Browsing Tag

film

Ahogy én gondolom...

Menekülés a filmekbe – Napszállta

„Most úgy érzed magad, hogy a világ összes drogját ki szeretnéd próbálni, de a világ összes drogja sem tudná megváltoztatni azt az érzést, hogy az egész életed csupán egy álom volt, és csak most ébredtél fel belőle.” Ez az idézet Az élet nélkülem (My Life Without Me, 2003) című filmből származik, és a béna kézírásom alapján olyan 2009 környékén jegyezhettem fel az idézetes füzetembe – ebbe olyan mondatokat írogatok, amelyek egy-egy film megtekintése után nagyjából szó szerint megmaradnak, és jó ideig szüntelenül visszhangoznak a fejemben. Van még bőven…de most nem ez a lényeg! Hanem az, hogy eme füzet lapozgatása közben újfent rájöttem: rengeteget köszönhetek a filmeknek. Többek között kedélyes kacagásokat, órákon át tartó beszélgetéseket, vérre menő vitákat, barátságokat, folyónyi könnyeket, no meg a személyiségemet, a kíváncsiságomat, és még sorolhatnám. És ahogy sorolnám, eljutnék oda: valójában, ha nem lennének a filmek, talán már én magam sem lennék… A legnagyobb nehézségek elől ugyanis mindig a filmekbe menekülök, és nemcsak a valóságból való kiszakadás lehetőségét, de útmutatást is kapok tőlük. Erről: a valóságról – a valóságomról –, annak hátra hagyásáról, valamint az útmutatásról mesélek nektek legújabb cikksorozatomban. Gyertek velem – irány a múlt!

Olvass Tovább

Ahogy én gondolom...

A film mint terápiás eszköz – beszélgetés a Szubjektív Kamera Filmklub házigazdáival

Valamikor 2017-ben úgy döntöttem, útjára indítom a Jöjjön divatba a filmklub! című cikksorozatom, azzal a céllal, hogy népszerűbbé tegyem a filmklubba járást és a fővárosi filmklubokat. Minden hónapban elmentem hát egy filmklubba, majd megírtam, hogy éreztem magam a közönség soraiban ülve. Az egyik legkülönlegesebb estét a Szubjektív Kamera Filmklubban töltöttem, ahonnan egyszerűen nem akartam hazajönni, és ahol nem jegyzeteltem, hanem beszélgettem. Ebben a filmklubban a filmet szinte terápiás eszközként használja a két házigazda: Mészáros Eli művészetterápiás foglalkoztató, kommunikációs és konfliktuskezelési tréner, valamint Forgon Miklós kommunikációs szakember. Velük beszélgettem: elsősorban arról, tényleg lehet-e terápiás eszközként használni a filmet.

Olvass Tovább

Látni kell

Kérlek, visszakaphatnám? – Őrzött idő (2017)

Édesanyám azt szokta mondani, hogy „a szeretteinket csak kölcsönbe kaptuk Istentől”. És milyen igaza van… Azt hiszem, semmiféle újdonságot nem mondok azzal, ha kijelentem: az ember életének szerves része valaki elvesztése, s az annak következtében érzett hiány – ahogy az elengedés is. A gyászt mind jól ismerjük, hiszen sokszor, sokféleképpen átéljük az időnk során; és valószínűleg mindannyian fohászkodtunk már úgy egy felsőbb erőhöz: „Kérlek, visszakaphatnám?”. Gyászolni lehet elszaladt éveket, elszalasztott lehetőségeket, régi szerelmeket vagy barátokat és persze, azokat a szeretteinket is, akiket már soha, egyetlen percre sem láthatunk viszont. A gyász ez utóbbi formájával a legnehezebb megküzdeni – éppen erről a küzdelemről szól az Őrzött idő (The Keeping Hours, 2017) című film, amely úgy bánik a különböző műfaji jellemzőkkel, mintha emberi érzelmek lennének.

Olvass Tovább

Mi az a...?

Mi az a Kulesov-kísérlet?

Mivel az előző Mi az a…? cikkemben a montázst mutattam be nektek, úgy döntöttem, most a hozzá kapcsolódó Kulesov-kísérletet fogom. Elárulok valamit: a kémiai kísérletek mindig is hidegen hagytak – gondolom azért, mert már a számokkal sem vagyok jóban –, Lev Kulesov montázskísérlete viszont egyszerűen letaglózott. Biztos vagyok benne, hogy ez veletek sem lesz másként.

Olvass Tovább

Mi az a...?

Mi az a montázs?

Ha az interneten rákeresünk a montázs szóra, ezt a tökéletesen helytálló magyarázatot találjuk: „a montázs lényegében meglévő elemekből való építkezést jelent, és ilyen módon történő előállítását új dolgoknak”. De találunk egy igen furcsa matematikai műveletet is, miszerint 1+1=3. A film világában pedig tényleg ez az eredmény. Elmondom, miért!

Olvass Tovább

Filmek térből és időből

Az Andalúziai kutya (1928) és a francia avantgárd

Mivel legutóbb azt ígértem, hogy a Filmek térből és időből rovat cikkeiben nem követek semmiféle időrendi sorrendet, igyekeztem igazán távol ugrani a némafilm korszakától. Nos, az 1920-as évekig jutottam… Védelmemre: azért nem sikerült mondjuk a ’60-as évekig, mert eszembe jutott Luis Buñuel és Salvador Dalí az Andalúziai kutya című filmje, melyet – valljuk be –, akkor se lehetne elfelejteni, ha nagyon akarnánk. Én viszont egyáltalán nem akarom, sőt titeket is arra ösztönözlek, hogy nézzétek meg. Ha pedig már láttátok, akkor arra, hogy nézzétek meg újra.

Olvass Tovább

Filmek térből és időből

A nagy vonatrablás (1903) és a némafilm

Sokat gondolkoztam, miként építsem fel a Filmek térből és időből rovat cikkeit: legfőképp azon agyaltam, hogy időrendi sorrendben haladjak-e végig a film történetén, és végül arra jutottam, hogy – számotokra és számomra is – sokkal izgalmasabb, ha nem időzünk „évekig” a film korai időszakában, hanem kötöttségek nélkül utazunk időben és térben a filmtörténet és filmelmélet világában. De azért a nyitó cikk témája nem lehet más, mint a némafilm, s a filmtörténet első nagy korszakának meghatározó darabja, az 1903-as A nagy vonatrablás.

Olvass Tovább

Ahogy én gondolom...

Ahogy én gondolom… – avagy Eszter és a filmek

 

Mikor elindul egy oldal, pláne egy (egy)személyes, a készítője pont olyan bizonytalan, mint az, aki elkezdi látogatni. Nem tudja, mire számítson, ez pedig kétségkívül félelmetes érzés. Éppen ezen érzés miatt döntöttem úgy, hogy nemcsak egy szimpla – rövid és az oldallal való célomat nagyvonalakban ismertető – bemutatkozó szöveget írok nektek, hanem egy nagyobb lélegzetvételűt is. Hogy tudjátok, mire is számítsatok tőlem (a sok közbeékelés, kettőspont és zárójel mellett). Én pedig azt remélem, hogy velem tartotok; ez lesz életem egyik legizgalmasabb kalandja!

Olvass Tovább