Browsing Category

Ahogy én gondolom…

Avagy egy rovat azoknak, akiket érdekel a személyes véleményem olyan kérdésekben, melyekben a film és a való élet összefonódik. Persze, ez nem amolyan Eszter megmondja a tutit. Sokkal inkább elmélkedem – olykor magam, olykor pedig szakértők segítségével. És a ti véleményeteket is várom!

Ahogy én gondolom...

„Gyökerek és szárnyak” – avagy tizenöt plusz egy film édesanyákról és édesapákról

„A legtöbb, amit gyerekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak” – így szól az a Goethe-idézet, amely minden alkalommal eszembe jut, amikor a szülőket ünnepeljük. Sőt, nem csak akkor! Az én szüleim kivételes emberek. Olyanok, akiknek bemutatásához az összes létező jó tulajdonság felsorolása sem lenne elég. Olyanok, akik nemcsak a gyermekeiknek, hanem minden egyes körülöttük élő embernek példát, támaszt, biztos pontot jelentenek. Olyanok, akiknek közelében bárki megnyugvásra, szeretetre lelhet. És olyanok, akiknek köszönhetően nemcsak, hogy sokszor felrémlik bennem ez az idézet, de úgy hiszem, pontosan tudom is, mire gondolt Goethe… E cikk ötlete néhány héttel ezelőtt, az én kivételes szüleimmel beszélgetve fogalmazódott meg bennem, mikor is arra kértek: ajánljak nekik szülőkről és gyerekeikről szóló filmeket. Nos, ezeket ajánlottam…

Olvass tovább

Ahogy én gondolom...

„Indulj el” – avagy tizenkilenc plusz egy „utazós” film nyaralás helyett

„Ne habozz és ne keress kifogásokat! Egyszerűen indulj el és csináld! Indulj és csináld! Meglátod, nagyon, nagyon boldog leszel” – olvasható Jon Krakauer Út ​a vadonba című könyvében, amely (akárcsak a belőle készült film) annak idején iszonyatosan mély benyomást tett rám. A nyaralásra vittem magammal, s miközben faltam a lapokat, számos kérdés fogalmazódott meg bennem. Mit tud adni az embernek egy út? Milyen érzés egy időre „kijelentkezni” a világból? Mit jelent az a szó: szabadság? Természetesen még bőven sorolhatnám a kérdéseket, s azt is kiemelhetném, hogy a Christopher McCandless kalandjait nyomon követő történet nem csak az utazás csodás mivoltára hívja fel a figyelmet, ám ehelyett én most újfent filmeket sorolok… E listán azok az alkotások szerepelnek, amelyeket nézve mindig úgy érzem: a kanapén ülve járom be a világot, s megláthatom, milyen változásokat hozhat az ember életében az utazás.

Olvass tovább

Ahogy én gondolom...

Az élet csodaszép! – Tizenöt plusz egy film, amely után másként szemléljük az életet

Édesanyám javaslatára nemrégiben csokorba szedtem nektek tizenkét imádnivaló francia vígjátékot. A cikket a szokásos, én csak úgy hívom: ömlesztős listaíró módszeremmel készítettem elő, vagyis fogtam egy A4-es papírt és csak írtam, írtam a filmcímeket, aztán érzésre, tehát igen szubjektíven kiválasztottam közülük azt a tizenkettőt, amelyről tudtam, hogy képtelen vagyok nem ajánlani vagy újranézni. Emlékszem, ahogy nézegettem az aláhúzott címeket, szinte kiugrott közülük egy: az Életrevalók (Intouchables, 2011). Francia is, vígjáték is, fergeteges is; egyértelműen ajánlom, most azonnal – gondoltam, ám amint elkezdtem írni a cikket, rájöttem: ennek a filmnek egy másik listán a helye! Mégpedig azon, amelyen azok a filmek szerepelnek, melyek emlékeztettek rá: az élet, akármilyen csúf és nehéz is tud lenni sokszor, valójában csodaszép.

Olvass tovább

Ahogy én gondolom...

A nevetés a legjobb orvosság – Tíz plusz kettő francia vígjáték bezártság ellen

Eddig is naponta számtalanszor beszélgettem a szüleimmel telefonon, illetve videóhívással, de amióta kihirdették a veszélyhelyzetet, a számtalanszor már nem a megfelelő kifejezés arra a mennyiségre, amennyiszer beszélünk… És azt hiszem, mind ez idáig még soha nem ajánlottam édesanyámnak és édesapámnak annyi filmet, amennyit most. Továbbá anya se adott nekem olyan sok cikkötletet, amennyit az elmúlt napokban. Legutóbb például azt javasolta: „A nevetés a legjobb orvosság. Szóval, szerintem ajánlj vígjátékokat!” És én – ahogy mindig, úgy most is – hallgattam rá, így hát leültem és kiválasztottam nektek tíz imádnivaló francia vígjátékot a 2010-es évekből. Plusz kettőt régről, attól a mestertől, akinek neve elsőként jut eszembe, ha azt a szót hallom: vígjáték. (E cikket az én csodálatos szüleimnek ajánlom, akiket mindennél jobban szeretek, s akik elmondhatatlanul hiányoznak nekem!)

