Tudom, már említettem (párszor), de azért elmondom ismét: tavaly úgy döntöttem, hogy felfedezem a főváros filmklubjait, s felhívom az emberek figyelmét a mozizás azon formájára, amely esetén a film nem a stáblistával, hanem kiadós beszélgetéssel ér véget. És hogy őszinte legyek, hiába jártam – már-már kötelező jelleggel – rendszeresen filmklubba az egyetemi éveim alatt, valójában kezdőként cseppentem bele Budapest pezsgő klubéletébe. Ezért az emlékeimet „lapozgatva” úgy döntöttem, így év végén nem egy adott filmklubot ajánlok nektek, hanem készítek egy útmutatót. Hogy jövőre már ne csak (rendszeres) moziba, hanem filmklubba járók is legyetek.
Szubjektív Kamera Filmklub
A film mint terápiás eszköz – beszélgetés a Szubjektív Kamera Filmklub házigazdáival
Valamikor 2017-ben úgy döntöttem, útjára indítom a Jöjjön divatba a filmklub! című cikksorozatom, azzal a céllal, hogy népszerűbbé tegyem a filmklubba járást és a fővárosi filmklubokat. Minden hónapban elmentem hát egy filmklubba, majd megírtam, hogy éreztem magam a közönség soraiban ülve. Az egyik legkülönlegesebb estét a Szubjektív Kamera Filmklubban töltöttem, ahonnan egyszerűen nem akartam hazajönni, és ahol nem jegyzeteltem, hanem beszélgettem. Ebben a filmklubban a filmet szinte terápiás eszközként használja a két házigazda: Mészáros Eli művészetterápiás foglalkoztató, kommunikációs és konfliktuskezelési tréner, valamint Forgon Miklós kommunikációs szakember. Velük beszélgettem: elsősorban arról, tényleg lehet-e terápiás eszközként használni a filmet.