Látni kell

Őrületesen zavarba ejtő, de nagyszerű film – Fekete medve (2020)

A Fekete medve (Black Bear, 2020) nem mindennapi élményt nyújt. Hogy ezt a „nem mindennapi”-t máris érzékeltessem, elmondom, hogy egyrészt hihetetlenül jól szórakoztam rajta, másrészt pedig a megtekintése közben váltakozva kínosan feszengtem, értetlenkedtem, újra és újra átrendeztem a fejben összerakott értelmezésemet és, hogy őszinte legyek, olykor még féltem is. Na, igen: Lawrence Michael Levine filmje rendkívüli módon zavarba ejti és igencsak próbára teszi a befogadót, ám megéri kiállni a próbát. Mert a fekete komédia és a pszichothriller függönye mögül felsejlő – mit felsejlő, egyenesen kizuhanó! – egzisztencialista kamaradráma metarétegek egész sorában fedi fel előttünk a súlyos és fontos dilemmákat; többek között arról, miben áll egy személyiség egyedisége, s mekkora árat fizet egy művész a művészetéért.

Olvass tovább

Látni kell

„Lehet, hogy nem lesz minden rendben. De az nem baj.” – Lezárások, kezdetek (2019)

Drake Doremus évekkel ezelőtt, az Őrülten hiányzol (Like Crazy, 2011) című filmmel varázsolt el engem, s ültette el bennem azt a gondolatot: azon végtelenül tehetséges és empatikus író-rendezők egyike, akik képesek az emberi, különösen a szerelmi kapcsolatok mélyére nézni, ott tisztán látni, s mindarról, amit látnak, tisztán, sallangok nélkül és egyedi módon beszélni. E meggyőződésem az idő előrehaladtával csak egyre erősebb és biztosabb lett, s még most – azután, hogy megnéztem a kétségtelenül kevéssé sikerült Lezárások, kezdetek-et (Endings, Beginnings, 2019) – is azt gondolom: Drake Doremus tisztán látja a szerelmet, a szeretetet és az embert, s úgy „beszél”, hogy azt látni kell.

Olvass tovább

Látni kell

Elveszve a valóságban – The Father (2020)

Sajnos nem volt lehetőségem találkozni az anyai nagymamámmal, ennek ellenére rengeteg vele kapcsolatos emléket őrzök, sőt a róla készült fotókat boldogan nézegetve kislányként hatázottan kijelentettem édesanyámnak: ő az én őrangyalom. Máig ezt érzem és gondolom, s igen sokszor eszembe jut a mama. És bár legtöbbször a szép történeteket idézem fel, olykor az a szívfacsaró kép is felvillan előttem, ahogy tanácstalanul áll a konyhában, kezében néhány gyógyszerrel, s hirtelen fogalma sincs, hol van és mi történik körülötte. E képet hívta elő bennem Florian Zeller The Father (2020) című filmje, amely rendkívül hatásosan és empatikusan beszél arról, mit tesz az emberrel a demencia.

Olvass tovább

Ahogy én gondolom...

Beszélgessünk a horrorfilmről! – avagy jöjjön egy 30 plusz 5 napos Facebook-kihívás

Jó néhány cikkben megemlítettem már nektek, hogy szeretem a jó horrorfilmeket, illetve elsősorban azokat a szerzői alkotásokat, amelyek bátran nyúlnak a horror eszköztárához. Éppen ezért nagyon örültem, mikor pár hónappal ezelőtt az egyik írótársam, Kerényi Levente megkérdezte tőlem, mit szólnék egy közös horrorfilmes kihíváshoz. És természetesen azt válaszoltam: benne vagyok. Szóval tartsatok velünk, ugyanis hamarosan – egészen pontosan április 12-én – indul a Beszélgessünk a horrorfilmről! című kihívás a Facebook-oldalamon.

Olvass tovább

Látni kell

És boldogan éltek, míg… – Nászútra való (2020)

Muszáj egy furcsa személyes megjegyzéssel indítanom. Mégpedig azzal: egyből a Jóbarátok (Friends, 1994–2004) hetedik évadának tizenkettedik része jutott eszembe, amikor elolvastam a Nászútra való (Honeymood, 2020) cselekményleírását, amelyből kiderül, hogy hőseink, az ifjú férj és feleség ébren töltik az egész nászéjszakát – csak épp nem amiatt, amire gondolunk… Az említett Jóbarátok-rész Az ébren töltött éjszaka címet viseli, és nem meglepő módon senki sem alszik benne, de hiába jött emiatt a párhuzam, fontosabb az, hogy szeretem hangsúlyozni erről az epizódról: számomra talán mind közül ez a leginkább humoros, szeretnivaló és emberi. Nos, mindezt könnyedén el tudom mondani Talya Lavie romantikus tragikomédiájáról is, amely mostantól – a hetedik évad tizenkettedik része mellett – biztosan eszembe fog jutni, ha nem tudok aludni.

