Dér Asia és Haragonics Sára közel öt éven keresztül forgatott dokumentumfilmje érzékeny, bensőséges, őszinte és emberi alkotás, amely amellett, hogy betekintést enged egy szivárványcsalád születésébe, riasztó látleletet nyújt hazánk politikai klímájáról is. Az Anyáim története (2020) megrendítő és elgondolkodtató film két nőről, akik éppen a szülővé válás útjára lépnek, s akik azért akarnak – minden akadály és előítélet ellenére, s mindennél jobban – örökbe fogadni és szeretetben nevelni egy gyermeket, mert úgy érzik, úgy gondolják: az az élet értelme.
Körülbelül öt évvel ezelőtt járunk, Magyarországon. Virág, a volt parlamenti képviselő – aki belefáradt az ellenzéki létbe, ezért otthagyta a politikai pályát – és zenész barátnője, Nóra úgy döntenek, hogy gyermeket vállalnak, annak ellenére, hogy jól tudják: azonos nemű párként egyáltalán nem lesz könnyű dolguk. Örömmel és izgalommal vágnak bele a hivatalos folyamatba – vagy inkább procedúrába… –, majd hosszú várakozás következik, mígnem két év után megszólal a telefon. Egy örökbefogadásra váró roma származású, a kortársaitól jelentősen lemaradt kislányt „ajánlanak fel” nekik, ők pedig habozás nélkül igent mondanak, és magukhoz veszik a két és féléves Melisszát.
Fotó: hbogo.hu
Dér Asia és Haragonics Sára rendezők a várakozást és a családdá válás kezdeti időszakát is megmutatják, s igazán közel visznek minket a főszereplőkhöz. Olyannyira közel, hogy idővel szinte teljesen bevonódunk; átérezzük, átéljük Virág és Nóra mindennapi örömeit, küzdelmeit, aggodalmait, félelmeit. Mert mindből van bőven. Virág ugyan ösztönösen ráérez az anya-szerepre, Nóra azonban megtapasztalja, milyen szigorúbb és következetesebb szülőként némiképp a háttérbe szorulni. „Ez, hogy két anyja van, ez nem működik (…) Nőként ugye nyilván az anyai érzéseket akarom megélni, meg az van bennem. (…) De azt meg nem tudom megélni…” – fakad ki az egyik nehézkes esti fektetés után, mondatai pedig jól példázzák, mennyire sallangmentes és őszinte is az Anyáim története. A készítők ugyanis nem arra törekedtek, hogy idilli képet fessenek egy szerető család megszületéséről, hanem arra, hogy őszintén bemutassák: szülővé válni, szülőnek lenni nem egyszerű feladat, sőt.
E feladat pedig még nehezebb, ha egy leszbikus pár vág bele a családalapításba egy olyan országban, ahol a társadalmi előítéletek mellett még a kormány melegekkel szembeni kirekesztő családpolitikájával is meg kell küzdeni…
A dokumentumfilmben szerepel egy bejátszás Orbán Viktor egyik EU-fórumos szónoklatából, amelyben kijelenti: Magyarországon a család alapja a házasság, amely nálunk egy férfiból és egy nőből áll. Ez, és még néhány archív felvétel épp elég hozzá, hogy azt is átérezzük, erőteljesen, milyen fojtogató légkör fonja körbe Virág, Nóra és Melissza életét, s milyen könnyen és megállíthatatlanul szüremkedik be ez a – mondjuk úgy – levegőtlenség a család hétköznapjaiba. A film egyik talán legerősebb jelenetében Nóra almát pucol a konyhában, a rádióból pedig szinte fröcsög a melegek elleni gyűlölet. És akkor ott van még a súlyos, nem alaptalan félelem is: „mi lesz, hogyha valami őrült náci megneszeli, hogy mi itt vagyunk, és felköti a kutyáinkat”.
Fotó: port.hu
Félelemmel, bizonytalansággal és kilátástalansággal mérgezi meg a kormány politikája e szeretetre és személyes boldogulásra vágyó család hétköznapjait, Dér Asia és Haragonics Sára pedig a lehető legjobb eszközökkel tárják fel, pontosan mit is jelent mindez. Nincsenek beszélő fejek és magyarázó inzertek, helyettük beszédes, érzelmekre, pillanatokra koncentráló közelképek vannak, egy remekül felépített narratíva, továbbá egy kézikamera, amely úgy bújik meg Virágék különféle élettereiben és -helyzeteiben, mintha nem is egy (megrendezett és megszerkesztett) dokumentumfilm, hanem egy családi videó készülne. Ez persze lehetne hiba is, ám nem az, hiszen az Anyáim története jócskán túlmutat a bemutatott családon: univerzális kérdéseket fogalmaz meg és személyes hangvétele által képes is megszólítani majdnem mindenkit.
Azért mondom, hogy majdnem, mert tisztában vagyok vele: nem kevesen vannak, akik úgy vélik, örvendetes, hogy az Országgyűlés az alaptörvényben rögzítette, hogy az anya nő, az apa férfi. Őket bizonyosan nem fogja megszólítani vagy érdekelni ez a film, ám szeretném remélni, hogy sokan, vagy talán még sokkal többen is vannak azok, akik – hozzám hasonlóan – fontosnak, égetően fontosnak tartják, hogy ne maradjunk csöndben, hanem minden lehetséges módon beszéljünk arról, mennyivel többet jelent a család annál, hogy van egy anya, aki nő és egy apa, aki férfi.
Látni kell, mert tényleg égetően fontos film. És nem mellesleg nagyon jó is!
Az Anyáim története az HBO GO-n látható.
Szólj hozzá elsőként