Browsing Category

Ahogy én gondolom…

Avagy egy rovat azoknak, akiket érdekel a személyes véleményem olyan kérdésekben, melyekben a film és a való élet összefonódik. Persze, ez nem amolyan Eszter megmondja a tutit. Sokkal inkább elmélkedem – olykor magam, olykor pedig szakértők segítségével. És a ti véleményeteket is várom!

Ahogy én gondolom...

„A zene legyen a középpontban” – beszélgetés Barabás Lászlóval, a Hollywood az Arénában koncertsorozat egyik megálmodójával

Néhány hét múlva, június 12-én Hollywood az Arénában címmel különleges koncertet tartanak az Arénában a Győri Filharmonikusok közreműködésével, a Traumlive szervezésében. Az est folyamán felcsendül majd többek között a Trónok harca, a Jurassic Park és a Harry Potter-filmek zenéje is. A koncert, illetve koncertsorozat ötletéről, megvalósításáról Barabás Lászlót, a Traumlive csapat tagját, az esemény egyik megálmodóját kérdeztem, aki a zenéhez és a filmzenéhez fűződő kapcsolatáról is mesélt.

Olvass tovább

Ahogy én gondolom...

Beszélgessünk a horrorfilmről! – avagy jöjjön egy 30 plusz 5 napos Facebook-kihívás

Jó néhány cikkben megemlítettem már nektek, hogy szeretem a jó horrorfilmeket, illetve elsősorban azokat a szerzői alkotásokat, amelyek bátran nyúlnak a horror eszköztárához. Éppen ezért nagyon örültem, mikor pár hónappal ezelőtt az egyik írótársam, Kerényi Levente megkérdezte tőlem, mit szólnék egy közös horrorfilmes kihíváshoz. És természetesen azt válaszoltam: benne vagyok. Szóval tartsatok velünk, ugyanis hamarosan – egészen pontosan április 12-én – indul a Beszélgessünk a horrorfilmről! című kihívás a Facebook-oldalamon.

Olvass tovább

Ahogy én gondolom...

Tizenhét film az egész családnak – nem csak karantén idejére

Miután bejelentették a szigorúbb korlátozásokat, egyik olvasóm írt nekem egy levelet, amelyben kifejtette: most, hogy kiderült, újfent otthon ragadnak a gyerekekkel, a fejébe vette, hogy filmek szempontjából is hasznosan töltik az időt. Olyan filmeket szeretne mutatni nekik, amelyeket érdemes látni, s amelyek egyaránt le tudják kötni a 9, a 14 és a 16 évest – írta. Elképesztően örültem ennek a levélnek, rögtön válaszoltam is, hogy „akkor meg is van az e heti cikkem témája”, majd leültem a füzetemmel és egy lendülettel feljegyeztem tizenhét címet. Ezután sorban visszaolvastam őket, s rájöttem, hogy nem szükséges kihúzni és cserélni, ugyanis minden egyes film, amely hirtelen eszembe jutott, kiemelkedő, különleges és olyan, amelyről bátran mondhatom, hogy érdemes látni. S amelyről beszélgetni is érdemes, tanulságos és élvezetes. E cikket kedves olvasómnak, Alexandrának ajánlom. És minden családnak – nem csak karantén idejére.

Olvass tovább

Ahogy én gondolom...

Klasszikus karácsony – avagy tíz plusz egy klasszikus film, amelyet látni kell karácsonykor

Tinédzserkoromban, mikor még aktívan néptáncoltam, olykor-olykor segíthettem megtartani a kicsik próbáját. Az év vége felé mindig karácsonyi népdalokat tanultunk és énekeltünk, s arról beszélgettünk, miért szeretjük ezt az ünnepet. Egyik alkalommal kitaláltam egy játékot is ehhez kapcsolódóan. Körbe álltunk, s a szót egy fehér szalag átnyújtásával adtuk át egymásnak; mindenkinek ugyanazt a mondatot kellett befejeznie: „A karácsony akkor a legszebb, ha…” Nagy volt a lelkesedés, sorra gurultak elő a szájakból, még inkább a szívekből a szeretetteli válaszok, mígnem egy kisfiú azt mondta, olyan vagányan-huncutan: „…ha fehér. A film, amit nézünk anyáékkal, pedig jó régi, tudjátok, fekete-fehér.” Minden egyes mondattól elolvadtam, de kétségkívül ez vett le a legjobban a lábamról. S most, hogy elkezdtem csokorba szedni nektek a szívemnek legkedvesebb klasszikus – részint fekete-fehér – filmeket, amelyek nagy részét majd’ minden karácsonykor megnézzük a szüleimmel, eszembe jutott ez a kisfiú és ez a válasz, melyet soha-soha nem felejtek el.

Olvass tovább

Ahogy én gondolom...

Eszter-féle rendhagyó tíz plusz egyes lista karácsonyra

Azt hiszem, jól tudjátok rólam, mennyire odavagyok a karácsonyért, s milyen odaadással készülődöm erre az ünnepre – igazán látványosan általában körülbelül szeptember végétől… Nos, igen: évről évre lankadatlan gyermeki lelkesedéssel várom a karácsonyt, ez a várakozás pedig esetemben természetesen szinte folyamatos filmnézést és -ajánlást is jelent. Az adventi időszakban néha-néha már rám is szól édesanyám, hogy „elég lesz, nincs nekünk időnk ennyi filmre”, de azért legtöbbször nem ez a helyzet… Hanem az, hogy megkérdezi: Na, ma milyen várakozós filmet nézel, mit ajánlasz? E kérdésre válaszolva egyik este eszembe ötlött: idén listába szedek nektek párat azon – 2010-es években készült – filmek közül, amelyeket a karácsonyra készülődve késő esténként nézek, s a szüleimnek is jó szívvel ajánlok. Szóval hát jöjjön egy amolyan Eszter-féle rendhagyó tíz plusz egyes lista! Rendhagyó, mert nem kimondottan karácsonyi filmek szerepelnek rajta. De – szerintem – egytől egyig csodálatosak. És tökéletesek arra, hogy segítségükkel ünneplőbe öltöztessük a szívünket.

