Látni kell

Az élet értelme – Anyáim története (2020)

Dér Asia és Haragonics Sára közel öt éven keresztül forgatott dokumentumfilmje érzékeny, bensőséges, őszinte és emberi alkotás, amely amellett, hogy betekintést enged egy szivárványcsalád születésébe, riasztó látleletet nyújt hazánk politikai klímájáról is. Az Anyáim története (2020) megrendítő és elgondolkodtató film két nőről, akik éppen a szülővé válás útjára lépnek, s akik azért akarnak – minden akadály és előítélet ellenére, s mindennél jobban – örökbe fogadni és szeretetben nevelni egy gyermeket, mert úgy érzik, úgy gondolják: az az élet értelme.

Olvass tovább

Ahogy én gondolom...

Tizenhét film az egész családnak – nem csak karantén idejére

Miután bejelentették a szigorúbb korlátozásokat, egyik olvasóm írt nekem egy levelet, amelyben kifejtette: most, hogy kiderült, újfent otthon ragadnak a gyerekekkel, a fejébe vette, hogy filmek szempontjából is hasznosan töltik az időt. Olyan filmeket szeretne mutatni nekik, amelyeket érdemes látni, s amelyek egyaránt le tudják kötni a 9, a 14 és a 16 évest – írta. Elképesztően örültem ennek a levélnek, rögtön válaszoltam is, hogy „akkor meg is van az e heti cikkem témája”, majd leültem a füzetemmel és egy lendülettel feljegyeztem tizenhét címet. Ezután sorban visszaolvastam őket, s rájöttem, hogy nem szükséges kihúzni és cserélni, ugyanis minden egyes film, amely hirtelen eszembe jutott, kiemelkedő, különleges és olyan, amelyről bátran mondhatom, hogy érdemes látni. S amelyről beszélgetni is érdemes, tanulságos és élvezetes. E cikket kedves olvasómnak, Alexandrának ajánlom. És minden családnak – nem csak karantén idejére.

Olvass tovább

Látni kell

„A fájdalom is tud szép lenni” – Ön – kép (2020)

„A művészet közvetíti a fájdalmat. A fájdalom is tud szép lenni. Nem túl szép, mégis lakozik valami szépség a fájdalomban” – fogalmazza meg kiállított önarcképeit nézegetve Lene Marie Fossen norvég fotóművész. Róla szól az Ön – kép (Self Portrait, 2020) című dokumentumfilm, amely gyönyörűen bemutatja, hogy Lene Marie, aki egy életen át tartó küzdelmet vívott az anorexiával, messze nem csak egy betegség volt. Hanem a világ egyik legragyogóbb tehetsége, akinek portréi arról tanúskodnak: tisztán látta az egyéni sorsokat, a küzdelmeket és a fájdalmakat az arcok mögött.

Olvass tovább

Látni kell

„Történt-e csoda az életetekben?” – Hangtalan gondolataim (2019)

Az ukrán Antonio Lukich Hangtalan gondolataim (My Thoughts Are Silent, 2019) című első filmje – mely a 2019-es Karlovy Vary-i filmfesztiválon az East of the West szekcióban elnyerte a zsűri különdíját – tipikusan az az alkotás, amelyre iszonyatosan nehéz címkéket ragasztani. Road movie, felnövéstörténet, nemzedéki közérzetfilm, társadalomkritikai éllel felruházott, groteszk vígjáték és súlyos kérdésekbe, igazi mélységekbe belemenő családi dráma – hogy rövidre fogjam. Ám, ha muszáj lenne, én mégsem ezeket „ragasztanám rá” elsősorban, hanem azt a három szót: nagyszerű, zavarba ejtő, szellemes. És azért hozzátenném: egy picit olyan, mintha Reisz Gábor is besegített volna a készítésében…

Olvass tovább

Látni kell

Menedék az új élet kapujában – Védelem alatt (2020)

Magyarországon hivatalosan nincs emberkereskedelem. Az Európai Bizottság 2020-as jelentése szerint viszont hazánk azon öt európai ország között van, ahol a legmagasabb az emberkereskedelem áldozatainak száma. Ezt bizonyítja, hogy azok a védett házak, amelyek az emberkereskedelem áldozatául esett, prostitúcióra kényszerített nők menedékhelyéül szolgálnak, tele vannak. Egy ilyen védett házat vezet Toszecky Renáta szociális munkás, aki nemcsak menedéket, hanem kapaszkodót, hitet és jövőképet is igyekszik adni mindazoknak, akik hozzájuk kerülnek. Az ő napi munkájába enged betekintést Schwechtje Mihály Védelem alatt (2020) című dokumentumfilmje, amely méltán nyerte el a legjobb magyar filmnek járó díjat a 17. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon.

Olvass tovább

Mi az a...?

Mi az a caméra stylo?

