Látni kell

Mindenkinek vannak rossz napjai – Egy igazán csodás nap (2014)

Biztosan veletek is előfordult már (jó) párszor: az ébresztő nem csörgött, a reggeli kávét a frissen mosott és vasalt felsőtökre öntöttétek, a kulcsot nem találtátok sehol, s mikor végül meglett és el tudtatok indulni, az esőben – mert ilyenkor természetesen esik –, a zebránál egy autó pont telibe talált benneteket, így aztán hiába sikerült behozni a reggeli lemaradást, végül elkéstetek… Vagy mondjuk elfelejtettétek beletenni a mosógép kifolyócsövét a kádba, a víz elárasztotta a fél lakást, és miután felitattátok a nappaliig zúdult víztömeget, véletlen felrúgtátok a felmosóvödröt… – ez utóbbi egyébként pontosan így történt velem. De amiért ilyen sokat hadoválok a jó öreg Murphy-féle „ami elromolhat, az el is romlik” törvényről, az az, hogy muszáj a figyelmetekbe ajánlanom az Egy igazán csodás nap (Alexander and the Terrible, Horrible, No Good, Very Bad Day, 2014) című családi filmet, amely úgy meséli el egy rossz nap történetét, hogy azt élvezet nézni!

Nézzük is mindjárt a történetet! Főhősünk Alexander, akinek minden napja olyan, mintha bal lábbal kelt volna fel. A családja ellenben a végletekig pozitív. „Kormányozd a hajód pozitív gondolatokkal!” – mondja lelkesen az apa, aki bár nemrégiben elveszítette az állását, nem tűnik kimondottan letörtnek. Az anyuka se túl elcsigázott. Ő a családfenntartó, aki megszakad a munkahelyén, ám mosollyal tűr mindent – még a főnöke olyan megjegyzéseit is, minthogy akkor is látja a gyerekeit, ha képen nézegeti őket az irodában. Ó, igen: a gyerekek! Alexandernek három testvére van: a bátyja éppen a sulibálra készül, no meg arra, hogy végre megcsókolja az iskola legszebb lányát; a nővére az iskolai színkör Pán Péter-előadásának főszerepére készül; a legkisebb, karonülő testvére pedig folyton sír, ha nincs a szájában a méhecskés cumi. Szóval mindenkinek megvan a maga „baja”, és tulajdonképpen senkit sem izgat, hogy Alexander rágóval a hajában ébred, vagy hogy az osztály legmenőbb és legnépszerűbb sráca direkt rászervezte az ő szülinapi bulijára a saját buliját. És akkor, a 12. születésnapja előestéjén Alexander eszik egy kis fagyit, és azt kívánja: legyen a családjának is egy igazán rossz napja. A kívánság pedig teljesül…

Egy igazán csodás nap

Fotó: imdb.com

A rendező, Miguel Arteta Judith Viorst 1972-es Alexander and the Terrible, Horrible, No Good, Very Bad Day – ami magyarul annyit tesz, mint Alexander és a szörnyű, borzalmas, nem jó, nagyon rossz nap – című regényét gondolta újra. A könyv egy 12 éves kisfiú egyetlen – természetesen szörnyű, borzalmas, nem jó, nagyon rossz – napját meséli el az olvasónak, Miguel Arteta és Rob Lieber (a forgatókönyvíró) azonban csavartak egyet ezen: míg a regényben a rossz dolgok Alexanderrel történnek, addig a filmben egy születésnapi kívánság hatására az egész családot „elkapja a gépszíj”. Igen, tudom: ez így erősen hajaz a Hanta Boy-ra (Liar Liar, 1997), ám az Egy igazán csodás nap nem olcsó másolata Tom Shadyac 1997-es filmjének.

Miguel Arteta egyedülálló filmet készített, amely rendkívül humoros, vidám és szórakoztató, ugyanakkor hazudnék, ha azt mondanám, hogy nincsenek gyengéi. A túlhajszolt szülők – az anyuka, aki minden percét a melóban tölti, és elfelejti, mikor van az iskolai színi előadás és az apuka, aki az űrkutatást baba-mama jógára „cserélte”, és a várva várt állásinterjúra viszi magával a gyereket –; az idegesítő, folyton énekelgető lánytestvér; a málé báty, akinek nincs más vágya, csak az, hogy elvigye a bálba az áhított jó csajt; a suli legmenőbb lánya, aki azt is elmagyarázza a barátjának, milyen a tökéletesen romantikus „jó éjt” sms; az állandóan bömbölő kisgyerek iszonyú klisés karakterek, de be kell, valljam: működnek! Részint azért, mert egytől egyig remek humorforrást szolgáltatnak, részint pedig azért, mert olyan színészek keltik életre őket, mint Jennifer Garner, Steve Carell vagy a fiatal Ed Oxenbould, aki már M. Night Shyamalan A látogatás (The Visit, 2015) című filmjében is megmutatta, hogy nemcsak játszani tud, de még humora is van. A színészek egyszerűen belesimulnak abba a káoszba, melyet a történet szolgáltat nekik, de vannak jelenetek, melyeket még ők sem tudnak megmenteni. Néhol ugyanis látszólag teljesen elszállt a készítők józansága, és nem érezték, hol van a határ a humor és a kínosság között.

Egy igazán csodás nap

Fotó: imdb.com

De még ezzel együtt is kellemes film az Egy igazán csodás nap. És nem is akar több lenni egy kellemes családi filmnél, ami nem baj, hiszen elszórakoztatja a 12 és a 47 évest is, és amellett, hogy emlékeztet a tényre: mindenkinek vannak rossz napjai, arra is figyelmeztet: néha jobb, ha egyszerűen csak nevetünk magunkon.

Látni kell, mert humoros, vidám és szórakoztató film, amelynek egyes jeleneteit jó lesz majd felidézni, mikor egyszer, a reggeli rohanásban magunkra öntjük a kávét…

Az Egy igazán csodás nap az HBO GO-n látható.

Előző írás Következő írás

HASONLÓ CIKKEK

1 Komment

  • Reply Tizenhét film az egész családnak – nem csak karantén idejére 2021.03.11 10:06

    […] Mindenkinek vannak rossz napjai – Egy igazán csodás nap (2014) […]

  • Hozzászólás