A gonosz születése – Joker (2019)

Nem tudom, hogy szabad-e éppen erről a filmről így nyilatkoznom, de lehetetlennek érzem nem megtenni, szóval leírom azt a mondatot, amely a Joker (2019) megtekintése után azonnal belém villant: „Ez egy csoda!” Todd Phillips filmje igazi művészi munka. Odaadással, bátorsággal és mérhetetlen tehetséggel készített remekmű, amely amellett, hogy új szintre emeli a képregényfilm zsánerét, kemény társadalomkritikát is megfogalmaz és felnyitja a szemünket: valahol mélyen Joker talán mindannyiunkban ott van…

Todd Phillips neve mindaddig nem volt különösebben érdekes számomra, míg el nem olvastam az első hírt a készülő Joker-filmjéről. És bevallom: a Cool túra (Road Trip, 2000), a Másnaposok (The Hangover, 2009), valamint a Terhes társaság (Due Date, 2010) után a lelkendező cikkek ellenére is nehéz volt nem azt gondolnom, hogy ez a történet sokkal jobb helyen lenne egy másik rendező kezében – mondjuk Christopher Nolanében, akinek Batman-trilógiája egy életre megváltoztatta az irányú meggyőződésem, hogy engem nem érintenek meg a képregényfilmek. Aztán eltelt egy kis idő, jött az előzetes, s elvitte minden kétségem és aggodalmam: éreztem, hogy ideje megfeddni magam az előítéletért és belátni, hogy Joker története mégiscsak jó, mi több, értő kezekben van.

Ha azt mondom, Joker, mindenki tudja, kiről beszélek. A megátalkodott gonoszról, aki abban leli kedvét, ha kegyetlenkedhet, ölhet, hatalmat gyakorolhat mások felett. Jokernek nincs lelkiismerete; nevetve gyilkol, és nem a haszon hajtja, csak a vágy, hogy lássa kihunyni a fényt embertársai szemében. Igen, mindezek tudatában kijelenthetjük: Joker maga az ördög, akinek nevét gyűlölni és rettegni szokás… Nos, erre valamivel nehezebben leszünk képesek a Todd Phillips – és forgatókönyvíró társa, Scott Silver – által megálmodott eredettörténet után.

Adott egy Arthur Fleck nevű férfi, aki bohócnak öltözve, óriási reklámtáblával a kezében hirdeti az egyik üzlet akcióját. A mellette elhaladó fiatalok kigúnyolják, kinevetik, és még a lábukat is beletörlik – a szó szoros értelmében. Már az első jelenetben úgy ismerjük meg Arthurt, mint gyenge, tehetetlen embert, a társadalom kitaszítottját, akin – ahogy a film egy pontján ő maga megfogalmazza –, ha a járdán fekve haldokolna, átlépnének a többiek. Egyedül beteg édesanyja fordul felé gyengédséggel, ám idővel Arthur a hozzá fűződő kötődését is elveszíti. Egyes egyedül áll hát a világgal szemben, amely kiveti magából, amely csak lenézést, bántást és csalódást tartogat neki. De akkor egyszer csak Arthur megérzi a hatalmat, és rátalál arra az útra, amelyen járva ő van legelöl…

Todd Phillips Jokere különleges film. Nemcsak abban az értelemben, hogy súlyos drámaként teljes mértékben szembemegy az akciódús képregény- és szuperhősfilmekkel, hanem abban is, hogy úgy mutatja be a gonoszt, ahogyan. Arthur Fleck nem az a kifinomult, magabiztos és félelmetesen kiszámíthatatlan, utálatos Joker, akit Jack Nicholson vagy Heath Ledger megformált, ő egy zavarodott, kétségbeesett, szánni való figura, akit a körülmények változtatnak ijesztő, kegyetlen, lelkiismeret nélküli gonosszá. Joaquin Phoenix pedig olyan alázattal, emberiességgel és tehetséggel kelti életre őt, hogy játékát egyszerűen nem lehet játéknak nevezni. Sőt, arra, amit csinál, még az átlényegülés sem a megfelelő kifejezés; tulajdonképpen Jokerré válik, és megismerteti velünk azt a fájdalmat, dühöt, haragot, amelyet megérezve hirtelen saját magunkban is meglátjuk a gonoszt.

A Taxisofőrtől (Taxi Driver, 1976) kezdve A komédia királyán (The King of Comedy, 1982) és a Dr. Caligarin (Das Cabinet des Dr. Caligari, 1920) át a Mechanikus narancsig (A Clockwork Orange, 1971) számos kiváló filmet felemlegethetünk a Joker kapcsán, s ha ezt megtesszük, akkor be kell ismernünk azt is: bizony felnő hozzájuk. Lawrence Sher képei és Hildur Guđnadottir zenéje olyan atmoszférát teremtenek, amelynek hatása legalább olyan erős, mint Joaquin Phoenix karizmája – egyetlen pillanatra sem szakadunk ki a történetből. Még akkor sem, ha azt érezzük, jó lenne. Mert ezt a filmet piszkosul kényelmetlen és kellemetlen nézni. Szinte az első perctől az utolsóig szánjuk Jokert, de azonosulunk is vele, így nemcsak végignézzük, de végig is éljük az ő átalakulását, s megértjük, mekkora felelősségünk van abban, hogy megszületik-e a gonosz.

Látni kell, mert valóban csodálatos film, minden tekintetben.

A Joker október 3-ától látható a mozikban az InterCom forgalmazásában.