalmas élményeket szereznek nélkülünk”. Nos, a FOMO – Megosztod, és uralkodsz igazán sokkoló képest fest arról a világról – a mi mai világunkról! –, amelyben a fiatalok attól való félelmükben, hogy lemaradnak valamiről, vagy még inkább lemaradnak valakiktől, olyan dolgokat csinálnak, amiket nézni is rossz. És a helyzet az, hogy félek, nem túlzás kijelenteni: ez nemcsak egy film, hanem a valóság.

Olvass tovább