Látni kell

Apa csodaszép mesét mond a börtönből – Mesék a zárkából (2020)

A Mesék a zárkából (2020) című dokumentumfilm középpontjában börtönbüntetésüket töltő édesapák állnak, akik meséket írnak, melyek aztán mesefilmként kelnek életre az ő és az őket hazaváró gyermekeik, családtagjaik főszereplésével. Már maga az ötlet is különleges, és a megvalósítás csak még inkább az. Visky Ábel tényleg különleges és nem mellesleg kiváló filmet készített, benne pedig – mondhatni – végigvisz egy terápiás folyamatot is, amelynek során mind a szereplők, mind a nézők lehetőséget kapnak a kérdésfeltevésre, az elgondolkodásra és az önvizsgálatra.

„Azt mondják, a képzelet szabaddá tesz. Kíváncsiak voltunk, ez vajon igaz-e.”

Ezzel a felirattal kezdődik a dokumentumfilm, majd szép sorban megismerjük a főszereplőinket. Gábor garázdaság és súlyos testi sértés vétsége miatt nyolc évet kapott, Tibor –, aki a saját apjával ül – rablásért ötöt, Zoltán rablásért és súlyos testi sértésért nyolcat. Itt máris bekapcsolhatna bennünk az előítélet, Visky Ábel azonban igen könnyen eléri, hogy ez ne történjen meg. Hamar tudatosítja, hogy ezek a férfiak nem csupán elítéltek, hanem valakinek a gyermekei, élettársak, férjek, családapák, akik a börtön falain belülről próbálják szorosan tartani azokat a kötelékeket, amelyeket az idő és a körülmények könyörtelenül és folyamatosan oldanak el.

Mesék a zárkából

Fotó: bidf.hu

Ezekhez az apákhoz érkeznek meg a börtönbe az alkotók, s felteszik a kérdést: milyen mesehősnek képzelik a gyerekeiket? És ezzel az egyszerű, ám hatalmas távlatokat megnyitó kérdéssel kezdetét veszi egy nem mindennapi alkotói folyamat, mely során bepillantást nyerhetünk a fogvatartottak és családtagjaik párhuzamosan zajló életébe és szembesülhetünk azzal, milyen nehéz úgy működtetni egy kapcsolatot, hogy a távolság mellett még a bűntudat, a harag és a félelem is az ember ellen dolgozik… A Mesék a zárkából két évig készült, ez idő alatt pedig jócskán változtak a családi viszonyok. Valami azonban nem változott: az apák ragaszkodása és szeretete, ami olyan szépséges meséket hív életre, melyek láttán még az azokat megíró férfiak is elérzékenyülnek.

Az író-rendező Visky Ábel e mesékkel fikciót csempész a dokumentumfilmbe, varázslatot a valóságba, és ezt olyan kiválóan csinálja, mint Révész Bálint a Nagyi projekt (Granny Project, 2017), vagy Kirsten Johnson a Dick Johnson halálai (Dick Johnson Is Dead, 2020) című filmben.

Mesék a zárkából

Fotó: bidf.hu

Az egyik mese hőse egy rettenthetetlen királylány, a másiké egy tündérszép és jótevő aranyhal, a harmadiké pedig egy kismalac, aki bátran felkerekedik és bejárja a sötét erdőt, hogy megtalálja a családját. E hősöket a gyermekek keltik életre, de az apáknak is jut egy-egy fontos szerep, a mesék kiállítása pedig hihetetlenül eltalált és nagyon szépen közelít a képzelet felől a valósághoz. Először egy cut-out animációt látunk, majd egy stop-motion filmet, végezetül egy valódi erdőbe és erdőszéli kis házba érkezünk, ahol a malacjelmezbe bújt családtagok boldogan reggeliznek ugyanannál az asztalnál. Mondanom sem kell, roppant megható mesék ezek – s bennük a happy end igazán sajátos színben tűnik fel –, de nemcsak meghatnak, hanem el is gondolkodtatnak minket, továbbá arra ösztönöznek, hogy meglássuk az embert a címkék mögött.

Mesék a zárkából

Fotó: bidf.hu

Visky Ábel első egész estés dokumentumfilmje számos ponton eshetett volna két szék közt a pad alá, lehetett volna etikailag megkérdőjelezhető, ő és alkotótársai azonban olyan, egészen terápiás hatású mozgóképet készítettek, amelyet nem lehet nem szeretni; amelyből süt az őszinteség, a természetesség és az emberség. S amely esetén még az ismétlődő szekvenciák sem zavaróak, hiszen hiába látjuk egy újabb család életét és egy újabb mesefilm megszületését, mindig valami mást, és csak egyre többet kapunk. Így aztán végül ott ülünk könnyes szemmel és azon gondolkozunk: igaz, hogy a képzelet nem bontja le a falakat és nem teszi semmissé a bűnöket, de az embert képes felszabadítani.

Látni kell, mert túlzás nélkül csodálatos alkotás, amely méltán nyert el két díjat is a 2021-es Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon, s amely megmutatja, micsoda hatalommal bírnak a mesék.

A Mesék a zárkából a Netflixen látható.

Előző írás Következő írás

HASONLÓ CIKKEK

Szólj hozzá elsőként

Hozzászólás