Egy rovat első cikke igen meghatározó alapkő – legalábbis én annak érzem, ezért először azt gondoltam, rögvest a kedvenc filmemet ajánlom nektek. Aztán meg arra, hogy inkább azt, amelynek a címe hirtelen eszembe jut, mikor megnyitom az üres dokumentumot. Végül mindkét ötletet elvetettem, hiszen már hetek óta teszegetem jobbra-balra az íróasztalomon azt a papírt, amelyre a Pszichoanyu (Tully, 2018) vége főcíme közben jegyzeteltem. Elárulok egy „műhelytitkot”: ha egy film igazán megérint, akkor a megtekintése után viszonylag hamar elkezdek jegyzetelni, hogy akár évekkel később is emlékezzek mindarra, amit eszembe juttatott. Ezekből a vázlatokból kerekedik ki általában a kritika is, ám most nem ez a lényeg, hanem az a két mondat, amelyekkel a szóban forgó jegyzetem kezdődik: „Az anyaság nem rózsaszín vattacukorfelhő. Komolyan, nézd újra, ha anya leszel!”