Látni kell

„A tudomány nevében” – Éter (2018)

„Intellektualitás és moralitás – némi egyszerűsítéssel ebben a fogalompárban jelölhetjük meg Zanussi vezérlő csillagait. Kétségtelen, önmagában még sem az intellektualitás, sem az erkölcsi érdeklődés nem tekinthető kivételes vonásnak, jellegadó sajátossággá a rendezői világlátás teszi” – olvashatjuk Pörös Géza Krzysztof Zanussi világa című, 2016-ban megjelent kötetében. Azért éppen ezt az idézetet másoltam ki az említett könyvből, mert a lengyel rendezőzseni legújabb, Éter (Eter, 2018) című filmjét nézve ez a két szó: az intellektualitás és a moralitás visszhangzott bennem. Jóllehet, az Éter nem nyeri majd el mindenkinek a tetszését, de akinek igen, annak hihetetlenül fog tetszeni!

Krzysztof Zanussi a lengyel filmművészet kiemelkedő alakja, akit egy lapon kell említenünk a zseniális Andrzej Wajdával, Andrzej Munkkal, Jerzy Kawalerowicz-cal és Roman Polańskival, s akinek olyan – egyszerűen nincs találóbb kifejezés – zseniális alkotásokat köszönhetünk, mint a Védőszínek (Barwy ochronne, 1977), a Spirál (Špirála, 1978), a Konstans (Constans, 1980), a Bárhol vagy, ha vagy… (Gdzieskolwiek jest, jeslis jest?, 1988), valamint Az élet, mint nemi úton terjedő halálos betegség (Zycie jako smiertelna choroba przenoszona droga plciowa, 2000) – és akkor még csak a személyes kedvenceimet említettem. Zanussi a hatvanas évek közepén kezdett el filmeket készíteni; korábban fizikát és filozófiát tanult. A mozgóképbe a Lengyel Tudományos Akadémia filmelméleti kurzusainak köszönhetően szeretett bele, és ez a szerelem – szerencsére – máig tart.

Éter

Fotó: Vertigo Média

A lengyel rendező-forgatókönyvíró mostanáig több mint húsz filmet készített, melyek mindegyike – hadd legyek egy kicsit elfogult – kincset ér. Peter Cowie filmtörténész egyik kötetében így fogalmaz vele kapcsolatban: „ha Astruc számára a kamera csupán egy töltőtoll, akkor Zanussi számára egy mikroszkóp”. És valóban: Zanussi, filmjeiben mikroszkóp alá helyezi az embert, az emberi mivoltot, az életet, a halált, a jót, a rosszat, az erkölcsöt, az erkölcstelenséget, egyszóval mindent, ami az emberi létezéshez, és annak alapvető törvényeihez kapcsolódik. Nos, kamerája/mikroszkópja az Éter készítése során is a keze ügyében volt, és segítségével ismét felfedte előttünk az ember azon arcát, amelyet nem feltétlenül kellemes meglátni…

Az Éter a 20. század elején, a világháború árnyékában játszódik, főhőse pedig egy orvos, aki a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető hősnek. A doktor mániákusan kísérletezik az éterrel – vagy ahogy ő mondja, fennkölten: a kvintesszenciával –, amely megfosztja pácienseit szabad akaratuktól, tudatuktól, ugyanakkor teljesen megszünteti fájdalomérzetüket. A film kezdetén egy fiatal nő áldozatul esik az orvos „kísérletének”, amiért halálra ítélik, ám az utolsó pillanatban kegyelmet kap – mint később megtudjuk: azért, mert eladja a lelkét az ördögnek. Az orvos a bitófától megmenekülve a Monarchia hadseregében találja magát, ahol parancsnoka jóváhagyásával katonaorvosként folytatja a kísérletezést, minden morális gátlás nélkül manipulálva az embereket.

Éter

Fotó: Vertigo Média

Mivel mindebből azonnal kitűnik, elárulom: az Éter a saját lelkét az ördögnek ajánló tudós, Faust történetének újragondolása, amely által Zanussi olyan kérdésekkel foglalkozik, melyek mindig is foglalkoztatták. „Az Éter első tanulmányaim visszatükröződése, állandó érdeklődésemé a tudományok iránt” – nyilatkozta Zanussi a film kapcsán, én azonban úgy vélem, e film nemcsak a tudomány iránti érdeklődésének lenyomata, hanem sajátos analízis is, amely – szinte felnyitva a mellkast – az emberi lélek sötétjét tárja a néző elé. Mit jelent valójában az egyének hatalomnak, tudománynak való alávetettsége? Milyen az, amikor az embert megfosztják szabad akaratától? Mi a jó, és mi a rossz? És mi az, ami már nem tehető meg azon cím alatt: „a tudomány nevében”? E kérdések merülnek fel az Éterben, s a tudomány mellett megjelenik a vallás is, ily módon arról is van módunk elmélkedni, mit takar a kifejezés: az emberi élet szentsége.

E ponton muszáj megemlítenem, hogy jó néhány felkavaró jelenettel találkozhatunk a filmben, és ez még nem minden! Az Éter sötét atmoszférája tulajdonképpen teljesen ránk telepszik, s még a játékidő letelte után sem kifejezetten könnyű kiszabadulni belőle. Piotr Niemyjski baljós hangulatú képei a történelmi múlt és az emberi lélek kapuit egyaránt megnyitják előttünk, s míg a felszínen: a fő narratívában a főszereplő orvos már-már a végsőkig szenvtelen tevékenykedéseit követjük végig, a háttérben meghúzódik a Faust-történet, amely különös – és kellemetlen – mélységet ad mindannak, amit látunk. És ehhez tökéletes „háttérként” szolgál Wagner Parsifal című operája… De, ami még ennél is tökéletesebb, az az Éter nyitánya, amelyben Hans Memling Utolsó ítélet című triptichonját pásztázza a kamera, előrevetítve a felszín mögött megbúvó „titkos történetet”. A doktort alakító Jacek Poniedzialek karakterformálása már csak hab a tortán, ahogyan az is, hogy az Ördög képében László Zsolt tűnik fel.

Éter

Fotó: Vertigo Média

Azt hiszem, hosszasan tudnám még sorolni az Éter erényeit, de azért szóba kell hoznom azt is, hogy lassúsága, hosszúsága és sajátos visszafogottsága miatt ez a film talán nem fog mindenkit magával ragadni. Ettől függetlenül viszont biztos vagyok benne, hogy mindenkiben elülteti azokat a kérdéseket, amelyeket igazán bátran felvet.

Látni kell, mert a lengyel filmművészet egyik legkiemelkedőbb alkotójának filmje. Krzysztof Zanussi pedig – ebben a műben is – önmagát adja, az Éter tehát egyedi és a maga nemében pazar!

Az Éter május 16-ától látható a mozikban a Vertigo Média forgalmazásában.

Előző írás Következő írás

Hasonló cikkek