Browsing Category

Látni kell

Mitől jó egy film? És mitől rossz? Mit nézzünk meg és mit ne? Ebben a rovatban mindegyik kérdésre választ kaptok. De leginkább arra, hogy mit érdemes megnézni.

Filmkritikák – nem csak a legújabb filmekről.

Látni kell

Újraírni a múltat – Végtelen (2018)

Az egyetemen, valamelyik órán egyszer előkerült a kérdés: Ha lenne egy időgépünk, hova akarnánk menni? Egyesek azt válaszolták, hogy a dinoszauruszok korába, mások azt, hogy 3000 Magyarországára, megint mások pedig azt, hogy a közeledő vizsgaidőszakot szeretnék jól megnézni, lehetőleg a dolgozatokra írt helyes válaszokkal. Én, úgy rémlik, annyit mondtam csak: a gyerekkoromba mennék… Azóta is sokszor eszembe jut az az óra, az a kérdés, s azóta is szeretek eljátszani a gondolattal, mit tennék, ha „kedvemre” utazhatnék az időben. Épp ez a gondolat áll José Esteban Alenda és César Esteban Alenda Végtelen (Sin fin, 2018) című filmjének középpontjában, amelynek főhőse azzal a céllal s reménnyel tér vissza a múltba, hogy újraírja szerelme sorsát.

Olvass tovább

Látni kell

Filmmé varázsolt költői világ – Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre (2020)

Azt mondják, a szerelem elveszi az ember eszét. És olykor, mintha tényleg ez történne… Mintha a mélyből jövő és mélybe vezető érzelem hatására egyszer csak megrepedne a valóság talaja, s az ember ott állna a szakadék szélén, maga elé, a semmibe tartva a szívét, és azt kérdezné: Most mi lesz? Valami ilyesmi történik Horvát Lili második, Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre (2020) című nagyjátékfilmjében, amely egy szerelmes nő elméjébe vezet minket, s amely olyannyira különleges, költői és gyönyörű, hogy szinte beleszeretünk.

Olvass tovább

Látni kell

Mindent, bármit a szerelemért – Bestiáda (2019)

„A szerelem az, amikor olyat adsz, amid nincs. Mid nincs, amit fel tudnál kínálni?” – szegezi a kérdést Papa Sanou, a sámán a Bestiáda (Seules les bêtes, 2019) egyik szereplőjének. És a válasz nyomán elszabadul a pokol… Öt idegen sorsa fonódik össze Dominik Moll baljós és hátborzongató filmjében, amelynek hősei egytől egyig szeretetre, szerelemre vágynak, s bármit képesek megtenni és elviselni azért, hogy megkapják.

Olvass tovább

Látni kell

„a gondolatot nem hamisíthatod meg” – A befejezésen gondolkozom (2020)

„Van, amikor a gondolat közelebb áll az igazsághoz, a valósághoz, mint a tett. Mert mondani mondhatsz bármit, tenni is tehetsz bármit, de a gondolatot nem hamisíthatod meg” – hangzik el Charlie Kaufman A befejezésen gondolkozom (I’m Thinking of Ending Things, 2020) című filmjében, amelynek főhőse és egyben narrátora a befejezésen gondolkozik. Egész pontosan azon, hogy véget vet a kapcsolatának a jóképű és intelligens sráccal, akivel mindössze néhány hete alkotnak egy párt. De tényleg csak ennyiről van szó? Nos, mivel Kaufman-filmről beszélünk, a válasz teljesen egyértelműen az: Nem! Sokkal, sokkal többről…

Olvass tovább

Látni kell

Édes és könnyed, de nem habkönnyű – Hab (2020)

Körülbelül akkor habarodtam bele ebbe a filmbe, amikor az előzetesében kiragadva megláttam azt a jelenetet, melyben az édesbús cukrászlány a Robert Redford fantázianevű sütemény mellé odatolja a Barbra Streisandot is, merthogy „Redford mellé kell a Streisand, úgy jön át az íze”. E humoros, ugyanakkor igazán jelentékeny mondatot hallva rögtön éreztem, hogy a Hab (2020) nem csupán „az év legédesebb vígjátéka” lesz, hanem egy olyan, habkönnyűnek tűnő mese, amely a cukormáz alatt nehéz érzelmeket, társadalomkritikával átitatott gondolatokat és igazán fontos kérdéseket vet fel. Nos, látva a teljes filmet, bátran kijelenthetem: nem csalt a megérzésem!

