Browsing Tag

filmkritika

Látni kell

Amikor apa már nem lesz… – Az örökbeadás (2020)

Egyáltalán nem érzem túlzásnak leírni azt, amit gondolok: így december végére befutott az év legszebb, legreménytelibb, legjobb filmje. Uberto Pasolini egy újságcikkből készített „igaz történet alapján”-mozit, amelyben végtelen természetességgel és mindenféle hatásvadászat nélkül mesél arról, mi az a határtalan, az embert is túlélő, feltétel nélküli szeretet.

Olvass tovább

Látni kell

Egy halálra ítélt szerelem története – Kis hal (2020)

Nem túl rég láttam Christos Nikou Almák (Mila, 2020) című filmjét, amely azt a kérdést járja körül, meglehetősen kiválóan, lényeglátón és szellemesen: mi történik az emberekkel, ha kitör egy emlékezetvesztést okozó világjárvány? Nos, e film után szinte lehetetlen volt nem fenntartásokkal állni neki Chad Hartigan Kis hal (Little Fish, 2020) című romantikus sci-fi drámájának – ugyanis e film meg arról elmélkedik, mi történik egy szerelmi kapcsolattal, ha elszabadul egy Alzheimer-kórhoz hasonló állapotot előidéző vírus. A bizalmatlanságom azonban igen hamar és végleg elszállt, mivel a Kis hal nagyon emberien, valószerűen és egyedi hangvétellel mesél arról, mennyit bír ki és egyáltalán, mi is az a szerelem.

Olvass tovább

Látni kell

Messze nem csak egy testhorror – Titán (2021)

Julia Ducournau a második női rendező az ausztrál Jane Campion után, aki a cannes-i filmfesztivál 74 éves történetében átvehette az Arany Pálmát. A zsűri ugyanis idén a francia rendező második nagyjátékfilmjének, a Titánnak (Titane, 2021) ítélte a fődíjat – teljesen jogosan. A bizarr testhorrorként aposztrofált alkotás elképesztően mélyre hatóan, őszintén és a maga nemében – sőt, nem csak a maga nemében! – gyönyörűen mesél az emberi kapcsolatokról, az ember önmagához fűződő viszonyáról, a kötődésről és a szeretetről. Szóval nem, a Titán nemcsak egy „szimpla” testhorror, hanem sokkal több annál. Egy újabb remekmű attól az író-rendezőtől, aki bátran odaállhat a piedesztálra David Lynch és David Cronenberg mellé.

Olvass tovább

Látni kell

Elbűvölő mese arról, hogy nincs lehetetlen – Mogyoróvaj Sólyom (2019)

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én felnőtt fejjel is nagyon szeretek meséket olvasni. Szeretem átélni az izgalmas, sokszor hihetetlen kalandokat – no, meg a hős győzelmét. És megmondom őszintén, a Mogyoróvaj Sólyom (The Peanut Butter Falcon, 2019) című filmet nézve pontosan úgy éreztem magam, mintha egy varázslatos mesét olvasnék. Egy olyat, amelyben három hős indul kalandra, hogy aztán végül többek között bebizonyítsák azt is: olyan, hogy lehetetlen, nem létezik.

Olvass tovább

Látni kell

Amikor egy film képes felülírni a fantáziát… – A feleségem története (2021)

Füst Milán 1942-es, A feleségem története című műve időtálló, örökérvényű próza. Különleges szerelmesregény és fejlődéstörténet, mely nemcsak a pusztító szenvedélyről, a szerelemről és a féltékenységről mesél, hanem a lét alapvető kérdéseiről is, s nagyon szépen, szinte a zsigereinkig hatolva teszi egyértelművé, hogy az élet már-már elviselhetetlenül megfejthetetlen, irányíthatatlan és kínokkal teli, mégis hihetetlenül szép. Ezt a regényt vitte most vászonra Enyedi Ildikó – nem akárhogyan! Füst Milánhoz hasonlóan ő is mélyen átérezhetően beszél azokról a megfoghatatlan dolgokról, amelyek egy kapcsolat, s egy élet mélyén rejtőznek megbújva, csendesen, ennek köszönhetően pedig olyan filmet készített, amely nemcsak fejet hajt az irodalmi Nobel-díjra felterjesztett klasszikus előtt, hanem fel is nő hozzá.

Olvass tovább

Látni kell

Egy haldokló nagymama, egy háromlábú kutya és két testvér… – Tizenhét (2019)

Daniel Sánchez Arévalo – akinek nevéről nekem mindig-mindig az egészen zseniális Sötétkékmajdnemfekete (Azuloscurocasinegro, 2006) jut eszembe – a Tizenhét (Diecisiete, 2019) című filmmel tagadhatatlanul arra vállalkozik, hogy a lehető legegyszerűbben és legtermészetesebben beszéljen az emberi, s elsősorban a családi kapcsolatok erejéről, valamint arról, mennyivel könnyebb végigmenni azon az úton, amelyet nevezzünk csak életnek, ha nem vagyunk egyedül.

Olvass tovább

Látni kell

Apa csodaszép mesét mond a börtönből – Mesék a zárkából (2020)

A Mesék a zárkából (2020) című dokumentumfilm középpontjában börtönbüntetésüket töltő édesapák állnak, akik meséket írnak, melyek aztán mesefilmként kelnek életre az ő és az őket hazaváró gyermekeik, családtagjaik főszereplésével. Már maga az ötlet is különleges, és a megvalósítás csak még inkább az. Visky Ábel tényleg különleges és nem mellesleg kiváló filmet készített, benne pedig – mondhatni – végigvisz egy terápiás folyamatot is, amelynek során mind a szereplők, mind a nézők lehetőséget kapnak a kérdésfeltevésre, az elgondolkodásra és az önvizsgálatra.

Olvass tovább

Látni kell

És boldogan éltek, míg… – Nászútra való (2020)

Muszáj egy furcsa személyes megjegyzéssel indítanom. Mégpedig azzal: egyből a Jóbarátok (Friends, 1994–2004) hetedik évadának tizenkettedik része jutott eszembe, amikor elolvastam a Nászútra való (Honeymood, 2020) cselekményleírását, amelyből kiderül, hogy hőseink, az ifjú férj és feleség ébren töltik az egész nászéjszakát – csak épp nem amiatt, amire gondolunk… Az említett Jóbarátok-rész Az ébren töltött éjszaka címet viseli, és nem meglepő módon senki sem alszik benne, de hiába jött emiatt a párhuzam, fontosabb az, hogy szeretem hangsúlyozni erről az epizódról: számomra talán mind közül ez a leginkább humoros, szeretnivaló és emberi. Nos, mindezt könnyedén el tudom mondani Talya Lavie romantikus tragikomédiájáról is, amely mostantól – a hetedik évad tizenkettedik része mellett – biztosan eszembe fog jutni, ha nem tudok aludni.

Olvass tovább

Látni kell

Az élet értelme – Anyáim története (2020)

Dér Asia és Haragonics Sára közel öt éven keresztül forgatott dokumentumfilmje érzékeny, bensőséges, őszinte és emberi alkotás, amely amellett, hogy betekintést enged egy szivárványcsalád születésébe, riasztó látleletet nyújt hazánk politikai klímájáról is. Az Anyáim története (2020) megrendítő és elgondolkodtató film két nőről, akik éppen a szülővé válás útjára lépnek, s akik azért akarnak – minden akadály és előítélet ellenére, s mindennél jobban – örökbe fogadni és szeretetben nevelni egy gyermeket, mert úgy érzik, úgy gondolják: az az élet értelme.

Olvass tovább