Látni kell

A világ majd eldönti helyetted, lehetsz-e jó ember – Berlin, Alexanderplatz (2020)

„…a világ úgy van berendezve, hogy a legostobább közmondásoknak is igazuk van és ha valaki azt hiszi, hogy most már rendben van a szénája, akkor még egyáltalában nincsen rendben” – írja Alfred Döblin az 1929-ben megjelent Berlin Alexanderplatz című regényében, amelynek főhőse egy börtönviselt szállítómunkás, aki többször is megpróbál új életet kezdeni és jó, tisztességes ember lenni, ám a világ nem hagyja, hogy sikerrel járjon. E regényből korábban Rainer Werner Fassbinder készített nagyszabású tévésorozatot, most pedig az Ifjak és erősek (Wir sind jung. Wir sind stark, 2014) rendezője, Burhan Qurbani döntött úgy, hogy aktualizálja és újraértelmezi a történetet, s rámutat: a társadalom peremén manapság sem igazán találni tisztességes lehetőségeket és reményt.

Olvass tovább

Látni kell

Milyen az élet, ha allergiás vagy a világra? – Éden (2020)

Kocsis Ágnes, a Pál Adrienn (2010) és a Friss levegő (2006) című filmek rendezője hosszú kihagyás után végre újabb nagyjátékfilmmel jelentkezett. És az Éden (2020) minden várakozást felülmúl. Lenyűgöző vizualitással, hangzásvilággal és gondolatisággal meséli el egy olyan nő történetét, aki mindenre allergiás, ami nem természetes, ezen keresztül pedig arról értekezik, mit tesz az emberrel az elszigeteltség, a magány, valamint az intimitás és a szeretet hiánya.

Olvass tovább

Látni kell

A felszín alatt – Spirál (2020)

Egy férfi és két nő különös háromszögtörténete egy tóparti házban – így hangzik röviden a Spirál (2020) története. Ez a film azonban jóval több ennél. Egyszerre szól az emberről, az emberi kapcsolatokról, a kapcsolati minták ismétlődő természetéről, a családi örökség és a múlt bénító erejéről, valamint a szembenézésről, az elengedésről és a továbblépésről. És bár igaz, hogy nem közönségfilm, mégis, mindenkinek látnia kellene.

Olvass tovább

Látni kell

Apa csodaszép mesét mond a börtönből – Mesék a zárkából (2020)

A Mesék a zárkából (2020) című dokumentumfilm középpontjában börtönbüntetésüket töltő édesapák állnak, akik meséket írnak, melyek aztán mesefilmként kelnek életre az ő és az őket hazaváró gyermekeik, családtagjaik főszereplésével. Már maga az ötlet is különleges, és a megvalósítás csak még inkább az. Visky Ábel tényleg különleges és nem mellesleg kiváló filmet készített, benne pedig – mondhatni – végigvisz egy terápiás folyamatot is, amelynek során mind a szereplők, mind a nézők lehetőséget kapnak a kérdésfeltevésre, az elgondolkodásra és az önvizsgálatra.

Olvass tovább

Látni kell

…és akkor Emerald Fennell izomból berúgta az ajtót – Ígéretes fiatal nő (2020)

Amikor elkezdtem jegyzetelni az Ígéretes fiatal nő-ről (Promising Young Woman, 2020), hirtelen nem az jutott eszembe, hogyan söpört végig Hollywoodon, majd egész Amerikán s az egész világon a #MeToo-mozgalom, felszínre hozva, mennyire mindennapos és rendszerszintű a hatalommal való visszaélés és a szexuális zaklatás. Nem. Elsőként az az idén márciusban történt eset rémlett fel bennem, amelynek főszereplője egy fiatal nő, Sarah Everard, aki sötétedés után egyedül indult haza London déli részén, az otthonáig azonban már nem ért el. Feltételezhetően egy 48 éves, jól szituált férfi, ráadásul egy rendőr rabolta el és ölte meg. Halálának hírére az internetet ellepte a #TooManyWoman hashtag, amely mögött nők ezrei osztották meg a saját történeteiket arról, milyen atrocitások érték őket férfiak részéről, ebből pedig ismételten kirajzolódott, mekkora a baj. Nos, éppen erre mutat rá Emerald Fennell első filmje is, amely hihetetlen – és hihetetlenül becsülendő – merészséggel mondja ki: most már elég volt!

Olvass tovább

Mi az a...?

Mi az a buszeffektus?

