Édesanyám azt szokta mondani, hogy „a szeretteinket csak kölcsönbe kaptuk Istentől”. És milyen igaza van… Azt hiszem, semmiféle újdonságot nem mondok azzal, ha kijelentem: az ember életének szerves része valaki elvesztése, s az annak következtében érzett hiány – ahogy az elengedés is. A gyászt mind jól ismerjük, hiszen sokszor, sokféleképpen átéljük az időnk során; és valószínűleg mindannyian fohászkodtunk már úgy egy felsőbb erőhöz: „Kérlek, visszakaphatnám?”. Gyászolni lehet elszaladt éveket, elszalasztott lehetőségeket, régi szerelmeket vagy barátokat és persze, azokat a szeretteinket is, akiket már soha, egyetlen percre sem láthatunk viszont. A gyász ez utóbbi formájával a legnehezebb megküzdeni – éppen erről a küzdelemről szól az Őrzött idő (The Keeping Hours, 2017) című film, amely úgy bánik a különböző műfaji jellemzőkkel, mintha emberi érzelmek lennének.