Browsing Category

Ahogy én gondolom…

Avagy egy rovat azoknak, akiket érdekel a személyes véleményem olyan kérdésekben, melyekben a film és a való élet összefonódik. Persze, ez nem amolyan Eszter megmondja a tutit. Sokkal inkább elmélkedem – olykor magam, olykor pedig szakértők segítségével. És a ti véleményeteket is várom!

Ahogy én gondolom...

Beszélgessünk a horrorfilmről! – avagy jöjjön egy 30 plusz 5 napos Facebook-kihívás

Jó néhány cikkben megemlítettem már nektek, hogy szeretem a jó horrorfilmeket, illetve elsősorban azokat a szerzői alkotásokat, amelyek bátran nyúlnak a horror eszköztárához. Éppen ezért nagyon örültem, mikor pár hónappal ezelőtt az egyik írótársam, Kerényi Levente megkérdezte tőlem, mit szólnék egy közös horrorfilmes kihíváshoz. És természetesen azt válaszoltam: benne vagyok. Szóval tartsatok velünk, ugyanis hamarosan – egészen pontosan április 12-én – indul a Beszélgessünk a horrorfilmről! című kihívás a Facebook-oldalamon.

Olvass tovább

Ahogy én gondolom...

Tizenhét film az egész családnak – nem csak karantén idejére

Miután bejelentették a szigorúbb korlátozásokat, egyik olvasóm írt nekem egy levelet, amelyben kifejtette: most, hogy kiderült, újfent otthon ragadnak a gyerekekkel, a fejébe vette, hogy filmek szempontjából is hasznosan töltik az időt. Olyan filmeket szeretne mutatni nekik, amelyeket érdemes látni, s amelyek egyaránt le tudják kötni a 9, a 14 és a 16 évest – írta. Elképesztően örültem ennek a levélnek, rögtön válaszoltam is, hogy „akkor meg is van az e heti cikkem témája”, majd leültem a füzetemmel és egy lendülettel feljegyeztem tizenhét címet. Ezután sorban visszaolvastam őket, s rájöttem, hogy nem szükséges kihúzni és cserélni, ugyanis minden egyes film, amely hirtelen eszembe jutott, kiemelkedő, különleges és olyan, amelyről bátran mondhatom, hogy érdemes látni. S amelyről beszélgetni is érdemes, tanulságos és élvezetes. E cikket kedves olvasómnak, Alexandrának ajánlom. És minden családnak – nem csak karantén idejére.

Olvass tovább

Ahogy én gondolom...

Klasszikus karácsony – avagy tíz plusz egy klasszikus film, amelyet látni kell karácsonykor

Tinédzserkoromban, mikor még aktívan néptáncoltam, olykor-olykor segíthettem megtartani a kicsik próbáját. Az év vége felé mindig karácsonyi népdalokat tanultunk és énekeltünk, s arról beszélgettünk, miért szeretjük ezt az ünnepet. Egyik alkalommal kitaláltam egy játékot is ehhez kapcsolódóan. Körbe álltunk, s a szót egy fehér szalag átnyújtásával adtuk át egymásnak; mindenkinek ugyanazt a mondatot kellett befejeznie: „A karácsony akkor a legszebb, ha…” Nagy volt a lelkesedés, sorra gurultak elő a szájakból, még inkább a szívekből a szeretetteli válaszok, mígnem egy kisfiú azt mondta, olyan vagányan-huncutan: „…ha fehér. A film, amit nézünk anyáékkal, pedig jó régi, tudjátok, fekete-fehér.” Minden egyes mondattól elolvadtam, de kétségkívül ez vett le a legjobban a lábamról. S most, hogy elkezdtem csokorba szedni nektek a szívemnek legkedvesebb klasszikus – részint fekete-fehér – filmeket, amelyek nagy részét majd’ minden karácsonykor megnézzük a szüleimmel, eszembe jutott ez a kisfiú és ez a válasz, melyet soha-soha nem felejtek el.

