Browsing Tag

VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan

Látni kell

„Történt-e csoda az életetekben?” – Hangtalan gondolataim (2019)

Az ukrán Antonio Lukich Hangtalan gondolataim (My Thoughts Are Silent, 2019) című első filmje – mely a 2019-es Karlovy Vary-i filmfesztiválon az East of the West szekcióban elnyerte a zsűri különdíját – tipikusan az az alkotás, amelyre iszonyatosan nehéz címkéket ragasztani. Road movie, felnövéstörténet, nemzedéki közérzetfilm, társadalomkritikai éllel felruházott, groteszk vígjáték és súlyos kérdésekbe, igazi mélységekbe belemenő családi dráma – hogy rövidre fogjam. Ám, ha muszáj lenne, én mégsem ezeket „ragasztanám rá” elsősorban, hanem azt a három szót: nagyszerű, zavarba ejtő, szellemes. És azért hozzátenném: egy picit olyan, mintha Reisz Gábor is besegített volna a készítésében…

Olvass tovább

2021.02.27 by
Látni kell

„A szerelem egy csoda, ami soha nem múlik el” – Rossz versek (2018)

Ha van film, amelyet az én Y-nak nevezett generációm igazán a magáénak érezhet, akkor az Reisz Gábor VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című, 2014-es munkája. Mikor és hogyan (ez a keményebb dió) kell felnőtté válni? – teszi fel sok másik mellett ezt a kérdést is a VAN, amelynek ereje javarészt abban rejlik, hogy Reisz Gábor remekül tud kérdezni. Pontosabban: a zsigereiben érzi, melyek az érvényes kérdések. Ennek ékes bizonyítéka legújabb, Rossz versek című filmje is, amelynek megtekintése után sokan húzzák majd a szájukat, hogy „ezt már láttuk”, én azonban képtelen vagyok elégedetlenkedni. Én ugyanis imádom.

Olvass tovább

2018.12.05 by
Ahogy én gondolom...

Filmklubban jártam – avagy ilyen volt 30-án a Cortexben

A 2017-es év márciusában még nem számítottam kimondottan gyakorlott filmklubba járónak – lévén januárban csaptam fel filmklubos kalandornak –, így tulajdonképpen csak abban voltam biztos, hogy különleges élményben lesz részem, akárhova is megyek; és persze, hogy mindig máshova megyek. Aztán márciusban ellátogattam a Cortex pszicho/film/klub egyik estjére, amelyen három, a hetedik sor második székén töltött óra után eldöntöttem: ide visszajövök. Azt viszont álmomban sem gondoltam volna, hogy nem látogatóként, hanem a vetítést követő beszélgetés résztvevőjeként térek vissza… De így történt, szóval most már nemcsak kalandorként, hanem a vászon előtt ülő beszélgetőpartnerként is mondhatom: ha filmklubba akartok járni, de még nem tudjátok, hova, ide menjetek!

Olvass tovább

2018.11.03 by