Browsing Category

Filmek térből és időből

Ahogy a magyarszakon kötelező olvasmányok, úgy a filmszakon kötelező filmek vannak. Ezeket mutatom be nektek – és persze az elméleti, illetve történeti hátteret is. Az izgalom kedvéért nem időrendi sorrendben haladunk!

Filmek térből és időből

Hulot úr nyaral (1953) és a vígjáték

Amikor azt a szót hallom vagy olvasom valahol: vígjáték, mindig az visszhangzik a fejemben, hogy „ez a Szűcs az nem az a Szűcs, vagyis az ő Szűcsük, de nem a mi Szűcsünk”. Ilyenkor felidéződik bennem, hogyan folytak a könnyeim a nevetéstől, mikor először láttam a Meseautó (1934) ezen jelenetét. Aztán mielőtt még eszembe jutna Chaplin Aranyláza, az emlékek közül előugrik egy francia alkotó, Jacques Tati és az ő teremtménye, Hulot úr, akik még a legkomorabb pillanataimban is képesek voltak megnevettetni – úgy, ahogyan semmi és senki más. Éppen ezért most a Hulot úr nyaral (Les vacances de Monsieur Hulot, 1953) című Tati-filmet ajánlom nektek. És a vígjáték műfaját!

Olvass tovább

Filmek térből és időből

Tavaly Marienbadban (1961) és a balpartiak

A legutóbbi Filmek térből és időből-cikkemben a francia új hullám irányzatát mutattam be, majd azt ígértem, hogy legközelebb az új hullámos rendezők külön csoportjáról, a balpartiakról mesélek nektek, és az egyik legkedvesebb filmemet ajánlom. Nos, elérkezett a legközelebb, vagyis itt az idő, hogy megnézzétek Alain Resnais Tavaly Marienbadban (L’année dernière à Marienbad, 1961) című filmjét. Azt azért elmondom: most a filmművészet egyik legnehezebben megfejthető alkotását ajánlom nektek – ám ez a mű olyannyira lenyűgöző, hogy le fog esni az állatok. Komolyan!

Olvass tovább

Filmek térből és időből

Jules és Jim (1962) és a francia új hullám

Mit jelent a barátság? És a szerelem? Milyen egy szerelmi háromszög? Mekkora árat kell fizetni a döntéseinkért? Többek között ezekre a kérdésekre kaphatunk választ, vagyis inkább kereshetjük meg a választ, ha megnézzük François Truffaut Jules és Jim (Jules et Jim, 1962) című filmjét, a francia új hullám egyik legfontosabb alkotását. Most erről mesélek nektek. És persze, a francia új hullám irányzatáról is.

Olvass tovább

Filmek térből és időből

A Casablanca (1942) és a melodráma

Amikor elkezdtem megtervezni ezt az oldalt, az első rovat, amely eszembe jutott, hogy „na, ez kell”, a Filmek térből és időből volt. Különös izgalommal töltött el a tudat, hogy bevezethetlek benneteket a filmek világába; nemcsak a történeti, hanem az elméleti kapukat is kinyitva előttetek. Most – két múltban tett látogatás után – egy elméleti kaland következik: az egyik elsőként kialakult filmműfajt, a melodrámát mutatom be nektek, valamint jeles képviselőjét, a Casablancát (1942), amelyet bizonyára ti is imádtok!

Olvass tovább

Filmek térből és időből

Az Andalúziai kutya (1928) és a francia avantgárd

Mivel legutóbb azt ígértem, hogy a Filmek térből és időből rovat cikkeiben nem követek semmiféle időrendi sorrendet, igyekeztem igazán távol ugrani a némafilm korszakától. Nos, az 1920-as évekig jutottam… Védelmemre: azért nem sikerült mondjuk a ’60-as évekig, mert eszembe jutott Luis Buñuel és Salvador Dalí az Andalúziai kutya című filmje, melyet – valljuk be –, akkor se lehetne elfelejteni, ha nagyon akarnánk. Én viszont egyáltalán nem akarom, sőt titeket is arra ösztönözlek, hogy nézzétek meg. Ha pedig már láttátok, akkor arra, hogy nézzétek meg újra.

Olvass tovább

Filmek térből és időből

A nagy vonatrablás (1903) és a némafilm

Sokat gondolkoztam, miként építsem fel a Filmek térből és időből rovat cikkeit: legfőképp azon agyaltam, hogy időrendi sorrendben haladjak-e végig a film történetén, és végül arra jutottam, hogy – számotokra és számomra is – sokkal izgalmasabb, ha nem időzünk „évekig” a film korai időszakában, hanem kötöttségek nélkül utazunk időben és térben a filmtörténet és filmelmélet világában. De azért a nyitó cikk témája nem lehet más, mint a némafilm, s a filmtörténet első nagy korszakának meghatározó darabja, az 1903-as A nagy vonatrablás.

Olvass tovább