Látni kell

Újraírni a múltat – Végtelen (2018)

Az egyetemen, valamelyik órán egyszer előkerült a kérdés: Ha lenne egy időgépünk, hova akarnánk menni? Egyesek azt válaszolták, hogy a dinoszauruszok korába, mások azt, hogy 3000 Magyarországára, megint mások pedig azt, hogy a közeledő vizsgaidőszakot szeretnék jól megnézni, lehetőleg a dolgozatokra írt helyes válaszokkal. Én, úgy rémlik, annyit mondtam csak: a gyerekkoromba mennék… Azóta is sokszor eszembe jut az az óra, az a kérdés, s azóta is szeretek eljátszani a gondolattal, mit tennék, ha „kedvemre” utazhatnék az időben. Épp ez a gondolat áll José Esteban Alenda és César Esteban Alenda Végtelen (Sin fin, 2018) című filmjének középpontjában, amelynek főhőse azzal a céllal s reménnyel tér vissza a múltba, hogy újraírja szerelme sorsát.

Olvass tovább

Ahogy én gondolom...

Filmek esővel – avagy tíz plusz egy film, amelyben esik az eső

Kisgyerekként, édesanyám elmondása szerint, odavoltam az esőért és a pocsolyákért. Aztán kamaszként, mikor néha azon is megsértődtem, hogy épp nem süt a nap, igazán megromlott a viszonyom az égből potyogó, cipőn és kabáton is könnyedén átjutó vízcseppekkel. Azóta én vagyok a lány, akiről egyhamar mindenki megtanulja: esernyő nélkül nem indul el otthonról. De a helyzet nem ilyen egyszerű… Hiszen én vagyok az a lány is, aki olykor-olykor hanyagul összecsukja az esernyőjét, s élvezi, amint hullanak – vagy ahogy anya mondja: ömlenek – rá a cseppek. És aki imádja nézni és hallgatni, ahogy esik. Na, igen: nehéz egyértelműen megmondanom, hányadán állok az esővel. Azt viszont könnyen és határozottan ki tudom jelenteni: ha filmképen „találkozom vele”, odavagyok érte! Össze is gyűjtöttem hát nektek tíz plusz egy olyan, szívemnek kedves filmalkotást, amelyben esik az eső.

Olvass tovább

Látni kell

Filmmé varázsolt költői világ – Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre (2020)

Azt mondják, a szerelem elveszi az ember eszét. És olykor, mintha tényleg ez történne… Mintha a mélyből jövő és mélybe vezető érzelem hatására egyszer csak megrepedne a valóság talaja, s az ember ott állna a szakadék szélén, maga elé, a semmibe tartva a szívét, és azt kérdezné: Most mi lesz? Valami ilyesmi történik Horvát Lili második, Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre (2020) című nagyjátékfilmjében, amely egy szerelmes nő elméjébe vezet minket, s amely olyannyira különleges, költői és gyönyörű, hogy szinte beleszeretünk.

Olvass tovább

Látni kell

Mindent, bármit a szerelemért – Bestiáda (2019)

„A szerelem az, amikor olyat adsz, amid nincs. Mid nincs, amit fel tudnál kínálni?” – szegezi a kérdést Papa Sanou, a sámán a Bestiáda (Seules les bêtes, 2019) egyik szereplőjének. És a válasz nyomán elszabadul a pokol… Öt idegen sorsa fonódik össze Dominik Moll baljós és hátborzongató filmjében, amelynek hősei egytől egyig szeretetre, szerelemre vágynak, s bármit képesek megtenni és elviselni azért, hogy megkapják.

Olvass tovább

Látni kell

„a gondolatot nem hamisíthatod meg” – A befejezésen gondolkozom (2020)

„Van, amikor a gondolat közelebb áll az igazsághoz, a valósághoz, mint a tett. Mert mondani mondhatsz bármit, tenni is tehetsz bármit, de a gondolatot nem hamisíthatod meg” – hangzik el Charlie Kaufman A befejezésen gondolkozom (I’m Thinking of Ending Things, 2020) című filmjében, amelynek főhőse és egyben narrátora a befejezésen gondolkozik. Egész pontosan azon, hogy véget vet a kapcsolatának a jóképű és intelligens sráccal, akivel mindössze néhány hete alkotnak egy párt. De tényleg csak ennyiről van szó? Nos, mivel Kaufman-filmről beszélünk, a válasz teljesen egyértelműen az: Nem! Sokkal, sokkal többről…