Olvass tovább

Ahogy én gondolom...

Eszter-féle rendhagyó tíz plusz egyes lista karácsonyra

Azt hiszem, jól tudjátok rólam, mennyire odavagyok a karácsonyért, s milyen odaadással készülődöm erre az ünnepre – igazán látványosan általában körülbelül szeptember végétől… Nos, igen: évről évre lankadatlan gyermeki lelkesedéssel várom a karácsonyt, ez a várakozás pedig esetemben természetesen szinte folyamatos filmnézést és -ajánlást is jelent. Az adventi időszakban néha-néha már rám is szól édesanyám, hogy „elég lesz, nincs nekünk időnk ennyi filmre”, de azért legtöbbször nem ez a helyzet… Hanem az, hogy megkérdezi: Na, ma milyen várakozós filmet nézel, mit ajánlasz? E kérdésre válaszolva egyik este eszembe ötlött: idén listába szedek nektek párat azon – 2010-es években készült – filmek közül, amelyeket a karácsonyra készülődve késő esténként nézek, s a szüleimnek is jó szívvel ajánlok. Szóval hát jöjjön egy amolyan Eszter-féle rendhagyó tíz plusz egyes lista! Rendhagyó, mert nem kimondottan karácsonyi filmek szerepelnek rajta. De – szerintem – egytől egyig csodálatosak. És tökéletesek arra, hogy segítségükkel ünneplőbe öltöztessük a szívünket.

Olvass tovább

Ahogy én gondolom...

„Az igazi horror bennünk van” – Tíz plusz kettő csontig hatoló mű a 2010-es évekből, amelyet sosem felejtek el

Azt hiszem, eléggé ismertek már, úgyhogy talán felesleges is ez a kijelentés, de azért leírom: rendkívüli módon szeretem a jó horrorfilmeket, pontosabban szólva azokat a szerzői alkotásokat, amelyek bátran nyúlnak a horror eszköztárához. Szóval, míg egyesek a horrort az egyik legalantasabb zsánernek tartják, addig én – és ezzel természetesen nem vagyok egyedül – úgy gondolom: a horror bevett toposzainak, eszközeinek használatával, s a néző félelmének, szorongásának felébresztésével nemcsak riogatni lehet, hanem komoly lélektani, pszichológiai és társadalmi kérdésekről értekezni is. Éppen ezt bizonyítják azok a filmek, amelyeket most összegyűjtöttem nektek. Jöjjön tehát tíz plusz kettő csontig hatoló mű – tíz film és két sorozat a 2010-es évekből –, amelyet sosem felejtek el. S amelyek mindegyike arra mutat rá: amitől igazán félnünk kell, az nem a sötét sikátorban, az ágy vagy egy fehér lepel alatt rejtőzik, hanem bennünk…

Olvass tovább

Ahogy én gondolom...

Filmek esővel – avagy tíz plusz egy film, amelyben esik az eső

Kisgyerekként, édesanyám elmondása szerint, odavoltam az esőért és a pocsolyákért. Aztán kamaszként, mikor néha azon is megsértődtem, hogy épp nem süt a nap, igazán megromlott a viszonyom az égből potyogó, cipőn és kabáton is könnyedén átjutó vízcseppekkel. Azóta én vagyok a lány, akiről egyhamar mindenki megtanulja: esernyő nélkül nem indul el otthonról. De a helyzet nem ilyen egyszerű… Hiszen én vagyok az a lány is, aki olykor-olykor hanyagul összecsukja az esernyőjét, s élvezi, amint hullanak – vagy ahogy anya mondja: ömlenek – rá a cseppek. És aki imádja nézni és hallgatni, ahogy esik. Na, igen: nehéz egyértelműen megmondanom, hányadán állok az esővel. Azt viszont könnyen és határozottan ki tudom jelenteni: ha filmképen „találkozom vele”, odavagyok érte! Össze is gyűjtöttem hát nektek tíz plusz egy olyan, szívemnek kedves filmalkotást, amelyben esik az eső.

