Születésnap (1998) és a dán dogma

Több mint egy hónapja láttam a dán-svéd koprodukcióban készült Szívek királynője (Dronningen, 2019) című filmet, ám az emléke azóta is kísért. Ez az alkotás olyan mély benyomást tett rám, hogy ha csak egy pillanatra is eszembe jut valamely képkockája, összeszorul a gyomrom… Valahogy így vagyok Thomas Vinterberg Születésnap (Festen, 1998) című filmjével is, amely nemcsak azért állítható párhuzamba a Szívek királynőjével, mert játszik benne Trine Dyrholm… Hanem azért is, mert hasonlóan merész, vagyis úgy mutatja meg a valóságot, pontosabban a valóság egy igazán mocskos szeletét, amilyen igazából. Na, igen: a dogma mozgalom képviselői az igazmondásra törekedtek, és rámutattak, hogy az igazság sokszor tényleg nagyon fáj.

A dán dogma néven elhíresült irányzat Lars von Trier és Thomas Vinterberg dán filmrendezők nevéhez köthető, akik 1995-ben a Dogma 95 című kiáltványban tették közzé radikális esztétikai elképzelésüket.

Kijelentették, hogy „a mesterségesen megépített díszletek a filmforgatás során feleslegesek, a filmek lehetőség szerint eredeti helyszíneken forogjanak, a felvétel során mindenféle szűrők, optikai trükkök használata elvetendő, javallt viszont a természetes fényforrás, illetve a kézi kamera használata. Tartózkodjon továbbá a filmalkotó mind az utószinkron, mind a kísérőzene használatától, és az elbeszélés tere, ideje legyen valósághű”.

A puritán esztétikai manifesztumot 1998-ban már „gyakorlati példák” követték, Vinterberg ugyanis elkészítette a Születésnap, Lars von Trier pedig az Idióták (Idioterne, 1998) című filmet. Az első dogma-filmnek a Születésnapot tekinthetjük – e mozgókép elsőként bizonyította, hogy a mozgalom két atyjának elvárásait könnyedén „filmre lehet vinni”. Vinterberg művében „a kamera mozgása rögtönzött, állandó imbolygással kíséri a színészek improvizatív játékát, szinte illetéktelen, indiszkrét megfigyelőként követve egy családi összejövetel nyers, drámai fordulatait”.

A mozgalom képviselői úgy vélekedtek: a mesterségességtől való tartózkodás személyességet kölcsönöz a filmnek. Lars von Trier egyenesen a pszichodrámához hasonlította a dogmamódszert, „melyben a kamera nem megmutatja az eseményeket, hanem azok részévé válik, befolyásolja a történéseket”.

Lars von Trier szintén 1998-ban készítette el a dogma második filmjét, az Idiótákat, amely egy valóságos csoportterápiába vezeti be a nézőt. A dokumentarista hűséggel forgatott film amatőr szereplői olyannyira hitelessé teszik a történetet, hogy miközben nézzük, azt érezzük: belesünk egy ablakon, és mint szemérmetlen kukkolók, valódi emberek valódi életét figyeljük meg. Ez a kukkolás azonban csöppnyi kellemes izgalmat sem rejt magában. Méghozzá azért nem, mert a dogma mozgalom filmjeit a mesterségesség tagadása mellett a nyers, drámai fordulatokkal tarkított, letaglózó történet jellemzi. E filmek valami olyat ragadnak ki a valóságból, s mutatnak meg, amit talán soha nem akartunk látni… Példának okáért a Születésnap egy vidám családi összejövetelre kalauzol minket, ám a játékidő előre haladtával egyre többször jut eszünkbe: „el akarok menni innen!”.

Vinterberg filmjének szereplői egy vidéki kúriában gyűlnek össze, hogy megünnepeljék Helge 60. születésnapját. Michael és bátyja, Christian is eljönnek felköszönteni apjukat, a partit azonban beárnyékolja, hogy nemrég öngyilkos lett az egyik testvérük, Linda. Christian mond ünnepi köszöntőt, amelyből szörnyű titok derül ki az apával kapcsolatban. A népes társaság képmutató módon próbálja továbbra is megőrizni azt a látszatot, mintha minden rendben lenne. Csakhogy többé már semmi sincs rendben…

A történet és a film egésze egyrészt rendkívül kényelmetlen, másrészt – mondhatni – hibátlan. És talán, sőt bizonyosan azért olyan kényelmetlen, mert minden elemében hiteles és tökéletes. Vinterberg e munkájával tanúbizonyságot tett arról, hogy a Dogma 95-ben megfogalmazott elvárások elvezetnek azokhoz a személyes hangú filmekhez, melyek a valóságot valószerűen ábrázolják, s akkor is elmondják az igazat, ha tudják, hogy nem lesz könnyű hallani.

Miért örök értékű? Mert azon mozgalom nyitófilmje, amelynek hatása máig érezhető, s amely azt üzeni a filmkészítőknek: az óriási költségvetésű, szemfényvesztő filmek korában is érdemes vászonra vinni az esendő embert és a valóságot.

Forrás: Oxford Filmenciklopédia/Film- és médiafogalmak kisszótára

Kapcsolódó cikkeim:

„Ami történik, és aminek nem szabad megtörténnie, ugyanaz.” – Szívek királynője (2019)

Kötelező filmek – Születésnap (Festen, 1998)

Kötelező filmek – Idióták (Idioterne, 1998)