Olvass tovább

Látni kell

Édes és könnyed, de nem habkönnyű – Hab (2020)

Körülbelül akkor habarodtam bele ebbe a filmbe, amikor az előzetesében kiragadva megláttam azt a jelenetet, melyben az édesbús cukrászlány a Robert Redford fantázianevű sütemény mellé odatolja a Barbra Streisandot is, merthogy „Redford mellé kell a Streisand, úgy jön át az íze”. E humoros, ugyanakkor igazán jelentékeny mondatot hallva rögtön éreztem, hogy a Hab (2020) nem csupán „az év legédesebb vígjátéka” lesz, hanem egy olyan, habkönnyűnek tűnő mese, amely a cukormáz alatt nehéz érzelmeket, társadalomkritikával átitatott gondolatokat és igazán fontos kérdéseket vet fel. Nos, látva a teljes filmet, bátran kijelenthetem: nem csalt a megérzésem!

Olvass tovább

Látni kell

„…mintha hiányozna az életem fele” – Az én Zoém (2019)

Azt hiszem, a világon mindennél jobban szeretek édesanyámmal beszélgetni. Filmekről, könyvekről, történelemről, politikáról, az emberekről, magunkról… Arról is gyakran beszélgetünk, milyen anyának lenni. „Olyan érzés, mintha a szívem egyszerre három helyen lenne: a két gyermekemnél és nálam” – szokta mondani szelíd mosollyal, örömkönnyekkel teli szemmel anya, s én egyből érzem is, jó erősen, a szíve egy darabját az enyém mellett. Ez a mondat, ez az érzés idéződött fel bennem Julie Delpy Az én Zoém (My Zoe, 2019) című filmjét nézve, amely egy végtelenül őszinte és emberi, ugyanakkor némiképp provokatív alkotás az anyaságról.

Olvass tovább

Ahogy én gondolom...

„Leginkább éreztem, s csak próbáltam megérteni” – avagy megnéztem a Tenetet

Először arra gondoltam, kritikát írok Christopher Nolan legújabb filmjéről. Spoilermenteset – ahogy mondják; egyébként, ha akarnék se tudnék másmilyet… De végül meggondoltam magam, s egy Ahogy én gondolom-cikk mellett döntöttem, mert – amint az erre vonatkozó „utasítás” a filmben el is hangzik, félig-meddig kiszólásként – elsőre leginkább éreztem a Tenetet (2020), s csak próbáltam megérteni. Talán, ha még kétszer-háromszor-négyszer megnézem, sikerül… De azt azért bátran kijelenthetem, már most: engem elvarázsolt.

Olvass tovább

Látni kell

Varázslatos, vérfagyasztó látomás – A másik bárány (2019)

Rendkívüli és rendkívül különleges film A másik bárány (The Other Lamb, 2019). Egyszerre hátborzongató és erőszakos, magával ragadó és szelíd, mindezek előtt pedig olyannyira mértéktartó és tiszta, hogy lehetetlenség lenne nem azt mondani: az utolsó részletig tökéletesen van megkomponálva. Małgorzata Szumowska ismét remek filmet készített, s ezúttal a horror eszköztárát művészi módon használva kiált egy nagyot a patriarchátus ellen.

Olvass tovább

Ahogy én gondolom...

Nyár van! – avagy tíz plusz egy „nyári” film augusztusra

„Nyár kacsint be az ablakon / egy tikkadtságos hajnalon, / fénye a redőnyt törve át / magával füröszt hűs szobát. / Paplant ébreszt és takarót, / lajháros-lusta ágylakót, / tarisznyájában új virág, / – nem kap a szirma hőgutát -,” Hogy én mennyire, de mennyire szerettem kicsiként a meleg nyári reggeleket, amelyeken édesanyám Balogh József e versével ébresztett… Bizonyára ez a csodálatos szokása is hozzájárult ahhoz, hogy a nyár lett a kedvenc időszakom. Meg ott van az is, hogy – mint valami gyík – harminc fok környékén érzem igazán komfortosan magam. Továbbá egyszerűen szerelmes vagyok a világba, mikor megcsillan rajta a napfény… De ha már itt tartunk: a kedvenc évszakomhoz természetesen kedvenc filmek is tartoznak. Olyanok, amelyeket minden nyáron megnézek. Most ezeket szedtem csokorba nektek.

Olvass tovább