„Nem felejtenek el, ugye?” – Judy (2019)

Az elmúlt években újabb reneszánszukat élik az életrajzi filmek, amelyek igazán közel állnak az én szívemhez. Hogy miért? Mert lehetőséget adnak arra, amire más módon sosem lenne lehetőségem: hogy bepillantsak azon művészek életébe, akikért rajongok, s megláthassam az embert a felszín alatt. Persze, készülnek olyan munkák is, amelyek a mélybe való lemerülés helyett inkább csak a csillogó vagy éppen repedező felszínt kapargatják, a Judy (2019) azonban nem ilyen. A Judy egész egyszerűen minden várakozást felülmúl – minden tekintetben.

Judy Garland amerikai színész-énekesnő egy legenda. Ő az Óz, a csodák csodája (The Wizard of Oz, 1939) Dorothy-ja. Ő a csodálatos Esther Smith a Találkozunk St. Louis-ban (Meet Me in St. Louis, 1944) című filmből. Máig ő a filmmusical műfajának egyik legragyogóbb csillaga. Feledhetetlen alakításai, dalai, hangja, mozdulatai örökké élnek. Ahogy az a gondolat is: ő volt a sztár, akit megölt Hollywood.

Judy Garland már kisgyermekként belecsöppent a sztár-létbe, a vele szemben támasztott elvárások pedig nemcsak a sikert hozták meg számára, hanem az alvászavart és a gyógyszerfüggőséget is. A hollywoodi producerek óriási lehetőséget láttak benne. Amint az a filmben is elhangzik: ő volt „a szomszéd lány”, aki az egész világot képes elbűvölni. És valóban…ám a világméretű sikerért hatalmas árat kellett fizetnie. Mivel hízásra hajlamos volt, menedzsere étvágycsökkentőkkel kezdte tömni, amelyek mellékhatásaként egy idő után képtelen volt aludni, így jöttek az altatók, mindez pedig szinte egyenes úton vezetett a gyógyszer- és alkoholfüggőséghez, amely végül Judy Garland korai halálát okozta.

Rupert Goold filmje, Peter Quilter Tony-díjra jelölt End of the Rainbow című színdarabjának filmes adaptációja e tragikus élet őszinte és alázatos bemutatása, s egyben főhajtás a legendás Judy Garland előtt. Nemcsak tisztelgés, hanem egy sikerrel, elismertséggel, kiszolgáltatottsággal, bizonytalansággal, félelemmel, fájdalommal, s csillapíthatatlan boldogság iránti vággyal kikövezett út lenyomata is. Olyan életrajzi mű, amely bátran bukik le a felszín alá, és nem huny szemet semmi felett. Megjelenik benne a hollywoodi stúdiórendszer kritikája, a közönség felelősségének kérdése, sőt, még a szexuális zaklatás is, ily módon akár azt is mondhatnám: a Judy nem csak életrajzi film, sokkal több annál. És éppen ez az, ami annyira kiválóvá teszi!

A fókusz viszont, természetesen Judy Garlandon van. Életének utolsó hónapjait dolgozza fel a Judy, ám néhány jól elhelyezett flashback által megelevenedik előttünk a gyermekkora is, méghozzá az az időszak, amikor a „civil” Frances Ethel Gumm sztárrá, Judy Garlanddá vált. Két idősíkból – a mindent meghatározó gyermekkor, s egy utolsó koncertturné eseményeiből – bomlik ki egy egész élet, így az életrajz több mérföldköve is kimarad a filmből, mégsem érzünk hiányt. A díva, az elérhetetlen sztár emberré válik a szemünk előtt, mi pedig egyhamar meg vagyunk győződve róla: közel kerültünk hozzá, tényleg megismertük őt.

Ahhoz, hogy ez a meggyőződés befészkeljen a gondolatainkba, az kell, hogy a rendező a sztár mögött az emberre összpontosítson, és Rupert Goold pontosan ezt teszi. A világhoz és az emberekhez való viszonyán keresztül, végtelenül törékeny és érzékeny nőként mutatja be nekünk Judy Garlandot, aki Renée Zellweger alakításában születik újjá a vásznon. És meg kell, mondjam: valóban olyan, mintha Judy Garland éledt volna újra. Renée Zellweger a legapróbb rezdülésekre is odafigyel, mondhatni teljesen feloldódik a szerepében. Az pedig, hogy ő maga énekel, ráadásul gyönyörűen, elképesztő tehetségről árulkodik.

Mivel életrajzi filmről, s egyben a varieté világát megidéző filmmusicalről van szó, alapvető nézői elvárás, hogy a képi világ és a zene kifogástalan legyen, de azért muszáj kiemelnem Ole Bratt Birkeland múltidéző operatőri munkáját és Gabriel Yared érzelemdús zenéjét. Érzelemdús – e szó a filmre is tökéletesen igaz. És ez alatt azt értem, hogy mindazon érzelmek sokasága jelen van benne, amelyek meghatározták annak mérhetetlenül tehetséges és törékeny nőnek az életét, aki igazán talán csak arra vágyott, hogy figyeljenek rá, hogy szeressék, hogy törődjenek vele, s hogy soha ne felejtsék el.

Látni kell, mert csodálatos főhajtás a legendás Judy Garland előtt. Sőt, sokkal több is annál.

A Judy január 9-étől látható a mozikban a Vertigo Média forgalmazásában.

Kapcsolódó cikkeim:

Kötelező filmek – Találkozunk St. Louis-ban (Meet Me in St. Louis, 1944)

Mi az a flashback?