„…a világ úgy van berendezve, hogy a legostobább közmondásoknak is igazuk van és ha valaki azt hiszi, hogy most már rendben van a szénája, akkor még egyáltalában nincsen rendben” – írja Alfred Döblin az 1929-ben megjelent Berlin Alexanderplatz című regényében, amelynek főhőse egy börtönviselt szállítómunkás, aki többször is megpróbál új életet kezdeni és jó, tisztességes ember lenni, ám a világ nem hagyja, hogy sikerrel járjon. E regényből korábban Rainer Werner Fassbinder készített nagyszabású tévésorozatot, most pedig az Ifjak és erősek (Wir sind jung. Wir sind stark, 2014) rendezője, Burhan Qurbani döntött úgy, hogy aktualizálja és újraértelmezi a történetet, s rámutat: a társadalom peremén manapság sem igazán találni tisztességes lehetőségeket és reményt.
Főszereplőnk, Francis hajón menekült Bissau-Guineából Európába. A társai nem élték túl az utat, így kénytelen egymaga boldogulni az új világban. Kikecmereg a tengerből, elfekszik a homokban, s az idegen földön mintegy újjászületve megfogadja, hogy jó ember lesz és becsületes életet teremt magának. El is indul, hogy valóra váltsa a fogadalmát, azonban papírok nélkül, illegális bevándorlóként nincs sok lehetősége Berlinben. Egy építkezésen kezd dolgozni, ahonnan igen hamar kirúgják, mivel megszegi a főnöke utasítását és orvoshoz viszi az egyik, megsérült kollégáját. De rögvest akad számára új hely: a munkásszállón megismerkedik egy Reinhold nevű férfival, aki jól fizető munkát ajánl neki. Ez a jól fizető munka természetesen bűnözést jelent – még akkor is, ha Francis csak az ételt készíti el a Reinholdnak dolgozó dealereknek és prostituáltaknak. A férfi pedig gyorsan kiismeri Francist, és igen ügyesen használja ki a kedvességét, a naivitását, a gyengeségét.
Így vezet a jó és becsületes életről álmodozó, a legbelül tényleg jó Francis útja egyre mélyebbre a társadalom mocskában, s vele együtt mi is meglátjuk Berlin azon félelmetes, kiszolgáltatottságot és kiúttalanságot vigyorgó arcát, amelyet egyesek felől talán sosem fordít el.
Francis érthető módon Berlin másik arcát szeretné látni, és ez egy-egy röpke pillanatra sikerül is neki – például, amikor szerelembe esik –, de Reinhold nem ereszti, ezért hát hiába próbál meg újra és újra talpra állni és elindulni a tisztességes élet felé, mindig kudarcot vall.
A film alapjául szolgáló Alfred Döblin-regény az európai expresszionizmus korszakot meghatározó, kiemelkedő alkotása, amely egy Franz Biberkopf nevű kisemberre koncentrálva mutatja be a berlini proletárok életének jelképpé vált központját, az Alexanderplatzot, s azt, mennyire lehetetlen feladat jó, becsületes emberré válni, ha egyszer a társadalom már eldöntötte az egyén helyett, mi jár és mi nem jár neki. Alfred Döblin e műben megkapó hitelességgel ábrázolja bukásra ítélt hősét, illetve a körülötte feltűnő elesett, kitaszított embereket, s nem csak a weimari köztársaság idejéről mesél; története minden korban megállja a helyét és ma is jócskán szolgál aktuális, a jelen társadalmi kérdéseit feszegető kérdésekkel, üzenetekkel. Időtállóságát jól mutatja, hogy Rainer Werner Fassbinder 1980-as adaptációja a regény cselekményéhez való hűség ellenére is képes volt jelen idejűvé válni és figyelmeztetni az embereket a politikában végbemenő jobbratolódás veszélyeire, valamint emlékeztetni őket arra a hibára, amit egyszer már elkövettek.