Olvass tovább

Látni kell

„…mintha hiányozna az életem fele” – Az én Zoém (2019)

Azt hiszem, a világon mindennél jobban szeretek édesanyámmal beszélgetni. Filmekről, könyvekről, történelemről, politikáról, az emberekről, magunkról… Arról is gyakran beszélgetünk, milyen anyának lenni. „Olyan érzés, mintha a szívem egyszerre három helyen lenne: a két gyermekemnél és nálam” – szokta mondani szelíd mosollyal, örömkönnyekkel teli szemmel anya, s én egyből érzem is, jó erősen, a szíve egy darabját az enyém mellett. Ez a mondat, ez az érzés idéződött fel bennem Julie Delpy Az én Zoém (My Zoe, 2019) című filmjét nézve, amely egy végtelenül őszinte és emberi, ugyanakkor némiképp provokatív alkotás az anyaságról.

Olvass tovább

Látni kell

Varázslatos, vérfagyasztó látomás – A másik bárány (2019)

Rendkívüli és rendkívül különleges film A másik bárány (The Other Lamb, 2019). Egyszerre hátborzongató és erőszakos, magával ragadó és szelíd, mindezek előtt pedig olyannyira mértéktartó és tiszta, hogy lehetetlenség lenne nem azt mondani: az utolsó részletig tökéletesen van megkomponálva. Małgorzata Szumowska ismét remek filmet készített, s ezúttal a horror eszköztárát művészi módon használva kiált egy nagyot a patriarchátus ellen.

Olvass tovább

Látni kell

Az üres vászon ereje – A hazugság színe (2019)

„Sose hagyja, hogy az ár elhomályosítsa az értéket” – fogalmazza meg A hazugság színe (The Burnt Orange Heresy, 2019) egyik szereplője egy festmény előtt állva. Nyilvánvaló, hogy mondatában a pénzre utal, a film azonban idővel teljesen egyértelművé teszi: az a bizonyos „ár” nem csak pénzben mérhető… Giuseppe Capotondi rendező többrétegű, intelligens thrillere a művészet világába vezet minket, s többek között arra is rámutat, milyen sok erőt, igazságot és milyen óriási veszélyeket rejthet magában egyetlen üres vászon.

Olvass tovább

Látni kell

Mindenki gyanús… – Teljes titoktartás (2019)

Ki tette? – e kérdés köré szerveződik Régis Roinsard filmjének cselekménye. Egy világsikerű bestseller első oldalainak kiszivárogtatásáról van szó, ami amellett, hogy remek alapötlet, még jó néhány plusz kérdést is felvet. Például azt: Mérhető-e pénzben a művészet, a művészi érték? Meg azt: Szabad-e csupán a sikert és a profitot szem előtt tartva úgy bánni az emberekkel, mintha eszközök lennének? A válaszok bizonyára így is egyértelműek, a Teljes titoktartás (Les Traducteurs, 2019) azonban megérdemli, hogy megnézzük, ugyanis nemcsak kérdésekkel és válaszokkal szolgál.

Olvass tovább

Látni kell

Súlyos, de gyönyörű szerelmesfilm – Remény (2019)

„Kinek reménye van, nádszálra támaszkodik” – mondja egy napjainkban már nem használatos magyar közmondás, arra utalva: nem sokat ér reménykedni. De mi van akkor, ha látszólag nem marad más, csak egy vékony nádszál, amelyre támaszkodhatunk, vagy még inkább: amelybe kapaszkodhatunk? Mi történik, ha közlik velünk: feltételezhetően már csak néhány hónap van hátra az életünkből? Miként változtatja meg a legszorosabb emberi kapcsolatainkat a halál félelmetes, bántó közelsége? Többek között ezeket a kérdéseket teszi fel Maria Sødahl a – saját életeseményeit feldolgozó – Remény (Håp, 2019) című filmben, amely súlyos, igen, ugyanakkor elmondhatatlanul gyönyörű is.

Olvass tovább