Browsing Tag

kritika

Látni kell

Jó ideig nem enged felmelegedni – Valan – Az angyalok völgye (2019)

Mikor júniusban, verőfényes napsütésben a Valan – Az angyalok völgye (2019) forgatásáról beszélgettem a főszereplőt alakító Krisztik Csabával, igazán nehéz volt elképzelnem, milyen őrületesen fázhatott a mínusz tizenöt fokban, a térdig érő hóban. Mégis: ahogy a szerepéről, a helyszínről és a történetről mesélt nekem, hirtelen az az elűzhetetlen érzésem támadt, hogy Bagota Béla első nagyjátékfilmje az a fajta mozi lesz, amelynek „hidege” a csontomig hatol majd, s jó ideig nem enged felmelegedni. Igazam lett.

Olvass Tovább

Látni kell

Szerelem a virtuális térben – Szerelemre kattintva (2019)

Két dolgot már egészen biztos, hogy álmotokból felkeltve is tudtok rólam. Egy: szeretem a horrorfilmeket. És kettő: odavagyok a szerelmesfilmekért, egészen pontosan azokért a mozgóképekért, amelyekben – ahogy azt egy korábbi cikkemben is leírtam – kendőzetlen őszinteséggel megfogalmazott kérdések vannak arról, mi is az a szerelem, és arról, mi minden történhet velünk, ha szerelmesek vagyunk. Nos, a Szerelemre kattintva (Celle que vous croyez, 2019) éppen ilyen film: súlyos lélektani dráma, amely a lehető legemberibben mesél olyan dolgokról, mint a magány, az öregedés, a szerelem és a vágy.

Olvass Tovább

Látni kell

Ha nincs szeretet – Kontroll nélkül (2019)

Szívszorító, megrázó, felkavaró – olvastam a Kontroll nélkül (Systemsprenger, 2019) című filmről, és miközben besétáltam a jegyemmel a moziterembe, azon gondolkoztam: vajon mennyire fog fájni mindaz, amit látni fogok? Be kell, hogy valljam: nagyon fájt… Ez a film azonban nem hatásvadász, nem utazik a könnyeinkre, és nem akar tudatosan fájdalmat okozni, egyszerűen csak őszinte.

Olvass Tovább

Látni kell

Ne csak Istent szeressük, hanem egymást is! – Menedék a felhők között (2018)

Néhány nappal ezelőtt azzal a céllal ültem le a laptop elé, hogy friss albán filmeket keressek az interneten. Így leltem rá Robert Budina Menedék a felhők között (Streha mes reve, 2018) című – a 22. Tallinni Fekete Éjszakák Filmfesztiválon bemutatott – drámájára, amely olyannyira különleges, mondhatni meditatív élményt nyújtott számomra, hogy amint vége lett, elindítottam még egyszer.

Olvass Tovább

Látni kell

Horrorba bújtatott felnövéstörténet – Marianne (2019–)

Igen, tudom: már épp elégszer elmondtam, de azért elmondom most is, hogy valamilyen különös oknál fogva meglehetősen szeretem a horror műfaját. Persze, ez nem volt mindig így… Emlékszem, az egyetemi kötelező filmvetítések alkalmával, ha éppen horrorfilmet néztünk, az egyik lágyszívű professzor elém ült, és mikor már nem fröcsögött a vér vagy mászott a néző arca felé a hosszú fekete hajú, ijesztő tekintetű démon, rezignált nyugalommal megjegyezte: „már nézheti, Eszter”. Talán az ő kedvességének köszönhetem, hogy végül annyira beleszerettem a műfajba, de biztos vagyok benne, hogy a leginkább az számított, hogy megannyi kiváló, művészi minőségű horrort néztem végig a háta mögül. És ha már itt tartunk: a Netflix Marianne (2019–) című francia horrorsorozata szerintem neki is tetszene. Hogy miért? Mert mind a történet, mind a kivitelezés szempontjából kiemelkedő; sőt bátran mondhatjuk: művészi munka.

Olvass Tovább

Látni kell

A gonosz születése – Joker (2019)

Nem tudom, hogy szabad-e éppen erről a filmről így nyilatkoznom, de lehetetlennek érzem nem megtenni, szóval leírom azt a mondatot, amely a Joker (2019) megtekintése után azonnal belém villant: „Ez egy csoda!” Todd Phillips filmje igazi művészi munka. Odaadással, bátorsággal és mérhetetlen tehetséggel készített remekmű, amely amellett, hogy új szintre emeli a képregényfilm zsánerét, kemény társadalomkritikát is megfogalmaz és felnyitja a szemünket: valahol mélyen Joker talán mindannyiunkban ott van…

Olvass Tovább

Látni kell

Szerelem vagy kizsákmányolás? – Scarborough (2018)

„Szerelemben (és háborúban) mindent szabad” – szokták mondani. De mit takar a minden? És egyáltalán: mit nevezhetünk szerelemnek? Barnaby Southcombe Scarborough (2018) című filmjével ugyan nem ad választ e kérdésekre, ám feltesz jó néhány másikat, melyekkel arra ösztönöz minket, hogy megfogalmazzuk a saját véleményünket, és elgondolkozzunk azon, hogy amit látunk, az szerelem-e vagy kizsákmányolás.

Olvass Tovább

Látni kell

Ami igazán fontos – Szavak nélkül (2018)

Adott egy családfő, aki teljes mértékben a karrierjének él, a szeretteire és a körülötte élő emberekre pedig se ideje, se energiája, se kedve nincs figyelni. Ám akkor egy napon olyan akadállyal találja szemben magát, amelyet csak úgy tud leküzdeni, ha számot vet addigi életével, s felteszi magának – és természetesen meg is válaszolja – a kérdést: mi az, ami igazán fontos? Igen, jól ismert történet ez, amelyet számtalanszor láttunk már a filmtörténet során, Hervé Mimran tehát tulajdonképpen semmi újat nem mond harmadik nagyjátékfilmjével. Ennek ellenére a Szavak nélkül (Un homme pressé, 2018) nagyon is megérdemli a figyelmet. Méghozzá azért, mert érzékeny, bájos és szívvel-lélekkel készített alkotás, amely szelíden emlékeztet minket arra, hogy néha muszáj megállni egy pillanatra és átgondolni, mi a legfontosabb az életben.

Olvass Tovább

Látni kell

Napsütötte borzalom – Fehér éjszakák (2019)

Milyen érzés magunkra maradni, ráadásul úgy, hogy valójában nem vagyunk egyedül? És milyen tartozni valahová? Mennyit ér meg az, hogy egy közösség tagjai lehetünk? Mit jelent a – természet és embertársaink iránt érzett – szeretet? Többek között ezek a kérdések kerülnek elő az Örökség (Hereditary, 2018) című filmmel tavaly debütált rendező, Ari Aster legújabb munkájában, a hazánkban forgatott Fehér éjszakákban (Midsommar, 2019), amely nemcsak lételméleti dilemmákat boncolgat, hanem a horror műfaját is, méghozzá szikrázó napsütésben…

Olvass Tovább