Látni kell

Messze nem csak egy testhorror – Titán (2021)

Julia Ducournau a második női rendező az ausztrál Jane Campion után, aki a cannes-i filmfesztivál 74 éves történetében átvehette az Arany Pálmát. A zsűri ugyanis idén a francia rendező második nagyjátékfilmjének, a Titánnak (Titane, 2021) ítélte a fődíjat – teljesen jogosan. A bizarr testhorrorként aposztrofált alkotás elképesztően mélyre hatóan, őszintén és a maga nemében – sőt, nem csak a maga nemében! – gyönyörűen mesél az emberi kapcsolatokról, az ember önmagához fűződő viszonyáról, a kötődésről és a szeretetről. Szóval nem, a Titán nemcsak egy „szimpla” testhorror, hanem sokkal több annál. Egy újabb remekmű attól az író-rendezőtől, aki bátran odaállhat a piedesztálra David Lynch és David Cronenberg mellé.

Olvass tovább

Látni kell

Elbűvölő mese arról, hogy nincs lehetetlen – Mogyoróvaj Sólyom (2019)

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én felnőtt fejjel is nagyon szeretek meséket olvasni. Szeretem átélni az izgalmas, sokszor hihetetlen kalandokat – no, meg a hős győzelmét. És megmondom őszintén, a Mogyoróvaj Sólyom (The Peanut Butter Falcon, 2019) című filmet nézve pontosan úgy éreztem magam, mintha egy varázslatos mesét olvasnék. Egy olyat, amelyben három hős indul kalandra, hogy aztán végül többek között bebizonyítsák azt is: olyan, hogy lehetetlen, nem létezik.

Olvass tovább

Látni kell

Amikor egy film képes felülírni a fantáziát… – A feleségem története (2021)

Füst Milán 1942-es, A feleségem története című műve időtálló, örökérvényű próza. Különleges szerelmesregény és fejlődéstörténet, mely nemcsak a pusztító szenvedélyről, a szerelemről és a féltékenységről mesél, hanem a lét alapvető kérdéseiről is, s nagyon szépen, szinte a zsigereinkig hatolva teszi egyértelművé, hogy az élet már-már elviselhetetlenül megfejthetetlen, irányíthatatlan és kínokkal teli, mégis hihetetlenül szép. Ezt a regényt vitte most vászonra Enyedi Ildikó – nem akárhogyan! Füst Milánhoz hasonlóan ő is mélyen átérezhetően beszél azokról a megfoghatatlan dolgokról, amelyek egy kapcsolat, s egy élet mélyén rejtőznek megbújva, csendesen, ennek köszönhetően pedig olyan filmet készített, amely nemcsak fejet hajt az irodalmi Nobel-díjra felterjesztett klasszikus előtt, hanem fel is nő hozzá.

Olvass tovább

Látni kell

Egy haldokló nagymama, egy háromlábú kutya és két testvér… – Tizenhét (2019)

Daniel Sánchez Arévalo – akinek nevéről nekem mindig-mindig az egészen zseniális Sötétkékmajdnemfekete (Azuloscurocasinegro, 2006) jut eszembe – a Tizenhét (Diecisiete, 2019) című filmmel tagadhatatlanul arra vállalkozik, hogy a lehető legegyszerűbben és legtermészetesebben beszéljen az emberi, s elsősorban a családi kapcsolatok erejéről, valamint arról, mennyivel könnyebb végigmenni azon az úton, amelyet nevezzünk csak életnek, ha nem vagyunk egyedül.

Olvass tovább

Látni kell

A világ majd eldönti helyetted, lehetsz-e jó ember – Berlin, Alexanderplatz (2020)

„…a világ úgy van berendezve, hogy a legostobább közmondásoknak is igazuk van és ha valaki azt hiszi, hogy most már rendben van a szénája, akkor még egyáltalában nincsen rendben” – írja Alfred Döblin az 1929-ben megjelent Berlin Alexanderplatz című regényében, amelynek főhőse egy börtönviselt szállítómunkás, aki többször is megpróbál új életet kezdeni és jó, tisztességes ember lenni, ám a világ nem hagyja, hogy sikerrel járjon. E regényből korábban Rainer Werner Fassbinder készített nagyszabású tévésorozatot, most pedig az Ifjak és erősek (Wir sind jung. Wir sind stark, 2014) rendezője, Burhan Qurbani döntött úgy, hogy aktualizálja és újraértelmezi a történetet, s rámutat: a társadalom peremén manapság sem igazán találni tisztességes lehetőségeket és reményt.

