A kölyök (1921) és Charlie Chaplin

„Minden élőlény között csak az ember tudja előre, hogy meg fog halni, mégis, egyedül az ember tud nevetni. Megnevettetni az embert annyi, mint elterelni figyelmét a halálról.” E két mondat attól a filmművésztől származik, aki rendezőként, forgatókönyvíróként és színészként is brillírozott, s aki nemcsak kiváló mozgóképeket hagyott hátra az utókornak, hanem egy örökéletű alakot: a csavargót, vagyis a vígjáték megtestesítőjét is. Most Charlie Chaplin életéről és munkásságáról mesélek nektek, és A kölyök (THE Kid, 1921) című filmjét ajánlom, amely mind közül a legkedvesebb számomra.

Charlie, pontosabban Sir Charles Spencer Chaplin 1889. április 16-án született Londonban. Ezt most elég magabiztosan leírtam, pedig nem biztos, hogy kellene, Chaplin születési ideje és helye tekintetében ugyanis nehéz megkérdőjelezhetetlen adatokkal szolgálni. Születési anyakönyvi kivonatát Londonban nem találták meg, egy újsághír szerint pedig 1889. április 15-e a pontos születési dátum, Chaplin azonban így fogalmaz önéletrajzi írásában: „1889. április 16-án születettem, reggel nyolc órakor, Walworthban az East Lane-en.” Egy későbbi levél viszont cáfolja ezt az állítást, szóval marad a bizonytalanság… De van, amit biztosan tudunk, méghozzá azt, hogy édesapja sikeres londoni kabaréénekes volt. Illetve azt is, hogy Charlie születése után az édesapa – megelégelve felesége hűtlenkedését – elhagyta a családot. Az anya is kabaréénekesként dolgozott, ám jóval kevesebb sikerrel, ezért csak nagy küszködések árán tudta eltartani Charlie-t és féltestvérét, Sidney-t. Igen hamar összetört a teher alatt, és állandó elmegyógyintézeti ápolásra szorult, így a gyerekek hosszú időt töltöttek árvaházban.

A kis Charlie tízéves korára megismerte a szegénységet, az éhséget, a kirekesztettséget, és arra is rájött, hogy csak magára számíthat. Tízéves volt, amikor dolgozni kezdett: először egy mutatványos mellett, aztán apró vígjátéki szerepekben lépett fel, majd 1908-ban tagja lett Fred Karno pantomimtársulatának. Karno egy londoni impresszárió volt, aki saját komikushálózatot tartott fenn: „több társulatot is működtetett egy »mutatványosműhellyel« együtt, ahol kitalálták és elpróbálták a jeleneteket, betanították az előadókat, elkészítették a háttereket, jelmezeket és kellékeket”. Karno zsenije leginkább abban mutatkozott meg, hogy tehetséges komikusok generációit nevelte ki, többek között Stan Laurelt és igen, Charlie Chaplint is – aki számára Karno társulata jelentette a kiugrási lehetőséget.

Amerikában turnéztak, mikor Chaplin – a mutatványostársulat sztárja – ajánlatot kapott a Keystone filmstúdiótól. Természetesen kapva kapott az alkalmon, így Fred Karno után Mack Sennett „kezei közé” került, aki tulajdonképpen Karno hollywoodi megfelelője volt: a vérében volt a komédia! Első filmje, a Chaplin, az újságíró (Making a Living, 1914) után Charlie Chaplin megalkotta a csavargó figuráját – ekkor 24 éves volt. A toprongyos csavargó összetéveszthetetlen alakjának születése egyébként majdhogynem a véletlen műve. „1914. január 5-én, vagy ennek tájékán Chaplin úgy döntött, hogy következő egytekercses filmjéhez új vígjátéki figurára van szüksége. Bement a Keystone-stúdió ruhatárába, majd többé-kevésbé olyan jelmezben, sminkben és mozgással jött ki, amelyet oly jól ismerünk.” E szerepben „mozogva” sorra egytekercses filmek főszerepében bukkant fel, és alig pár hónap alatt meghódította egész Amerikát.

A Keystone – a sikeren felbuzdulva – futószalagon gyártotta az egytekercses vígjátékokat, Chaplin azonban úgy érezte: ez a tempó nem teszi lehetővé számára, hogy finomítsa stílusát, ezért megkérte Sennettet, hagyja őt rendezi. Sennett persze, igent mondott, Chaplin így 1914 nyarától kezdve mindig saját magát rendezte. Ám amikor lejárt a szerződése a Keystone-stúdiónál, Chaplin tovább állt, abban a reményben, hogy nagyobb bevételre és alkotói szabadságra tehet szert. A Keystone után dolgozott a Essanay-nál, valamint a Mutual Company-nál is, filmjei pedig valóban őt igazolták: a művészi szabadság folyamatos fejlődést eredményezett. „Chaplin a filmvígjáték új oldalát villantotta fel: játékába beépítette a legmagasabbrendű pantomimet, a pátoszt és filmjeiben merészen bírált egyes társadalmi kérdéseket.”