Olvass tovább

Ahogy én gondolom...

Eszter és Anita moziba megy – A láthatatlan ember (2020)

Egykori munkatársammal és egyik legkedvesebb barátommal, Szíjjártó Anitával úgy döntöttünk: útjára indítjuk az Eszter és Anita moziba megy című sorozatot, melynek cikkeiben élménybeszámoló jelleggel mesélünk a közös mozizásainkról – egész pontosan azokról a filmekről, amelyeket együtt nézünk meg, s amelyeknek megtekintésére már a premier előtt alig várjuk, hogy rávegyük egymást. Elsőként A láthatatlan emberre (The Invisible Man, 2020) esett a választásunk, és bár önkéntes karanténban, egymástól jóval több, mint tisztes távolságban moziztunk, az élmény nem maradt el. És nemcsak azért nem, mert egy időben nyomtuk meg a lejátszás gombot, a vége főcím után pedig azonnal megosztottuk egymással az első benyomásainkat, hanem azért sem, mert Leigh Whannell filmje hihetetlenül jól sikerült és rendkívül hatásos!

Olvass tovább

Ahogy én gondolom...

Fejtsük meg együtt! – Egy galamb leült egy ágra, hogy tűnődjön a létezésről (2014)

Milyenek vagyunk mi, emberek? Jelentéktelen, apró pontok? Nevetségesek, de szerethetők? Gonoszak és megvetendők? Van célja és értelme a létezésünknek? Képesek vagyunk élni az élet adta lehetőségekkel, vagy csak úgy eltöltjük a rendelkezésünkre álló időt? E kérdések merülnek fel Roy Andersson Egy galamb leült egy ágra, hogy tűnődjön a létezésről (En duva satt på en gren och funderade på tillvaron, 2014) című filmjében, amely szokatlan, sajátos humorú alkotás arról a megfoghatatlan dologról, milyen is embernek lenni. Faluhelyi Krisztiánnal most erről beszélgetünk.

Olvass tovább

Ahogy én gondolom...

Szerelem a filmen – avagy tizennégy különleges alkotás Valentin-napra

„Nincs a szerelemnél meghatóbb érzemény, mert korunkban, amikor a nemes érzések, a vallásosság, a hűség, a tisztelet, a barátság, a hazaszeretet lassan kivesznek a világból, csak a szerelem az, amely képes visszavarázsolni a régen letűnt idők illúzióját” – hangzik el Huszárik Zoltán Szindbád című filmjében, s be kell, hogy valljam: az még csak hagyján, hogy ez a legkedvesebb filmidézetem, de teljes mértékben egyet is értek vele. A barátaim szerint szerelmes vagyok a szerelembe… Ez lehet az oka annak, hogy a szerelemről egyedi módon – nem feltétlenül romantikusan – mesélő filmeket mind közül a legjobban szeretem. Szóval most ilyen egyedi, különleges filmeket ajánlok nektek, mert bár a Valentin-napot nem ünneplem, de a szerelmet, amikor csak tehetem, igen.

Olvass tovább

Ahogy én gondolom...

Bepillantás a Béres Csepp megszületésének kulisszái mögé – interjú Gyöngyössy Bence filmrendezővel

„Ez a film azt sugallja, hogy bár hosszú, konfliktusokkal teli út vezet az álmok megvalósításáig, mégis megéri azt a bizonyos utat maximális határozottsággal és áldozatkészséggel végigjárni” – így fogalmazott legújabb, A feltaláló című alkotásáról Gyöngyössy Bence filmrendező, akivel többek között arról beszélgettem, miért érezte fontosnak, hogy játékfilmet készítsen Dr. Béres Józsefről, illetve, hogy mi mindenben lát hasonlóságokat önmaga és a Béres Csepp megalkotója között.

Olvass tovább

Ahogy én gondolom...

Fejtsük meg együtt! – Az utolsó óra (L’heure de la sortie, 2018)

Milyennek látja a világot a Z generáció? Milyen kilátásai vannak? Milyen reményeket táplál a jövő iránt? Sébastien Marnier 2018-ban készült filmje, Az utolsó óra (L’heure de la sortie) a mai 14-15 éveseket és az ő problémáikat állítja a középpontba, miközben azokat a kérdéseket feszegeti, hogy vajon miként látjuk őket mi, s hogy miként viszonyuljunk hozzájuk mi? Faluhelyi Krisztiánnal most erről beszélgetünk.

Olvass tovább

Ahogy én gondolom...

Fejtsük meg együtt! – Thelma

Joachim Trier Thelma (2018) című filmje különleges, misztikus mese a felnőtté válásról, önmagunk felfedezéséről, az ártatlanság elvesztéséről, s ami talán a legfontosabb: a család és a vallás hatalmáról. A többrétegű cselekmény, a szimbólumok sokasága és a természetfeletti megjelenése arra ösztönöznek minket, hogy többször is megnézzük és alaposan megvizsgáljuk a filmet – Faluhelyi Krisztiánnal éppen ezt tesszük. Tartsatok velünk!

Olvass tovább