Olvass tovább

Látni kell

Milyen az élet, ha allergiás vagy a világra? – Éden (2020)

Kocsis Ágnes, a Pál Adrienn (2010) és a Friss levegő (2006) című filmek rendezője hosszú kihagyás után végre újabb nagyjátékfilmmel jelentkezett. És az Éden (2020) minden várakozást felülmúl. Lenyűgöző vizualitással, hangzásvilággal és gondolatisággal meséli el egy olyan nő történetét, aki mindenre allergiás, ami nem természetes, ezen keresztül pedig arról értekezik, mit tesz az emberrel az elszigeteltség, a magány, valamint az intimitás és a szeretet hiánya.

Olvass tovább

Látni kell

A felszín alatt – Spirál (2020)

Egy férfi és két nő különös háromszögtörténete egy tóparti házban – így hangzik röviden a Spirál (2020) története. Ez a film azonban jóval több ennél. Egyszerre szól az emberről, az emberi kapcsolatokról, a kapcsolati minták ismétlődő természetéről, a családi örökség és a múlt bénító erejéről, valamint a szembenézésről, az elengedésről és a továbblépésről. És bár igaz, hogy nem közönségfilm, mégis, mindenkinek látnia kellene.

Olvass tovább

Látni kell

Apa csodaszép mesét mond a börtönből – Mesék a zárkából (2020)

A Mesék a zárkából (2020) című dokumentumfilm középpontjában börtönbüntetésüket töltő édesapák állnak, akik meséket írnak, melyek aztán mesefilmként kelnek életre az ő és az őket hazaváró gyermekeik, családtagjaik főszereplésével. Már maga az ötlet is különleges, és a megvalósítás csak még inkább az. Visky Ábel tényleg különleges és nem mellesleg kiváló filmet készített, benne pedig – mondhatni – végigvisz egy terápiás folyamatot is, amelynek során mind a szereplők, mind a nézők lehetőséget kapnak a kérdésfeltevésre, az elgondolkodásra és az önvizsgálatra.

Olvass tovább

Látni kell

…és akkor Emerald Fennell izomból berúgta az ajtót – Ígéretes fiatal nő (2020)

Amikor elkezdtem jegyzetelni az Ígéretes fiatal nő-ről (Promising Young Woman, 2020), hirtelen nem az jutott eszembe, hogyan söpört végig Hollywoodon, majd egész Amerikán s az egész világon a #MeToo-mozgalom, felszínre hozva, mennyire mindennapos és rendszerszintű a hatalommal való visszaélés és a szexuális zaklatás. Nem. Elsőként az az idén márciusban történt eset rémlett fel bennem, amelynek főszereplője egy fiatal nő, Sarah Everard, aki sötétedés után egyedül indult haza London déli részén, az otthonáig azonban már nem ért el. Feltételezhetően egy 48 éves, jól szituált férfi, ráadásul egy rendőr rabolta el és ölte meg. Halálának hírére az internetet ellepte a #TooManyWoman hashtag, amely mögött nők ezrei osztották meg a saját történeteiket arról, milyen atrocitások érték őket férfiak részéről, ebből pedig ismételten kirajzolódott, mekkora a baj. Nos, éppen erre mutat rá Emerald Fennell első filmje is, amely hihetetlen – és hihetetlenül becsülendő – merészséggel mondja ki: most már elég volt!

Olvass tovább

Mi az a...?

Mi az a buszeffektus?

Amióta tart a Facebook-oldalamon a Beszélgessünk a horrorfilmről!-kihívás, talán az eddigieknél is több horrort nézek… Épp a minap futottam bele újra Jacques Tourneur Macskaemberek (Cat People, 1942) című filmjébe, amely amellett, hogy remekbe szabott és öregedésre képtelen klasszikus, formanyelvi szempontból is jelentős mozgókép. Mégpedig azért, mert ebben alkalmazták először azt a dramaturgiai fogást, amelyet úgy hívnak: buszeffektus. De mit takar ez a kifejezés? Nos, most erről mesélek.

Olvass tovább