Filmek térből és időből

Dr. Caligari (1920) és a német expresszionista film

Nemrégiben a flashback kifejezést mutattam be nektek, amikor is szóba került a Dr. Caligari (Das Cabinet des Dr. Caligari, 1920) című film, amely azóta sem megy ki a fejemből. Részben azért, mert, ha egyszer megnézi az ember, sose felejti el… Részben meg azért, mert, ha egyszer megnézte, akkor valahányszor megpillantja a címét vagy egy képkockát belőle, nem tudja elűzni a gondolataiból. Mondhatjuk tehát, hogy a Dr. Caligari felejthetetlen élményt nyújt, de azt is ki kell emelni, hogy minden idők egyik legjobb filmje. Most ezt ajánlom nektek, illetve a filmtörténet első önálló, egységes stílusirányzatát, a német expresszionista filmet.

Olvass tovább

2019.03.01 by
Látni kell

Az év legjobb meséje – Zöld könyv – Útmutató az élethez (2018)

Óriási meglepetés volt, hogy az idei legjobb filmnek járó Oscar-díjat a találgatásokkal ellentétben nem az ínyenceket megcélzó A kedvenc (The Favourite, 2018) vagy a tökéletesség határait súroló Roma (2018) nyerte, hanem annak a Peter Farrelly-nek a legújabb munkája, aki korábban olyan – „kis” túlzással élve – idióta vígjátékokat tett le az asztalra, mint például a Dumb és Dumber kettyó (Dumb and Dumber To, 2014). A Zöld könyv – Útmutató az élethez (Green Book, 2018) díjazására talán senki sem számított, vagy csak nagyon kevesen, merthogy mindenki – és a mindenki alatt most elsősorban a kritikusokat értem – azt mondta: a Zöld könyv egyszerű, kiszámítható mese, amelyet már vagy százszor láttunk. Nos, ez igaz, ám a díj és a közönség lelkesedése rámutat valami fontosra. Arra, hogy az ilyen egyszerű, kiszámítható, mégis csodálatos mesékre szükségünk van. Akkor is, ha ismerjük őket. És akkor is, ha előre tudjuk, mi a tanulság.

Olvass tovább

2019.02.26 by
Mi az a...?

Mi az a flashback?

Néhány napja, amikor a vonaton utaztam, elcsíptem két srác beszélgetését. Valamilyen film volt a téma, szóval – a megszokottól cseppet sem eltérően – hamar felébredt bennem a kíváncsiság. Mivel a vonatkerekek kattogása lehetetlenné tette a diszkrét hallgatózást, kissé feléjük fordultam – gondoltam, az nem lesz túl feltűnő, és talán sikerül megtudnom, melyik filmről van szó. Nos, nem sikerült… Csak azt az egy szót hallottam teljesen tisztán, hogy flashback, megzavarni pedig nem akartam őket, ezért elkezdtem kutatni az emlékeimben, és annyi, de annyi film jutott eszembe, amelyben fellelhető a flashback, hogy végül el is feledkeztem a hallgatózásról. Sőt, egy idő után már csak arra tudtam gondolni: erről írnom kell nektek!

Olvass tovább

2019.02.24 by
Ahogy én gondolom...

Filmklubban jártam – ilyen volt 18-án a Cortexben

A filmklubokban (többek között) az a jó, hogy az ember valóban közösségi élményként élheti meg a filmnézést – és nem úgy, ahogyan a moziban, ahol a stáblista közben vagy után mindenki feláll és néma csendben elsétál a másik mellett. A filmklubokban a stáblistát beszélgetés követi, amelynek keretében a résztvevők megfejthetik a filmet, s feltehetik azokat a kérdéseket, amelyeket az alkotás felszínre hozott bennük. A Cortex pszicho/film/klub február 18-ai estjén, ahol Sebastián Lelio Egy fantasztikus nő (Una Mujer Fantástica, 2017) című filmjét néztük meg, a kérdések mellett rengeteg érzés is kavargott bennünk, és itt bizony volt alkalmunk megbeszélni őket.