Olvass tovább

Ahogy én gondolom...

„Az igazi horror bennünk van” – Tíz plusz kettő csontig hatoló mű a 2010-es évekből, amelyet sosem felejtek el

Azt hiszem, eléggé ismertek már, úgyhogy talán felesleges is ez a kijelentés, de azért leírom: rendkívüli módon szeretem a jó horrorfilmeket, pontosabban szólva azokat a szerzői alkotásokat, amelyek bátran nyúlnak a horror eszköztárához. Szóval, míg egyesek a horrort az egyik legalantasabb zsánernek tartják, addig én – és ezzel természetesen nem vagyok egyedül – úgy gondolom: a horror bevett toposzainak, eszközeinek használatával, s a néző félelmének, szorongásának felébresztésével nemcsak riogatni lehet, hanem komoly lélektani, pszichológiai és társadalmi kérdésekről értekezni is. Éppen ezt bizonyítják azok a filmek, amelyeket most összegyűjtöttem nektek. Jöjjön tehát tíz plusz kettő csontig hatoló mű – tíz film és két sorozat a 2010-es évekből –, amelyet sosem felejtek el. S amelyek mindegyike arra mutat rá: amitől igazán félnünk kell, az nem a sötét sikátorban, az ágy vagy egy fehér lepel alatt rejtőzik, hanem bennünk…

Olvass tovább

Ahogy én gondolom...

Filmek esővel – avagy tíz plusz egy film, amelyben esik az eső

Kisgyerekként, édesanyám elmondása szerint, odavoltam az esőért és a pocsolyákért. Aztán kamaszként, mikor néha azon is megsértődtem, hogy épp nem süt a nap, igazán megromlott a viszonyom az égből potyogó, cipőn és kabáton is könnyedén átjutó vízcseppekkel. Azóta én vagyok a lány, akiről egyhamar mindenki megtanulja: esernyő nélkül nem indul el otthonról. De a helyzet nem ilyen egyszerű… Hiszen én vagyok az a lány is, aki olykor-olykor hanyagul összecsukja az esernyőjét, s élvezi, amint hullanak – vagy ahogy anya mondja: ömlenek – rá a cseppek. És aki imádja nézni és hallgatni, ahogy esik. Na, igen: nehéz egyértelműen megmondanom, hányadán állok az esővel. Azt viszont könnyen és határozottan ki tudom jelenteni: ha filmképen „találkozom vele”, odavagyok érte! Össze is gyűjtöttem hát nektek tíz plusz egy olyan, szívemnek kedves filmalkotást, amelyben esik az eső.

Olvass tovább

Ahogy én gondolom...

„Leginkább éreztem, s csak próbáltam megérteni” – avagy megnéztem a Tenetet

Először arra gondoltam, kritikát írok Christopher Nolan legújabb filmjéről. Spoilermenteset – ahogy mondják; egyébként, ha akarnék se tudnék másmilyet… De végül meggondoltam magam, s egy Ahogy én gondolom-cikk mellett döntöttem, mert – amint az erre vonatkozó „utasítás” a filmben el is hangzik, félig-meddig kiszólásként – elsőre leginkább éreztem a Tenetet (2020), s csak próbáltam megérteni. Talán, ha még kétszer-háromszor-négyszer megnézem, sikerül… De azt azért bátran kijelenthetem, már most: engem elvarázsolt.

Olvass tovább

Ahogy én gondolom...

Nyár van! – avagy tíz plusz egy „nyári” film augusztusra

„Nyár kacsint be az ablakon / egy tikkadtságos hajnalon, / fénye a redőnyt törve át / magával füröszt hűs szobát. / Paplant ébreszt és takarót, / lajháros-lusta ágylakót, / tarisznyájában új virág, / – nem kap a szirma hőgutát -,” Hogy én mennyire, de mennyire szerettem kicsiként a meleg nyári reggeleket, amelyeken édesanyám Balogh József e versével ébresztett… Bizonyára ez a csodálatos szokása is hozzájárult ahhoz, hogy a nyár lett a kedvenc időszakom. Meg ott van az is, hogy – mint valami gyík – harminc fok környékén érzem igazán komfortosan magam. Továbbá egyszerűen szerelmes vagyok a világba, mikor megcsillan rajta a napfény… De ha már itt tartunk: a kedvenc évszakomhoz természetesen kedvenc filmek is tartoznak. Olyanok, amelyeket minden nyáron megnézek. Most ezeket szedtem csokorba nektek.

Olvass tovább

Ahogy én gondolom...

Eszter és Anita moziba megy – Portré a lángoló fiatal lányról (2019)

Anita és én újfent leültünk „mozizni”. Ezúttal én választottam filmet, így a Portré a lángoló fiatal lányról (Portrait de la jeune fille en feu, 2019) került sorra, amely véleményem szerint festői, gyönyörű, érzelmes szerelmes történet. Anita azonban másként vélekedik róla, s így fogalmaz: „számomra jelentős mértékben Szólíts a neveden-koppintás”. Szóval most először nem értettünk egyet, de így még izgalmasabb és érdekesebb volt a közös cikkírás!

Olvass tovább