Ahogy én gondolom...

Beszélgessünk a horrorfilmről! – avagy jöjjön egy 30 plusz 5 napos Facebook-kihívás

Jó néhány cikkben megemlítettem már nektek, hogy szeretem a jó horrorfilmeket, illetve elsősorban azokat a szerzői alkotásokat, amelyek bátran nyúlnak a horror eszköztárához. Éppen ezért nagyon örültem, mikor pár hónappal ezelőtt az egyik írótársam, Kerényi Levente megkérdezte tőlem, mit szólnék egy közös horrorfilmes kihíváshoz. És természetesen azt válaszoltam: benne vagyok. Szóval tartsatok velünk, ugyanis hamarosan – egészen pontosan április 12-én – indul a Beszélgessünk a horrorfilmről! című kihívás a Facebook-oldalamon.

„Míg egyesek a horrort az egyik legalantasabb zsánernek tartják, addig én – és ezzel természetesen nem vagyok egyedül – úgy gondolom: a horror bevett toposzainak, eszközeinek használatával, s a néző félelmének, szorongásának felébresztésével nemcsak riogatni lehet, hanem komoly lélektani, pszichológiai és társadalmi kérdésekről értekezni is” – írtam „Az igazi horror bennünk van” – Tíz plusz kettő csontig hatoló mű a 2010-es évekből, amelyet sosem felejtek el című cikkemben. Azt azonban szeretném hozzátenni: hosszú ideig egyáltalán nem szerettem a horrorfilmeket. Pontosabban fogalmazva: volt, amelyiket gagyinak találtam, volt, amelyiket öncélúnak, s volt, amelyiktől pusztán csak féltem. Ám legbelül mindvégig éreztem, hogy dolgom van a horrorfilmmel, és az egyetemen – mondhatni – közel is kerültünk egymáshoz. A filmklubokban, valamint az órai vetítéseken egyre több horrorfilm, jó horrorfilm került elém, s bár kezdetben eltakartam a szemem – és vártam, hogy a professzor azt mondja a durva részek után: „vége, már nézheti, Eszter” –, idővel kimerészkedtem a tenyerem mögül és rájöttem: a horrorfilmek nemcsak gagyik, öncélúak és félelmetesek tudnak lenni, hanem különlegesek és értékesek is.

Beszélgessünk a horrorfilmről!

Fotó: themoviedb.org

Akkor döntöttem el, hogy ha tehetem, igyekszem majd minél többet mesélni a horrorfilmről, s írni olyan horrorokról, amelyek sokkal többek annál, minthogy legyintsünk egyet, hogy „ez csak egy horror”, és menjünk tovább. Most ide is teszek a kapcsolódó cikkeim közül párat, és azt mondom: ismerjétek meg Leventét, s olvassátok el, őt milyen kapcsolat fűzi a horrorfilmekhez.

Kötelező filmek – Nosferatu, az éjszaka fantomja (1979)

Kötelező filmek – Nyers (Raw, 2016)

Kötelező filmek – The Autopsy of Jane Doe (2016) és egy kis horrorelmélet

Kötelező filmek – Valami követ (It Follows, 2014)

Kötelező filmek – Kamerales (Peeping Tom, 1960)

Mélyvörös (1975) és a giallo

Kötelező filmek – Dr. Caligari (Das Cabinet des Dr. Caligari, 1920)

Kerényi Levente:

A horror műfaját és keresettségének ambivalenciáját sokan próbálták már kutatni, elemezni. A horrorisztikus történetek, motívumok az idők kezdete óta foglalkoztatják az embereket – gondoljunk csak a görögök bosszúálló isteneire, a Biblia rémisztő Ószövetségi részére, vagy a nyilvános kivégzésekre. Valamilyen szinten mindenki vágyik a rémületre. Természetesen vannak, akik nem bírják elviselni a nyílt erőszakot, a gore (a horrorfilm slasherrel rokon alműfaja, szubzsánere, a legdurvább filmműfajok egyike; leginkább az különbözteti meg a slashertől, hogy benne a pszichotikus főszereplőnek a gyilkosság elkövetése után a halott áldozattal történő további foglalatossága is ábrázolást nyer – Eszter) látványvilágát, viszont szeretik a suspense-szel operáló pszichológiai horrorokat. Mások a természetfelettivel nem tudnak mit kezdeni, míg a sorozatgyilkosos, kaszabolós horrorokat szeretik. A horror iránti vonzalom kialakulhat – többek között – a kozmikus félelemből, a magasságos hatalomtól való rémületből, vagy abból, hogy az ismeretlen fenyeget bennünket. Igazolhatjuk saját emberségünket is, hogy a látottak elborzasztanak, de vágyhatunk a nagy leleplezésre; az ismeretlen megismerésére vagy például a final girl győzedelmeskedésére, a gonosz vesztére. A jó horror pedig feszültséget old a katarzissal.

A horrormotívumokkal én már gyerekként találkoztam. Édesanyám felfoghatatlan mennyiségű mesét olvasott nekem, egészen kiskoromtól kezdve, majd közösen kezdtünk olvasni, mikor már tudtam önállóan. Végül pedig olvasóvá váltam. Kisiskolás koromban megismertem a klasszikus meséket, Andersen történeteit és a Grimm testvérek gyűjteményét. Mindig elvarázsolt a borongós hangulatuk és a szívszorító történetük. A Grimm testvérek műveinek szeretete vitt a gótikus irodalom iránti érdeklődés felé is. A könyvszeretetemmel párhuzamosan pedig kifejlődött a filmrajongásom. Filmkedvelő családban nőttem fel, ahol mindenkinek megvolt, megvan a kedvenc műfaja. Bátyám horror-és filmműveltségének köszönhetően találkoztam először igazi horrorral, még kiskamaszként.

