Bár édesanyám az utóbbi időben, egészen pontosan az első személyesebb cikkem óta nem unszolt, hogy meséljek magamról, úgy éreztem, ideje ismét megnyílnom. Nyilván elküldhetnétek a búsba, meg a pszichológus kényelmes ágyába, hogy inkább nyíljak meg ott, de azért én remélem, nem bánjátok, ha újfent mesélek – nem egy filmről, hanem magamról. Vagyis magamról és az írásról, amely – gondolom, észrevettétek – a lételemem.
Miután figyelmetekbe ajánlottam a Tavaly Marienbadban (L’année dernière à Marienbad, 1961) című filmet, természetesen én is újranéztem, majd elkezdtem gondolkozni azon, vajon találok-e hozzá foghatót a kétezres években. És – bár azért nem lehet egymás mellé tenni a kettőt – találtam! Méghozzá a francia író-rendező, François Ozon A házban (Dans la maison, 2012) című filmjét, amely – akárcsak Alain Resnais műve – a képzelet labirintus-szerű világába kalauzol minket, eközben pedig számos kérdést vet fel. Többek között a műalkotásról és annak befogadásáról, mások megfigyeléséről, valamint az irodalom (és az írás) természetéről.