Az 1918-as évre aztán elérte az áhított szabadság legmagasabb fokát is: felépítette saját stúdióját, a First Nationalt. Itt készítette el az első világháborút megidéző Chaplin, a katonát (Shoulder Arms, 1918), a bigott vallásosságot pellengérre állító A zarándokot (The Pilgrim, 1923), valamint A kölyök című alkotást, amelyben őszintén mesél a gyermekkori nélkülözés fájdalmáról. Egy évvel a saját stúdiója megalapítása után Chaplin – Douglas Fairbanksszel, Mary Pickforddal és D. W. Griffith-szel az oldalán – létrehozta a United Artists stúdiót – „ezt követően minden Amerikában készült filmjét ez a konszern mutatta be”. A Bohémvér (A Woman of Paris, 1923), vagyis az első film, amelyet ennél a stúdiónál készített, nem nyerte el a nézők tetszését, méghozzá azért nem, mert Chaplin csak egyetlen jelenetben tűnt fel… Ezzel szemben hatalmas siker övezte az Aranylázat (The Gold Rush, 1925), valamint az 1928-ban forgatott A cirkuszt (The Circus) is.

És akkor megjelent a hang! Chaplin tisztában volt vele, hogy ez a fordulat a csavargófilmek végét jelenti, éppen ezért kicsit húzta az időt: elkészítette a Nagyvárosi fények (City Lights, 1931) és a Modern idők (Modern Times, 1936) című némafilmeket – hangeffektusokkal és zenével. Továbbá úgy érezte, köteles komikusi tehetségét a korszak kritizálására is felhasználni, akkor is, ha ezzel a népszerűség elvesztését kockáztatja. El is készítette a Mussolinit és Hitlert gúnyoló A diktátort (The Great Dictator, 1940), majd a Monsieur Verdoux-ot (1947) (amelyben egy tömeggyilkos tevékenységét hasonlította össze a háború által szentesített tömegmészárlással).

Ebben az időszakban a helyzete igencsak bizonytalanná vált Amerikában. Liberális nézetei, kapcsolatai, amelyek a baloldali értelmiségiek világához kötötték, illetve az amerikai állampolgárság visszautasítása miatt Chaplin nemkívánatos személynek számított az FBI szemében. Szinte a kezdetektől gyűjtögettek róla adatokat, majd rávettek egy fiatal nőt, hogy vádolja meg Chaplint – egyebek mellett nyújtson be ellene apasági keresetet. Bár bebizonyosodott, hogy a vád alaptalan, Chaplin neve mégis beszennyeződött, és ezt kihasználva az FBI rágalomhadjáratot indított ellene. Amikor Chaplin Európába indult, hogy Londonban bemutassa legújabb, Rivaldafény (Limelight, 1952) című filmjét, az FBI rávette a legfőbb ügyészt, hogy érvénytelenítse hazatérési engedélyét, így Chaplin nem térhetett vissza Amerikába. Életének hátralévő részét Európában töltötte, s csak egyetlen rövid látogatást tett Amerikában 1972-ben, amikor életművéért Oscar-díjjal tüntették ki.

Ugyanakkor Európában sem tétlenkedett: elkészítette az Egy király New Yorkban (A King in New York, 1957) című filmet, illetve A hongkongi grófnőt (A Countess from Hong Kong, 1967) Marlon Brando és Sophia Loren közreműködésével. Következő filmje a The Freak (A csodabogár) címet viselte volna, ez a mű azonban sajnos már nem készült el. Chaplin – akit 1975-ben lovaggá ütöttek – 1977 karácsony napján halt meg.

Chaplin művészetéről és alakjáról nehéz nem áradozni. Hiszen bebizonyította, hogy a burleszket kifinomult intelligenciával és érzéssel lehet megtölteni, és rámutatott, hogy a szórakoztatás magában hordozhatja a legmagasabb művészi értéket is. Chaplin csavargója máig a vígjáték megtestesítője, de nem csak az! E figura – és vele Chaplin – megtestesíti a gonosz, az emberek nehézségeiről megfeledkező világgal szembeni harcot, és reményt ad azoknak, akiknek nincsen semmijük.

Pontosan ezt teszi A kölyök című filmjével is, amely egy egyedülállóan érzelmes komédia. A történet kezdetén egy leányanyát látunk, aki elhagyja a szülőotthont, és fájdalmas, hosszas tépelődés után egy Limousine-ba teszi kisbabáját. Reményvesztetten elindul a folyó felé, ám hamar meggondolja magát, s visszafut a gyermekéért. Csakhogy mire visszaér, az autót már ellopták… Az utcára tett, árva kisfiú végül egy magányos, szegény kisemberhez kerül, aki benne találja meg a reményt, s a boldogságot. A kisgyermek és a csavargó elválaszthatatlan társakká válnak, a róluk szóló, az embert egyszerre megmosolyogtató és megsirattató mese pedig a filmtörténet azon darabja, amely minden korban arra hívja fel az emberek figyelmét: ha nincs semmi másod, csak a szereteted, akkor add oda azt!

Miért örök értékű? Mert az egyik legszebb film, amely valaha készült. És a legbátrabb is, hiszen komédiába mártja az érzelmeket, és ítélet nélkül mondja el, hogy a szegénység és a magány akkor is létezik, ha láttán elfordítjuk a fejünket.

Forrás: Oxford Filmenciklopédia