Amióta tart a Facebook-oldalamon a Beszélgessünk a horrorfilmről!-kihívás, talán az eddigieknél is több horrort nézek… Épp a minap futottam bele újra Jacques Tourneur Macskaemberek (Cat People, 1942) című filmjébe, amely amellett, hogy remekbe szabott és öregedésre képtelen klasszikus, formanyelvi szempontból is jelentős mozgókép. Mégpedig azért, mert ebben alkalmazták először azt a dramaturgiai fogást, amelyet úgy hívnak: buszeffektus. De mit takar ez a kifejezés? Nos, most erről mesélek.

Olvass tovább

Látni kell

Őrületesen zavarba ejtő, de nagyszerű film – Fekete medve (2020)

A Fekete medve (Black Bear, 2020) nem mindennapi élményt nyújt. Hogy ezt a „nem mindennapi”-t máris érzékeltessem, elmondom, hogy egyrészt hihetetlenül jól szórakoztam rajta, másrészt pedig a megtekintése közben váltakozva kínosan feszengtem, értetlenkedtem, újra és újra átrendeztem a fejben összerakott értelmezésemet és, hogy őszinte legyek, olykor még féltem is. Na, igen: Lawrence Michael Levine filmje rendkívüli módon zavarba ejti és igencsak próbára teszi a befogadót, ám megéri kiállni a próbát. Mert a fekete komédia és a pszichothriller függönye mögül felsejlő – mit felsejlő, egyenesen kizuhanó! – egzisztencialista kamaradráma metarétegek egész sorában fedi fel előttünk a súlyos és fontos dilemmákat; többek között arról, miben áll egy személyiség egyedisége, s mekkora árat fizet egy művész a művészetéért.

Olvass tovább

Látni kell

„Lehet, hogy nem lesz minden rendben. De az nem baj.” – Lezárások, kezdetek (2019)

Drake Doremus évekkel ezelőtt, az Őrülten hiányzol (Like Crazy, 2011) című filmmel varázsolt el engem, s ültette el bennem azt a gondolatot: azon végtelenül tehetséges és empatikus író-rendezők egyike, akik képesek az emberi, különösen a szerelmi kapcsolatok mélyére nézni, ott tisztán látni, s mindarról, amit látnak, tisztán, sallangok nélkül és egyedi módon beszélni. E meggyőződésem az idő előrehaladtával csak egyre erősebb és biztosabb lett, s még most – azután, hogy megnéztem a kétségtelenül kevéssé sikerült Lezárások, kezdetek-et (Endings, Beginnings, 2019) – is azt gondolom: Drake Doremus tisztán látja a szerelmet, a szeretetet és az embert, s úgy „beszél”, hogy azt látni kell.

Olvass tovább

Látni kell

Elveszve a valóságban – The Father (2020)

Sajnos nem volt lehetőségem találkozni az anyai nagymamámmal, ennek ellenére rengeteg vele kapcsolatos emléket őrzök, sőt a róla készült fotókat boldogan nézegetve kislányként hatázottan kijelentettem édesanyámnak: ő az én őrangyalom. Máig ezt érzem és gondolom, s igen sokszor eszembe jut a mama. És bár legtöbbször a szép történeteket idézem fel, olykor az a szívfacsaró kép is felvillan előttem, ahogy tanácstalanul áll a konyhában, kezében néhány gyógyszerrel, s hirtelen fogalma sincs, hol van és mi történik körülötte. E képet hívta elő bennem Florian Zeller The Father (2020) című filmje, amely rendkívül hatásosan és empatikusan beszél arról, mit tesz az emberrel a demencia.

Olvass tovább

Ahogy én gondolom...

Beszélgessünk a horrorfilmről! – avagy jöjjön egy 30 plusz 5 napos Facebook-kihívás

Jó néhány cikkben megemlítettem már nektek, hogy szeretem a jó horrorfilmeket, illetve elsősorban azokat a szerzői alkotásokat, amelyek bátran nyúlnak a horror eszköztárához. Éppen ezért nagyon örültem, mikor pár hónappal ezelőtt az egyik írótársam, Kerényi Levente megkérdezte tőlem, mit szólnék egy közös horrorfilmes kihíváshoz. És természetesen azt válaszoltam: benne vagyok. Szóval tartsatok velünk, ugyanis hamarosan – egészen pontosan április 12-én – indul a Beszélgessünk a horrorfilmről! című kihívás a Facebook-oldalamon.

Olvass tovább