Olvass tovább

Látni kell

Az élet értelme – Anyáim története (2020)

Dér Asia és Haragonics Sára közel öt éven keresztül forgatott dokumentumfilmje érzékeny, bensőséges, őszinte és emberi alkotás, amely amellett, hogy betekintést enged egy szivárványcsalád születésébe, riasztó látleletet nyújt hazánk politikai klímájáról is. Az Anyáim története (2020) megrendítő és elgondolkodtató film két nőről, akik éppen a szülővé válás útjára lépnek, s akik azért akarnak – minden akadály és előítélet ellenére, s mindennél jobban – örökbe fogadni és szeretetben nevelni egy gyermeket, mert úgy érzik, úgy gondolják: az az élet értelme.

Olvass tovább

Ahogy én gondolom...

Tizenhét film az egész családnak – nem csak karantén idejére

Miután bejelentették a szigorúbb korlátozásokat, egyik olvasóm írt nekem egy levelet, amelyben kifejtette: most, hogy kiderült, újfent otthon ragadnak a gyerekekkel, a fejébe vette, hogy filmek szempontjából is hasznosan töltik az időt. Olyan filmeket szeretne mutatni nekik, amelyeket érdemes látni, s amelyek egyaránt le tudják kötni a 9, a 14 és a 16 évest – írta. Elképesztően örültem ennek a levélnek, rögtön válaszoltam is, hogy „akkor meg is van az e heti cikkem témája”, majd leültem a füzetemmel és egy lendülettel feljegyeztem tizenhét címet. Ezután sorban visszaolvastam őket, s rájöttem, hogy nem szükséges kihúzni és cserélni, ugyanis minden egyes film, amely hirtelen eszembe jutott, kiemelkedő, különleges és olyan, amelyről bátran mondhatom, hogy érdemes látni. S amelyről beszélgetni is érdemes, tanulságos és élvezetes. E cikket kedves olvasómnak, Alexandrának ajánlom. És minden családnak – nem csak karantén idejére.

Olvass tovább

Látni kell

„A fájdalom is tud szép lenni” – Ön – kép (2020)

„A művészet közvetíti a fájdalmat. A fájdalom is tud szép lenni. Nem túl szép, mégis lakozik valami szépség a fájdalomban” – fogalmazza meg kiállított önarcképeit nézegetve Lene Marie Fossen norvég fotóművész. Róla szól az Ön – kép (Self Portrait, 2020) című dokumentumfilm, amely gyönyörűen bemutatja, hogy Lene Marie, aki egy életen át tartó küzdelmet vívott az anorexiával, messze nem csak egy betegség volt. Hanem a világ egyik legragyogóbb tehetsége, akinek portréi arról tanúskodnak: tisztán látta az egyéni sorsokat, a küzdelmeket és a fájdalmakat az arcok mögött.

Olvass tovább

Látni kell

„Történt-e csoda az életetekben?” – Hangtalan gondolataim (2019)

Az ukrán Antonio Lukich Hangtalan gondolataim (My Thoughts Are Silent, 2019) című első filmje – mely a 2019-es Karlovy Vary-i filmfesztiválon az East of the West szekcióban elnyerte a zsűri különdíját – tipikusan az az alkotás, amelyre iszonyatosan nehéz címkéket ragasztani. Road movie, felnövéstörténet, nemzedéki közérzetfilm, társadalomkritikai éllel felruházott, groteszk vígjáték és súlyos kérdésekbe, igazi mélységekbe belemenő családi dráma – hogy rövidre fogjam. Ám, ha muszáj lenne, én mégsem ezeket „ragasztanám rá” elsősorban, hanem azt a három szót: nagyszerű, zavarba ejtő, szellemes. És azért hozzátenném: egy picit olyan, mintha Reisz Gábor is besegített volna a készítésében…

Olvass tovább

Látni kell

Menedék az új élet kapujában – Védelem alatt (2020)

Magyarországon hivatalosan nincs emberkereskedelem. Az Európai Bizottság 2020-as jelentése szerint viszont hazánk azon öt európai ország között van, ahol a legmagasabb az emberkereskedelem áldozatainak száma. Ezt bizonyítja, hogy azok a védett házak, amelyek az emberkereskedelem áldozatául esett, prostitúcióra kényszerített nők menedékhelyéül szolgálnak, tele vannak. Egy ilyen védett házat vezet Toszecky Renáta szociális munkás, aki nemcsak menedéket, hanem kapaszkodót, hitet és jövőképet is igyekszik adni mindazoknak, akik hozzájuk kerülnek. Az ő napi munkájába enged betekintést Schwechtje Mihály Védelem alatt (2020) című dokumentumfilmje, amely méltán nyerte el a legjobb magyar filmnek járó díjat a 17. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon.

Olvass tovább