Mi az a montázs?

Ha az interneten rákeresünk a montázs szóra, ezt a tökéletesen helytálló magyarázatot találjuk: „a montázs lényegében meglévő elemekből való építkezést jelent, és ilyen módon történő előállítását új dolgoknak”. De találunk egy igen furcsa matematikai műveletet is, miszerint 1+1=3. A film világában pedig tényleg ez az eredmény. Elmondom, miért!

De kezdjük inkább azzal, hogy megismerjük a montázs történetét. A kifejezés a francia montage szóból származik, melynek jelentése összerakás, összeszerelés. Minden egyes film képsorait összeillesztik, összevágják, más szóval montírozzák. Ennek eredményeképpen „a cselekmény többnyire pergőbb lesz a valódi történések ritmusánál, sokszor szempillantás alatt új térben és másik időben találja magát a néző. A montázs tehát kiemeli egy-egy eseménysorból a legfontosabb részleteket, sűríti, tömöríti a bemutatás szempontjából fontos eseményeket, illetve segítségével szabadon alakítható a film tere és ideje.”

A cselekmény sűrítésére D. W. Griffith filmrendező már az 1910-es években sajátos montázsfajtát használt: a párhuzamos montázst, amellyel az egy időben, de különböző térben zajló, egymással mégis összefüggő eseményeket felváltva lehet mutatni. Griffith 1909-es A magányos villa című filmjében tetten érhetjük a párhuzamos montázst: a játékidő egy pontján egyidejűleg látjuk, ahogyan a villát megtámadja egy rablóbanda, illetve a férj kétségbeesett rohanását, aki felesége segítségére siet.

A párhuzamos montázst azonban nemcsak Griffith kedvelte: gyakran használják a filmkészítők, főleg az üldözés/menekülés típusú jeleneteknél.

A ’20-as években a szovjet avantgárd film irányzatának alkotói, Szergej Eizenstein és Lev Kulesov rájöttek, hogy „a montázzsal új jelentés adható a képsoroknak”. Ráadásul olyan új jelentés, amelyet önmagában egyik képsor sem tartalmaz. Éppen erre utal Eizenstein híres „montázsmatematikája”, az 1+1=3. A szovjet avantgárd és az egyetemes filmművészet kiemelkedő alakja a montázs asszociatív alkalmazásával szinte egy új, szimbolikus filmnyelvet alkotott. Mit értek ez alatt? Például azt, hogy 1925-ös remekművében, a Patyomkin páncélosban az odesszai munkásfelkelés összemontírozott állóképeiből a lázadás, a szabadság és az elnyomás „filmszavait” teremtette meg.

A montázs segítségével Eizenstein többet mondott, mint amit elődei, ehhez azonban előbb ki kellett dolgoznia a montázs elméletét – ebben a munkában pedig nem maradt egyedül. A szovjet avantgárd film korszakában komoly irodalma született a montázsnak: Eizenstein és Kulesov mellett Vszevolod Pudovkint és Dziga Vertovot is foglalkoztatták a benne rejlő lehetőségek. Pudovkin a gondolkodással összhangban lévő jelenségnek tartotta, „Vertov pedig egy korszerű dokumentumfilm-esztétika felől gondolta végig a montázs lehetőségeit: filmjeit, dokumentumfelvételeit szeriális (a sorrendiséget, az egymásutániságot figyelembe vevő) montázsokba szervezte”. Eizenstein katalógust is készített a lehetséges montázsfajtákból: megkülönböztetett

• mechanikus montázst – amely a filmszalagok összeragasztását jelenti;
• informatív montázst – amely a Griffith-féle párhuzamos montázs;
• asszociatív montázst – amikor a színész cselekvéseit megszakításokkal mutatja a képsor, önmagukban értelmetlen képekkel, melyekből a néző állítja össze a helyes sorrendet;
• intellektuális montázst – amikor a fizikai mozgásból megszületik a gondolatok mozgása.

A ’30-as évektől, tehát a hang megjelenését követően a némafilm kifinomult montázsnyelve veszített jelentőségéből, a ’40-es évektől jellemzővé váló mélységben komponálás, vagyis a mélységélesség használata, illetve a folyamatos kameramozgás alkalmazása új lehetőségeket kínált a filmkészítőknek. „A nagylátószögű objektív használata és a kocsizó kamera segítségével ugyanis bizonyos mértékben vágás nélkül is változtatható a tér/idő és ez az úgynevezett belső montázs többnyire reálisabb, valósághűbb jeleneteket eredményez.”

A montázs a technikai változások, a fejlődés következtében tehát elvesztette egyeduralkodó szerepét, s lassan már nem számított a filmnyelv kitüntetett kísérleti terepének. Ennek ellenére jó, ha tudjuk, mit jelent, mivel a mai filmekben is felfedezhetjük a használatát. Csak néha észre sem vesszük.

Ajánlok egy filmet a kifejezéshez: Ha a saját szemetekkel is meg akartok győződni a montázs erejéről – amit mindenképpen ajánlok, mert nagyon izgalmas lesz –, akkor nézzétek meg Eizenstein Patyomkin páncélos című filmjét. Ha abban felismeritek és tudatosítjátok, hogyan is „néz ki”, mindenhol felismeritek majd!

Forrás: Film- és médiafogalmak kisszótára