Browsing Tag

Pszichoanyu

Ahogy én gondolom...

„Gyökerek és szárnyak” – avagy tizenöt plusz egy film édesanyákról és édesapákról

„A legtöbb, amit gyerekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak” – így szól az a Goethe-idézet, amely minden alkalommal eszembe jut, amikor a szülőket ünnepeljük. Sőt, nem csak akkor! Az én szüleim kivételes emberek. Olyanok, akiknek bemutatásához az összes létező jó tulajdonság felsorolása sem lenne elég. Olyanok, akik nemcsak a gyermekeiknek, hanem minden egyes körülöttük élő embernek példát, támaszt, biztos pontot jelentenek. Olyanok, akiknek közelében bárki megnyugvásra, szeretetre lelhet. És olyanok, akiknek köszönhetően nemcsak, hogy sokszor felrémlik bennem ez az idézet, de úgy hiszem, pontosan tudom is, mire gondolt Goethe… E cikk ötlete néhány héttel ezelőtt, az én kivételes szüleimmel beszélgetve fogalmazódott meg bennem, mikor is arra kértek: ajánljak nekik szülőkről és gyerekeikről szóló filmeket. Nos, ezeket ajánlottam…

Olvass tovább

Látni kell

Az anyaság nem rózsaszín vattacukorfelhő – Pszichoanyu (2018)

Egy rovat első cikke igen meghatározó alapkő – legalábbis én annak érzem, ezért először azt gondoltam, rögvest a kedvenc filmemet ajánlom nektek. Aztán meg arra, hogy inkább azt, amelynek a címe hirtelen eszembe jut, mikor megnyitom az üres dokumentumot. Végül mindkét ötletet elvetettem, hiszen már hetek óta teszegetem jobbra-balra az íróasztalomon azt a papírt, amelyre a Pszichoanyu (Tully, 2018) vége főcíme közben jegyzeteltem. Elárulok egy „műhelytitkot”: ha egy film igazán megérint, akkor a megtekintése után viszonylag hamar elkezdek jegyzetelni, hogy akár évekkel később is emlékezzek mindarra, amit eszembe juttatott. Ezekből a vázlatokból kerekedik ki általában a kritika is, ám most nem ez a lényeg, hanem az a két mondat, amelyekkel a szóban forgó jegyzetem kezdődik: „Az anyaság nem rózsaszín vattacukorfelhő. Komolyan, nézd újra, ha anya leszel!”

Olvass tovább