Mivel legutóbb azt ígértem, hogy a Filmek térből és időből rovat cikkeiben nem követek semmiféle időrendi sorrendet, igyekeztem igazán távol ugrani a némafilm korszakától. Nos, az 1920-as évekig jutottam… Védelmemre: azért nem sikerült mondjuk a ’60-as évekig, mert eszembe jutott Luis Buñuel és Salvador Dalí az Andalúziai kutya című filmje, melyet – valljuk be –, akkor se lehetne elfelejteni, ha nagyon akarnánk. Én viszont egyáltalán nem akarom, sőt titeket is arra ösztönözlek, hogy nézzétek meg. Ha pedig már láttátok, akkor arra, hogy nézzétek meg újra.
Fotó: lwlies.com
De hogy ne csak megtekintésre buzdítsak, mesélek kicsit a francia avantgárdról, arról a ’20-as években Franciaországban megszülető filmművészeti irányzatról, amelynek képviselői igazán sokat tettek a film médiumáért. Az irányzat zászlóvivői – Louis Delluc, Jean Epstein, Germaine Dulac, René Clair, Luis Buñuel és Fernand Léger –, akik írók, rendezők és festők közül kerültek ki, egytől egyig a filmi kifejezés lényegét, a filmszerűség természetét vizsgálták, s a film művészi lehetőségeinek határait kutatták. Számukra a legfontosabb kérdés az volt, hogy miben határolható el a film más művészetektől, mindenekelőtt az irodalomtól, a festészettől és a zenétől. Tőlük ered a cinéma pur, vagyis a tiszta film kifejezés, amely éppen ezt jelenti: a film azon megnyilatkozását, amely nem kapcsolódik sem az irodalomhoz, sem a képzőművészethez, sem a zenéhez. Ezt azonban nem könnyű tetten érni…
Germaine Dulac filmrendező szerint a tiszta filmszerűség leginkább a mozgásban nyilvánulhat meg. „A film az a mechanikus találmány, mely arra szolgál, hogy megragadja az életet pontos és folyamatos mozgásba” – mondta.
A tiszta film esszenciáját kutató rendezők egyébként abban is hasonlítottak egymásra, hogy mindannyian elvetették az irodalmias, történetmesélő film eszméjét, ám keresték a világ dolgainak meghökkentő, csak a filmkamera számára látható vizuális arcát. Igen, tudom, ezt így elég nehéz elképzelni, ezért mondok is egy példát, pontosabban egy filmet, melyben a világ ezt az arcát mutatja. A futurista festő, Fernand Léger Gépi balett (1924) című filmjében közönséges tárgyak – konyhai eszközök, üvegek, edények – megmozgatott, bevilágított és váratlan látószögekből rögzített képei teremtenek különleges, egyáltalán nem mindennapi, sőt egyenesen részegítő vizuális élményt. A francia avantgárd alkotói ugyanakkor nemcsak a Gépi baletthez hasonló mozgástanulmányokat készítettek, hanem városfilmeket is, de minden mozgóképet összekötött valami: az, hogy az irodalmias cselekményt elvető film eszméjét visszhangozták.
Fotó: imdb.com
És hogy lassan eljussunk a kötelező filmig, elmondom, hogy a francia avantgárd jelentős filmjeit a század egyik legnagyobb hatású szellemi áramlata, a provokatív és elemi erejű szabadságvággyal telített szürrealizmus ihlette.
Luis Buñuel és Salvador Dalí az Andalúziai kutya című filmje nemcsak a szürrealizmus egyik, ha nem a legkiemelkedőbb műve, de a francia avantgárd legeredetibb, legnagyobb hatású alkotása is. Buñuel és Dalí filmjét Buñuel állítása szerint saját és alkotótársa álmai ihlették, és valóban: Az andalúziai kutya éppen olyan, mint egy furcsa álom. A filmben a szürrealista áttűnések, s az álomszerű képasszociációk mellett az idő manipulációja és a festészetben is uralkodó szimultán perspektíva (egyidejűleg több nézőpontból történő többsíkú ábrázolás) játssza a főszerepet, ezek összhatásának köszönhetően pedig az Andalúziai kutya a mai napig képes megdöbbenteni a nézőket.
Fotó: aviewtoaqueue.com
Buñuel az Andalúziai kutya képeiben meglátta a tiszta filmszerűséget, szerinte ugyanis az álom és a tudatalatti képei egylényegűek a filmképpel. Hogy Germaine Dulac egyetértett-e ezzel a megállapítással, abba most ne menjünk bele. (Buñuel se menne, sőt magasról tenne rá, hogy egyetért-e vele bárki is.) Tehát nézzük meg inkább minden idők egyik legmeghatározóbb és legkülönösebb filmjét. Bár talán azt is mondhatnám: álmodjunk együtt Buñuelékkel!
Miért kötelező? Mert a filmtörténet kezdetének egyik legmeghatározóbb műve, amelyet két olyan renitens, fantasztikusan tehetséges alkotó készített, akiknek nevét sosem szabad elfelejteni. Buñuel és Dalí egyéni „hangja” a mai napig hatással van a művészetekre; közös munkájukat, az Andalúziai kutyát egyszerűen vétek lenne kihagyni. Persze, utána lehet, hogy nem alszunk majd olyan jól…
Forrás: Film- és médiafogalmak kisszótára
Kapcsolódó cikkem:
Gépi balett (Ballet Mécanique, 1924) és a Cinema pur – Corn & Soda
Szólj hozzá elsőként