Látni kell

Édes és könnyed, de nem habkönnyű – Hab (2020)

Körülbelül akkor habarodtam bele ebbe a filmbe, amikor az előzetesében kiragadva megláttam azt a jelenetet, melyben az édesbús cukrászlány a Robert Redford fantázianevű sütemény mellé odatolja a Barbra Streisandot is, merthogy „Redford mellé kell a Streisand, úgy jön át az íze”. E humoros, ugyanakkor igazán jelentékeny mondatot hallva rögtön éreztem, hogy a Hab (2020) nem csupán „az év legédesebb vígjátéka” lesz, hanem egy olyan, habkönnyűnek tűnő mese, amely a cukormáz alatt nehéz érzelmeket, társadalomkritikával átitatott gondolatokat és igazán fontos kérdéseket vet fel. Nos, látva a teljes filmet, bátran kijelenthetem: nem csalt a megérzésem!

„– Latinovits Zoltán, Ruttkai Éva, Kate Winslet, Leonardo DiCaprio, Timothée Chalamet, Armie Hammer – látom, nem sok esélyt adsz a happy endnek. – Az igazi szerelmek sosem teljesednek be. De ettől szép az egész. És ettől finom a sütim is.” Így hangzik a Hab egyik kulcsfontosságú dialógusa, amelyből kitűnik: főhősünk, Dóra tulajdonképpen összetört szívének darabkáit kínálja vendégeinek, sütemények formájában.

Hab

Fotó: port.hu

A nagy ő, Dávid másfél éve hagyta el egy másik lányért, akit azóta már feleségül is vett, de Dóra képtelen a továbblépésre. Esténként exe parfümjét szagolgatja, nála maradt ingjét viseli, s a közös múltat nézi vissza a képzelet házimozijában. És zokog és zokog – még a csoportterápián is, ahol a résztvevők közös nevetéssel igyekeznek megszabadulni minden fájdalmuktól… Dóra élete tehát cseppet sem mesés. Hab nevű cukrászdája viszont annál inkább az! De a baj sajnos azt is utoléri, így a leányzót a magánéleti után az üzleti csőd is fenyegeti. Ám akkor talál egy pályázatot, pontosabban egy családi cégeknek hirdetett versenyt, amelynek győztese 30 milliós támogatást kap vállalkozása fellendítéséhez. Szóval, már csak egy férjet és egy gyereket kell találnia, akik elkísérik a négynapos workshopra és segítenek neki elnyerni a pénzt a többi család elől. E feladatot Dóra könnyen teljesíti: Marci, az agglegény fogorvos szinte kérés nélkül vállalja a férj szerepét, és a szomszédban lakó kisfiú, a színészi babérokról álmodozó Lacika is örömmel csatlakozik a színjátékhoz – már, ha gyakorlásképp kedvére improvizálhat. Hazudni, igazi családot, boldogságot színlelni azonban már nem olyan könnyű feladat… Pláne, hogy a versenyzők közt, párja oldalán, ott van Dávid is…

A Hab tipikus romantikus vígjáték, és előszeretettel használja is a műfaj kliséit, kivált a tipizált karaktereket: a worshopon felsorakozó családoktól (a jurta spa „élményszaunát” üzemeltető nagymagyar, a folyamatosan melegítőben feszítő sportos…) a rendezvényt vezető, Amerikában is óriási hírnévnek örvendő, ezt megerősítendő félig angolul, félig magyarul beszélő, már-már idegesítően „relaxált” coach-on át a macsó felszín alatt nagyon is érző szívű nőfalóig. Sőt, a főszereplőig! Mindez azonban nem akkora probléma. Méghozzá azért nem, mert hiába a sztereotip típuskarakterek, ha az alkotók mindannyiukba csempésztek egy kis mélységet.

Hab

Fotó: port.hu

És ha már itt tartunk: hiába kiszámítható, tipikus romantikus vígjáték a Hab, ha egyszer hihetetlenül élvezetes és szeretnivaló!

Ez egyrészt Lakos Nóra és Fekete Fruzsina pörgős, humorban és érzelmekben egyaránt gazdag forgatókönyvének köszönhető, másrészt pedig Lakos Nóra kifinomult és – hadd tegyem hozzá – sikkes rendezésének. És akkor az élénk színekkel igazán bátran játszó, a múltat és a jelent csodálatos összhangban összeolvasztó díszletekről, jelmezekről s a kellemes melegséget és bájt árasztó képi és zenei világról még nem is beszéltem! Ahogy arról sem, milyen ötletesen idézi meg a Hab a régi idők moziját, s milyen bámulatosan tiszteleg a filmművészet előtt. Hugh Grant puha támlás székként, Mácsai Pál törött kancsóként jelenik meg a Habban, amely egy olyan fiatal nő története, aki a valóság elől egy saját maga által kreált mesevilágba menekül. Kerekes Vica pedig elragadó ennek a fiatal, összetört szívű nőnek a szerepében!

Hab

Fotó: port.hu

De nemcsak ő elragadó, hanem az elsőfilmes Lakos Nóra azon szándéka is, hogy a valós társadalmi problémák szőnyeg alá söprése helyett fontos kérdéseket vessen fel családról, szerelemről, boldogságról, továbbá hazugságról és igazságról. És ha válaszokat nem is ad, ez akkor is dicséretes.

Látni kell, mert stílusos, szép, kellemes mozi, amely amellett, hogy kikapcsolódást nyújt, néhány fontos kérdést is nekünk szegez.

A Hab szeptember 10-étől látható a mozikban az InterCom forgalmazásában.

Előző írás Következő írás

HASONLÓ CIKKEK

Szólj hozzá elsőként

Hozzászólás