Olvass tovább

2019.02.20 by
Filmek térből és időből

Tűz van, babám! (1967) és a csehszlovák új hullám

„A boldogság keresése az, hogy az ember keresi a boldogságot… végül is ez a boldogság.” Ezt az idézetet az európai filmtörténet órán hallottam, s azonnal felvéstem a füzetembe, éppen egyvonalba annak a filmesnek a nevével, aki a csehszlovák új hullám és az egyetemes filmtörténet egyik legkiemelkedőbb alakja. Most azt kellene írnom, hogy volt, mivel tavaly áprilisban elveszítettük őt, de képtelen vagyok nem jelen időben fogalmazni vele kapcsolatban. Miloš Forman – aki nemcsak Európát, hanem az egész világot, sőt még Hollywoodot is meghódította – ma, február 18-án lenne 87 éves. Most rá emlékezem – méghozzá úgy, hogy az egyik legjobb filmjét ajánlom, s bemutatom azt a filmművészeti irányzatot, amely nélküle nem lett volna ugyanaz…

Olvass tovább

2019.02.18 by
Látni kell

Válság az élet közepén – Brad helyzete (2017)

Gondolom, mindannyian éreztünk már féltékenységet. Nem, most nem a párkapcsolatokban olykor-olykor feléledő zöld szörnyetegre gondolok, hanem arra a fajta irigységre, ami akkor keríti hatalmába az embert, mikor látja, hogy mások mennyivel többet értek el nála, mennyivel jobbak, s mennyivel jobb életük van. Az irigység ezen formája, illetve az életközepi válság kerül a középpontba a Brad helyzete (Brad’s Status, 2017) című filmben, amely szívszorítóan életszagú és erőteljes alkotás arról a bizonyára sokakban felmerülő kérdésről: Mit érek én másokhoz képest?

Olvass tovább

2019.02.15 by
Látni kell

Saját szavakkal – A Maria Callas-sztori (2017)

„Két ember van bennem. Szeretnék Maria lenni, de ott van Callas is, akihez fel kell nőnöm. Szóval próbálok mindkettőnek megfelelni” – fogalmazta meg 1970-ben, David Frost újságírónak adott interjújában Maria Callas, a 20. század egyik legtehetségesebb, legsikeresebb és legnagyobb hatású operaénekese. Az ő életébe enged bepillantást Tom Volf A Maria Callas-sztori (Maria by Callas, 2017) című dokumentumfilmje, amely igen egyedi portré, hiszen – archív felvételek, interjúk és levelek segítségével – maga a művésznő mesél benne saját magáról.

Olvass tovább

2019.02.12 by
Mi az a...?

Mi az a final cut?

Bizonyára többször is találkoztatok már a final cut kifejezéssel. Példaként azért megemlíteném, hogy e két szó benne van a Pink Floyd 1983-ban megjelent albumának, illetve Pálfi György 2012-ben készült filmjének címében is. Esetünkben természetesen az utóbbi a fontosabb, de hogy miért olyan fontos, azt csak azután árulom el, ha már felfedtem, mit jelent a final cut kifejezés, s milyen jelentősége van egy film készítése során.

Olvass tovább

2019.02.07 by
Látni kell

Jelenetek egy se veled, se nélküled viszonyból – Hidegháború (2018)

A lengyel Paweł Pawlikowski előző, Ida (2013) című alkotásával egy szempillantás alatt berobbant a köztudatba, és elismerések egész sorát zsebelte be: elnyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar- és BAFTA-díjat, illetve öt Európa Filmdíjat, köztük a legjobb filmét és a legjobb rendezését. Mindezek után nem csoda, hogy mindenki visszafojtott lélegzettel és elvárások egész hadával várja legújabb munkáját. A legjobb idegen nyelvű film, a legjobb rendezés és a legjobb operatőri munka Oscar-díjára esélyes Hidegháború (Zimna wojna, 2018) pedig nem egyszerűen csak megfelel az elvárásoknak, hanem túl is teljesíti őket. Pawlikowski évtizedeken és országokon átívelő szerelmi története érzelemgazdag és letaglózó, ám többet vár a nézőtől, mint azt elsőre gondolnánk.

Olvass tovább

2019.02.04 by
Filmek térből és időből

Lady Bird (2017) és a befogadáselmélet

Egyik barátnőm a múltkor azt mondta, sok egyéb mellett azért is imádja a filmeket, mert a segítségükkel „átkerül” egy másik világba. Miközben filmet néz, néhány órára kiszakad a saját életéből, és megfeledkezik mindarról, ami vele, körülötte zajlik. Pontosan így érzek én is, sőt néha azt veszem észre, hogy teljesen belevonódom a történetbe, és úgy azonosulok valamelyik szereplővel, mintha én magam lennék a vásznon… Veletek is történt már ilyen? Éreztétek már úgy, hogy a legmélyebb érzéseiteket, félelmeiteket látjátok viszont a vásznon? Ha a válaszotok igen, ez a cikk nektek szól!

Olvass tovább

2019.02.01 by