Ugyanez a jelen idejűség jellemzi Burhan Qurbani feldolgozását is, amely ugyan valamelyest elrugaszkodik az irodalmi alaptól, mégis ugyanazt a súlyos, ugyanakkor nagyon fontos történetet mondja el, amit Alfred Döblin és Rainer Werner Fassbinder. Franzból itt Francis lett – ám egy végtelenül fájdalmas és gúnyos keresztelés-jelenetben Francisból Franz válik –, de teljesen mindegy, milyen nevet visel az ember, mutat rá a rendező-forgatókönyvíró, ha a társadalmi hierarchia legalja alatt áll, ahol nemhogy tisztességes, méltó lehetőségei nincsenek, de még identitása sem… Ez utóbbi elismertségét Francis egy szívszorító monológban igyekszik kivívni, amelyben egyértelművé teszi, milyen nagyban befolyásolja a társadalom, a többiek megítélése azt, hogy kik vagyunk, hogy kik lehetünk.
Burhan Qurbani ezúttal is az Ifjak és erősek forgatókönyvírójával, Martin Behnkével dolgozott együtt, akivel ismét bátor és hiteles korképet rajzoltak. Olyan tükröt tartanak a nézőik elé, amely merészen és kegyetlenül őszintén mutatja meg a mai társadalom erkölcsi kudarcait. És felhívják a figyelmet arra, hogy nem lesz jó, ha errefelé megyünk tovább.
A forgatókönyv, mondhatni, nyers ereje visszaköszön Dascha Dauenhauer lüktető és igen mélyre ható zenéjében, valamint Xaver Schwarzenberger operatőri munkájában is. Kamerája soha nem fordul el; minden csúnya mozzanatát látjuk Francis bukásának, vagy inkább szenvedéstörténetének, és sokszor, amikor őt magát látjuk, akkor mint test, mint használható tömeg jelenik meg előttünk, akinek testét úgy pásztázza a kamera s vele a mi tekintetünk, hogy elszégyelljük magunkat. E kényelmetlen voyeur-pozícióból aztán újra és újra belépünk Francis bensőjébe, elméjébe, ahonnan a jelentésteli szimbólumok és metaforák mind jobban kiszüremlenek a valóságba, amely még akkor is a szorító előítéletek monokróm világa, ha neonfényben pompázik.
A szuggesztív képi világ a Berlin Alexanderplatz egyik legerősebb eleme, de szorosan ott van mellette Welket Bunguê (Francis) és Albrecht Schuch (Reinhold) játéka is. Mindketten karizmatikusak és fájóan természetesek, és bár Welket Bunguê uralja a figyelmünket és késztet minket olykor-olykor azonosulásra, Albrecht Schuch az, akit hosszú ideig nem fogunk elfelejteni. Reinhold megformálásáért, illetve a Kontroll nélkül (Systemsprenger, 2019) című filmben nyújtott alakításáért megosztva nyerte el a Lola-díjat 2020 tavaszán, méltán: már-már félelmetes, ahogyan átlényegül a fausti ördögöt idéző Reindholddá, s úgy játszik a kezei közé kaparintott „áldozattal”, mint egy játékbabával.
De éppen így bánik a menekült férfival a társadalom is, amely inkább tudomást sem akar venni a létezéséről, vagy ha mégis, akkor ténylegesen úgy tekint rá, mint (ki)használható testre, amely majd elvégzi a piszkos munkát. Kiszolgáltatottság, kilátástalanság és kitaszítottság az, amivel Berlin a jóra vágyakozó Francist várja, de a film nem menti fel a főhősét sem, hiszen látjuk, hogyan hoz rossz döntéseket, adja fel becsületes szándékát és száll alá a földi pokolba, ahonnan nem tudhatja, vezet-e majd visszafelé út.
Burhan Qurbani Berlin Alexanderplatz-a aktuális és szembesítő alkotás, egy szimbolikus, bibliai utalásokkal felruházott szenvedéstörténet, amely számos releváns kérdést vág az arcunkba, de mindenekelőtt azt kérdezi tőlünk: szerinted nem jár mindenkinek megváltás?
Látni kell, mert bár embert próbáló három óra, de valóban nagyon fontos, hogy lássuk.
A Berlin, Alexanderplatz június 24-étől látható a mozikban a Mozinet forgalmazásában.
Szólj hozzá elsőként