Beszélgessünk a horrorfilmről

Ómen (The Omen, 1976) Fotó: themoviedb.org

Az első zsánerfilmem az Ómen (The Omen, 1976) volt, amely természetesen halálra rémített. Egy-két évvel később viszont érdekelni kezdtek a klasszikus slasherek (a horror egyik alműfaja, szubzsánere, melynek legjellemzőbb formai jegye, hogy a történet pszichotikus hőse valamely szúró- vagy vágószerszámmal öli meg áldozatait – Eszter); a Rémálom az Elm utcában-t (A Nightmare on Elm Street, 1984) követte a Péntek 13. (Friday the 13th, 1980), a Halloween – A rémület éjszakája (Halloween, 1978), a Fekete karácsony (Black Christmas, 1974), A texasi láncfűrészes mészárlás (The Texas Chain Saw Massacre, 1974), aztán valahol a Psycho (1960) környékén rájöttem: megtaláltam a kedvenc műfajom. A Psycho volt az első olyan horror, amely elgondolkodtatott és meglepett, ennek hatására pedig elkezdtem másként figyelni ezeket a filmeket. Hitchcock alkotásai után Polański pszicho-horror/thrillerei következtek, amelyeket nézve már a karaktereket és a ki nem mondott tartalmat kezdtem vizsgálni. Egyre több és több klasszikuson voltam túl, megismertem különböző szubzsánereket, azok szerkezeti felépítését, karakterarchetípusokat, narrációs eszközöket. Rajongójává váltam a műfajnak, és egyre többször szerettem volna megbeszélni másokkal meglátásaim.

Az egyetem alatt kezdtem el írni a kari lapba; gyerekkorom óta szerettem írni, fogalmazni, és remek lehetőséget láttam abban, hogy a kultúra rovatban filmeket ajánlhatok a hallgatótársaimnak. Már itt megkezdtem a misszióm: hogy olyan természetességgel írok a horrorról, ahogyan azt kezelem a mindennapokban, áttörve azt a falat, miszerint ez a műfaj másodvonalbeli, alantas és primer ösztönöket szolgál ki. Mivel egy azóta is érthetetlen döntésem miatt a pszichológia szak helyett a tanítóit választottam, elkezdtem szakmai szempontok alapján is foglalkozni a horrorral. Szakdolgozatom és későbbi előadásaim, tanulmányaim fókuszában a horror iránti vágy ambivalenciájáról, a borzalom iránti érdeklődés pszichológiájáról írtam.

Beszélgessünk a horrorfilmről

Psycho (1960) Fotó: themoviedb.org

Az egyetem után megmaradt hobbinak az írás, amiben úgy éreztem, jó vagyok – és van mondandóm is. Így találtam rá a CreepyShake-re, az online szórakoztató horrormagazinra, ahol éveket töltöttem szerkesztőként. Pár évvel később azonban azt éreztem, a horror műfajának falai közé szorultam, ezért saját úton indultam el, önálló bloggal, ahol nincs műfaji behatárolás. Kitérőt tettem a Cinemazing szerkesztőségében is, miközben folyamatosan próbáltam fejleszteni a saját, Fókuszváltás című blogom, amely mára már abszolút önálló lábakon áll. Jelenleg elsősorban ott, illetve a Roboraptoron jelennek meg írásaim, de folyamatosan törekszem a fejlődésre és keresem az új benyomásokat, illetve a filmkedvelő embereket, akikkel együtt tudjuk üzenni: a filmek jobbá teszik az életet.

Én is hoztam néhány cikket, amely kapcsolódik a témához és a kihíváshoz:

A műfaj, amiről soha nem hallottál, de imádni fogod: Hagsplotation

Visszatérő műfaj: a slasher

Slasherök, amiket látnod kell!

Spanyol horrorok, amiket látnod kell!

Francia horrorok, amiket látnod kell!

Horrormesék, amiket látnod kell!

Fald fel a hatalmat! – Juliska, Jancsi és a kannibalizmus

Az átváltozás mint A bárányok hallgatnak fő motívuma

Bomlásról még soha nem meséltek ilyen szépen: Z és két nulla (Zed and Two Noughs, 1985)

 

A Beszélgessünk a horrorfilmről! című duplakihívás 2021. április 12-én 20:00-kor indul a Facebook-oldalamon!

Tehát 30 plusz 5 napon át a horrorfilm felé fordítjuk a figyelmünket, mégpedig azért, hogy kicsit közelebbről is megnézzük ezt a műfajt és megláthassuk: valóban vannak olyan horrorok, amelyek értéket képviselnek.

A kérdések, kikötések mindennap a horrorfilmekhez kapcsolódnak majd, és mi mindennap két válasszal készülünk nektek: Leventével mindketten mesélünk – többek között – arról, miért szeretjük a horrorfilmeket, mely horrorfilmet láttuk életünkben először, van-e kedvenc horrorfilmes helyszínünk, képi világunk, zenénk, illetve arról is, hogy van-e olyan horror, amelyen meghatódtunk, továbbá olyan, amelyet nézve valami újat tudtunk meg önmagunkról.

Tudom, sokan nem szeretik ezt a műfajt, én most mégis arra kérlek benneteket: tartsatok velünk, vegyetek részt a kihívásban. Beszélgessünk a horrorfilmről!

A résztvevők – vagyis a kommentelők – között két példányt sorsolunk ki Kárpáti György és Schreiber András A horrorfilm – Válogatott tanulmányok című kötetéből.

Előző írás

HASONLÓ CIKKEK

Szólj hozzá elsőként

Hozzászólás