Néhány nappal ezelőtt, február 6-án töltötte volna be 89. életévét François Truffaut kritikus, filmrendező, forgatókönyvíró, a francia új hullám meghatározó alakja, akinek olyan kiváló és feledhetetlen filmeket köszönhetünk, mint a Négyszáz csapás (Les quatre cents coups, 1959), a Jules és Jim (Jules et Jim, 1962) vagy A menyasszony feketében volt (La mariée était en noir, 1968). Truffaut ugyan készített adaptációt is – igen-igen, most én is a 451 Fahrenheit-re (Fahrenheit 451, 1966) gondolok! –, ám olyan könnyedséggel, szabadsággal és tehetséggel alkotott szerzői filmet, hogy nem lehet mást mondani, csak azt: úgy használta a kamerát, ahogy az író a tollat. De mit is értünk ez alatt? Mi az a töltőtollkamera, vagy ahogy franciául hangzik: caméra stylo? Most erről mesélek nektek.

Olvass tovább

Látni kell

Hiteles, erős és érzelmes – Our Friend (2019)

„A felesége csak 34 éves volt. Két kislányt neveltek. A rák ott volt mindenütt, és a haldoklás azon szakaszai, amelyekről senki sem beszél, lassan elkezdődtek. Ekkor érkezett meg a legjobb barátja, hogy segítsen egy pár hétig. És aztán sosem ment el.” Ezekkel a mondatokkal vezeti fel az Esquire magazin Matthew Teague díjnyertes cikkét, amely egy olyan barátról s barátnak szól, aki felismerte, mekkora szükség van rá a bajban, és úgy döntött, hogy félreteszi a saját életét, és segít, mindenben. E cikkből született az Our Friend (2019), egy nagyon erős és érzelmes, ugyanakkor pátosz- és sallangmentes film, mely hitelesen dolgozza fel az igaz történetet, s megmutatja, micsoda erő rejlik a barátságban.

Olvass tovább

Látni kell

Egy darabokra tört nő portréja – Pieces of a Woman (2020)

Mundruczó Kornél első angol nyelvű filmje, a Pieces of a Woman (2020) csodálatos alkotás. Kétség sem fér hozzá: ez a rendező eddigi legletisztultabb s legnagyobb erejű munkája, amely mélységes alázattal és őszinte odafordulással jelenít meg egy gyermekét elvesztő édesanyát, s az ő szerteszét hullott darabjait megmutatva méltón beszél megannyi sorsról. S arról, hogy a darabokból – ha nem is olyan, mint előtte volt, de – lehet újra egész.

Olvass tovább

Látni kell

Az alkohol ereje – Még egy kört mindenkinek (2020)

„Az alkohol öl, butít és nyomorba dönt” – tartja a mondás. És van benne igazság, bőven. Nem véletlenül nevezik sokan szernek, drognak, vagy egyenesen méregnek; képes teljesen szétrombolni emberi testet, családot, életet… Ugyanakkor arról is szól a fáma – s talán mindnyájan tapasztaltuk is már –, hogy az alkohol feloldja a gátlásokat és a feszültséget, lekicsinyíti az egyébként nagynak tűnő problémákat, megnyitja az elmét, egyszóval oldottabbá, nyitottabbá, nem utolsó sorban kreatívabbá teszi az embert. Felmerül tehát a kérdés: Az alkohol segíthet jobbá tenni az életünket? Vagy elkerülhetetlenül átveszi felettünk az uralmat, és végül ott állunk majd kifosztva, nincstelenül? Ez a dilemma kerül a fókuszba Thomas Vinterberg Még egy kört mindenkinek (Druk, 2020) című filmjében, amely mintha csak egy kiivott poharat nagyítóként használva mutatna rá: ne felejtsük el igazán élni az életet!

Olvass tovább

Ahogy én gondolom...

Klasszikus karácsony – avagy tíz plusz egy klasszikus film, amelyet látni kell karácsonykor

Tinédzserkoromban, mikor még aktívan néptáncoltam, olykor-olykor segíthettem megtartani a kicsik próbáját. Az év vége felé mindig karácsonyi népdalokat tanultunk és énekeltünk, s arról beszélgettünk, miért szeretjük ezt az ünnepet. Egyik alkalommal kitaláltam egy játékot is ehhez kapcsolódóan. Körbe álltunk, s a szót egy fehér szalag átnyújtásával adtuk át egymásnak; mindenkinek ugyanazt a mondatot kellett befejeznie: „A karácsony akkor a legszebb, ha…” Nagy volt a lelkesedés, sorra gurultak elő a szájakból, még inkább a szívekből a szeretetteli válaszok, mígnem egy kisfiú azt mondta, olyan vagányan-huncutan: „…ha fehér. A film, amit nézünk anyáékkal, pedig jó régi, tudjátok, fekete-fehér.” Minden egyes mondattól elolvadtam, de kétségkívül ez vett le a legjobban a lábamról. S most, hogy elkezdtem csokorba szedni nektek a szívemnek legkedvesebb klasszikus – részint fekete-fehér – filmeket, amelyek nagy részét majd’ minden karácsonykor megnézzük a szüleimmel, eszembe jutott ez a kisfiú és ez a válasz, melyet soha-soha nem felejtek el.

Olvass tovább