Egyik barátnőm a múltkor azt mondta, sok egyéb mellett azért is imádja a filmeket, mert a segítségükkel „átkerül” egy másik világba. Miközben filmet néz, néhány órára kiszakad a saját életéből, és megfeledkezik mindarról, ami vele, körülötte zajlik. Pontosan így érzek én is, sőt néha azt veszem észre, hogy teljesen belevonódom a történetbe, és úgy azonosulok valamelyik szereplővel, mintha én magam lennék a vásznon… Veletek is történt már ilyen? Éreztétek már úgy, hogy a legmélyebb érzéseiteket, félelmeiteket látjátok viszont a vásznon? Ha a válaszotok igen, ez a cikk nektek szól!