Olvass tovább

Ahogy én gondolom...

„Leginkább éreztem, s csak próbáltam megérteni” – avagy megnéztem a Tenetet

Először arra gondoltam, kritikát írok Christopher Nolan legújabb filmjéről. Spoilermenteset – ahogy mondják; egyébként, ha akarnék se tudnék másmilyet… De végül meggondoltam magam, s egy Ahogy én gondolom-cikk mellett döntöttem, mert – amint az erre vonatkozó „utasítás” a filmben el is hangzik, félig-meddig kiszólásként – elsőre leginkább éreztem a Tenetet (2020), s csak próbáltam megérteni. Talán, ha még kétszer-háromszor-négyszer megnézem, sikerül… De azt azért bátran kijelenthetem, már most: engem elvarázsolt.

Olvass tovább

Ahogy én gondolom...

Nyár van! – avagy tíz plusz egy „nyári” film augusztusra

„Nyár kacsint be az ablakon / egy tikkadtságos hajnalon, / fénye a redőnyt törve át / magával füröszt hűs szobát. / Paplant ébreszt és takarót, / lajháros-lusta ágylakót, / tarisznyájában új virág, / – nem kap a szirma hőgutát -,” Hogy én mennyire, de mennyire szerettem kicsiként a meleg nyári reggeleket, amelyeken édesanyám Balogh József e versével ébresztett… Bizonyára ez a csodálatos szokása is hozzájárult ahhoz, hogy a nyár lett a kedvenc időszakom. Meg ott van az is, hogy – mint valami gyík – harminc fok környékén érzem igazán komfortosan magam. Továbbá egyszerűen szerelmes vagyok a világba, mikor megcsillan rajta a napfény… De ha már itt tartunk: a kedvenc évszakomhoz természetesen kedvenc filmek is tartoznak. Olyanok, amelyeket minden nyáron megnézek. Most ezeket szedtem csokorba nektek.

Olvass tovább

Ahogy én gondolom...

Eszter és Anita moziba megy – Portré a lángoló fiatal lányról (2019)

Anita és én újfent leültünk „mozizni”. Ezúttal én választottam filmet, így a Portré a lángoló fiatal lányról (Portrait de la jeune fille en feu, 2019) került sorra, amely véleményem szerint festői, gyönyörű, érzelmes szerelmes történet. Anita azonban másként vélekedik róla, s így fogalmaz: „számomra jelentős mértékben Szólíts a neveden-koppintás”. Szóval most először nem értettünk egyet, de így még izgalmasabb és érdekesebb volt a közös cikkírás!

Olvass tovább

Ahogy én gondolom...

„Gyökerek és szárnyak” – avagy tizenöt plusz egy film édesanyákról és édesapákról

„A legtöbb, amit gyerekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak” – így szól az a Goethe-idézet, amely minden alkalommal eszembe jut, amikor a szülőket ünnepeljük. Sőt, nem csak akkor! Az én szüleim kivételes emberek. Olyanok, akiknek bemutatásához az összes létező jó tulajdonság felsorolása sem lenne elég. Olyanok, akik nemcsak a gyermekeiknek, hanem minden egyes körülöttük élő embernek példát, támaszt, biztos pontot jelentenek. Olyanok, akiknek közelében bárki megnyugvásra, szeretetre lelhet. És olyanok, akiknek köszönhetően nemcsak, hogy sokszor felrémlik bennem ez az idézet, de úgy hiszem, pontosan tudom is, mire gondolt Goethe… E cikk ötlete néhány héttel ezelőtt, az én kivételes szüleimmel beszélgetve fogalmazódott meg bennem, mikor is arra kértek: ajánljak nekik szülőkről és gyerekeikről szóló filmeket. Nos, ezeket ajánlottam…

Olvass tovább