Látni kell

Főszerepben a sorozatgyilkos – Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány (2019)

Ted Bundy neve bizonyára mindenkinek ismerős. Ő volt Amerika, sőt a világtörténelem leghírhedtebb sorozatgyilkosa, aki 1974 és 1978 között fiatal lányokat erőszakolt és gyilkolt meg – olyan kegyetlenséggel, hogy arra szavak sincsenek. Ő volt az a pszichopata, aki karizmájának köszönhetően nemcsak a környezetét, hanem szinte egy egész társadalmat is megvezetett, s akinek nyilvános bírósági tárgyalásaira fiatal lányok tucatjai jártak – csak azért, hogy lássák… Az ő történetét meséli el az Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány (Extremely Wicked, Shockingly Evil, and Vile, 2019), amely ugyan nem tökéletes, mégis fontos film.

Olvass tovább

Látni kell

Mindenkinek vannak rossz napjai – Egy igazán csodás nap (2014)

Biztosan veletek is előfordult már (jó) párszor: az ébresztő nem csörgött, a reggeli kávét a frissen mosott és vasalt felsőtökre öntöttétek, a kulcsot nem találtátok sehol, s mikor végül meglett és el tudtatok indulni, az esőben – mert ilyenkor természetesen esik –, a zebránál egy autó pont telibe talált benneteket, így aztán hiába sikerült behozni a reggeli lemaradást, végül elkéstetek… Vagy mondjuk elfelejtettétek beletenni a mosógép kifolyócsövét a kádba, a víz elárasztotta a fél lakást, és miután felitattátok a nappaliig zúdult víztömeget, véletlen felrúgtátok a felmosóvödröt… – ez utóbbi egyébként pontosan így történt velem. De amiért ilyen sokat hadoválok a jó öreg Murphy-féle „ami elromolhat, az el is romlik” törvényről, az az, hogy muszáj a figyelmetekbe ajánlanom az Egy igazán csodás nap (Alexander and the Terrible, Horrible, No Good, Very Bad Day, 2014) című családi filmet, amely úgy meséli el egy rossz nap történetét, hogy azt élvezet nézni!

Olvass tovább

Látni kell

Élni csudajó! – Arcélek, útszélek (2017)

„A hipszter fotós és a rendezőlegenda varázslatos kalandjai Franciaországban” – olvasható az Arcélek, útszélek (Visages villages, 2017) plakátján, és meg kell, mondjam: a „reklámszöveg” igen találó. A nemrégiben elhunyt Agnès Varda, a francia új hullám egyetlen női alkotója, a filmtörténet megkerülhetetlen alakja, valamint a fiatal fotós és street art művész, JR filmje tényleg varázslatos kaland, amely – sok más mellett – arra mutat rá: élni csudajó!

Olvass tovább

Látni kell

„A tudomány nevében” – Éter (2018)

„Intellektualitás és moralitás – némi egyszerűsítéssel ebben a fogalompárban jelölhetjük meg Zanussi vezérlő csillagait. Kétségtelen, önmagában még sem az intellektualitás, sem az erkölcsi érdeklődés nem tekinthető kivételes vonásnak, jellegadó sajátossággá a rendezői világlátás teszi” – olvashatjuk Pörös Géza Krzysztof Zanussi világa című, 2016-ban megjelent kötetében. Azért éppen ezt az idézetet másoltam ki az említett könyvből, mert a lengyel rendezőzseni legújabb, Éter (Eter, 2018) című filmjét nézve ez a két szó: az intellektualitás és a moralitás visszhangzott bennem. Jóllehet, az Éter nem nyeri majd el mindenkinek a tetszését, de akinek igen, annak hihetetlenül fog tetszeni!

Olvass tovább

Ahogy én gondolom...

Nagyító alatt a Cameron Post rossz nevelése és az Eltörölt fiú

„A homoszexualitás bűnének ellentéte nem a heteroszexualitás, hanem a szentség” – olvashatjuk a Cameron Post rossz nevelése című könyvben, amelyet 2018-ban adaptáltak filmre, s amely olyan témáról szól, melyről az ember első pillanatra azt hinné, már egyáltalán nem aktuális. Csakhogy a homoszexuális fiatalok számára létrehozott átnevelő tábor nem múlt századi jelenség… A téma olyannyira aktuális, hogy 2018-ban a Cameron Post rossz nevelése (The Miseducation of Cameron Post, 2018) mellett egy memoár alapján elkészült az Eltörölt fiú (Boy Erased, 2018) is. Pontosan miről szólnak ezek a filmek? Mik az erősségeik? És a gyengeségeik? És egyáltalán: képesek felhívni a figyelmet egy olyan társadalmi jelenségre, amely szerves része az életünknek? Többek között ezekre a kérdésekre keressük a választ Faluhelyi Krisztiánnal új, Nagyító alatt… című sorozatunk első cikkében.

Olvass tovább

Látni kell

Érintés nélkül – Két lépés távolság (2019)

Milyen lehet abban a tudatban élni, hogy minden egyes nap ajándék? S milyen érzés lehet, ha az ember nem mehet másfél méternél közelebb a szerelméhez, soha? Ez két, egymástól igen távol állónak tűnő kérdés, ám a Két lépés távolság (Five Feet Apart, 2019) című romantikus drámában mindkettő a fókuszba kerül. Jó szívvel ajánlom megtekintésre ezt a filmet, mert fontos alkotásnak tartom, ugyanakkor nagy nehezen jelenteném csak ki, hogy jónak is…

Olvass tovább

Ahogy én gondolom...

Menekülés a filmekbe – Napszállta

„Most úgy érzed magad, hogy a világ összes drogját ki szeretnéd próbálni, de a világ összes drogja sem tudná megváltoztatni azt az érzést, hogy az egész életed csupán egy álom volt, és csak most ébredtél fel belőle.” Ez az idézet Az élet nélkülem (My Life Without Me, 2003) című filmből származik, és a béna kézírásom alapján olyan 2009 környékén jegyezhettem fel az idézetes füzetembe – ebbe olyan mondatokat írogatok, amelyek egy-egy film megtekintése után nagyjából szó szerint megmaradnak, és jó ideig szüntelenül visszhangoznak a fejemben. Van még bőven…de most nem ez a lényeg! Hanem az, hogy eme füzet lapozgatása közben újfent rájöttem: rengeteget köszönhetek a filmeknek. Többek között kedélyes kacagásokat, órákon át tartó beszélgetéseket, vérre menő vitákat, barátságokat, folyónyi könnyeket, no meg a személyiségemet, a kíváncsiságomat, és még sorolhatnám. És ahogy sorolnám, eljutnék oda: valójában, ha nem lennének a filmek, talán már én magam sem lennék… A legnagyobb nehézségek elől ugyanis mindig a filmekbe menekülök, és nemcsak a valóságból való kiszakadás lehetőségét, de útmutatást is kapok tőlük. Erről: a valóságról – a valóságomról –, annak hátra hagyásáról, valamint az útmutatásról mesélek nektek legújabb cikksorozatomban. Gyertek velem – irány a múlt!

Olvass tovább

Filmek térből és időből

A kölyök (1921) és Charlie Chaplin

„Minden élőlény között csak az ember tudja előre, hogy meg fog halni, mégis, egyedül az ember tud nevetni. Megnevettetni az embert annyi, mint elterelni figyelmét a halálról.” E két mondat attól a filmművésztől származik, aki rendezőként, forgatókönyvíróként és színészként is brillírozott, s aki nemcsak kiváló mozgóképeket hagyott hátra az utókornak, hanem egy örökéletű alakot: a csavargót, vagyis a vígjáték megtestesítőjét is. Most Charlie Chaplin életéről és munkásságáról mesélek nektek, és A kölyök (THE Kid, 1921) című filmjét ajánlom, amely mind közül a legkedvesebb számomra.

Olvass tovább

Látni kell

„Világunk legsötétebb pillanatai” – Hotel Mumbai (2018)

Léteznek olyan filmek, amelyek után az ember úgy sétál – jobban mondva vánszorog – ki a moziteremből, mintha megverték volna. Bevallom: erre az érzésre számítottam, sőt kicsit féltem is tőle, mikor beültem a valós eseményeket feldolgozó Hotel Mumbai-ra (2018), ám a jóslatom nem vált be. A katarzis, amelyet olyan nagyon vártam, elmaradt, de hogy őszinte legyek: a film hatásából ez valójában nem vont le túl sokat. Anthony Maras első nagyjátékfilmjéről tehát még véletlenül se mondhatom, hogy nem hatásos, hiszen az, rendkívüli módon az.

Olvass tovább

Látni kell

A szerelemről, és sok minden másról is – Bocsáss meg, kedvesem! (2018)

Amikor elolvastam a Bocsáss meg, kedvesem! (Plaire, aimer et courir vite, 2018) történetét, hirtelen felidéződött bennem az elmúlt évek egyik legjobb filmje, Luca Guadagnino Szólíts a neveden (Call Me by Your Name, 2017) című munkája, s magamban ki is jelentettem: oké, szóval akkor Christophe Honoré elénk teszi ennek a realisztikusabb francia változatát. Az első húsz perc után aztán kénytelen voltam visszaszívni ezt a kijelentést, a Bocsáss meg, kedvesem! ugyanis rendkívül egyedi alkotás, amely a férfiak között kibontakozó szerelem mellett barátságról, betegségről, gyászról és halálról mesél. Tehát nem, ez a film nem a Szólíts a neveden francia változata; ám legalább olyan értékes és megkerülhetetlen! Ennek ellenére sajnos nem való mindenkinek…

Olvass tovább