Egy újrakezdés története – A másik út (2020)

Mi kell ahhoz, hogy az ember maga mögött hagyja az életét és mindent, amije van, amit ismer? Mennyit ér meg, s egyáltalán: mi a szabadság? És mit jelent egy olyan ultraortodox közösségben felnőtt zsidó lánynak, aki soha nem lépte át New York és a vallási hagyományok „küszöbét”? E kérdésekre ad választ A másik út (Unorthodox, 2020) című minisorozat, amely hitelesen, alázatosan és ítélet nélkül mutat be egy sokunk számára ismeretlen közösséget, s ugyanezzel a szemléletmóddal követi fiatal főhősét, aki egy napon úgy dönt: Berlinbe szökik.

Unortodox – A másik út – Hogyan fordítottam hátat a haszid közösségnek címmel jelent meg 2012-ben Deborah Feldman életrajzi regénye (hamarosan magyarul is olvasható), amelyben őszintén ír arról, milyen élete volt a külvilágtól mereven elzárkózó szatmári zsidó közösségben, s miért döntött úgy fiatal édesanyaként: feláldoz mindent azért, hogy szabad lehessen és a gyermekét is szabadnak nevelhesse. Ezen regény alapján készítette el négyrészes minisorozatát a Szerelmi élet (Liebesleben, 2007) és a Stefan Zweig – Búcsú Európától (Stefan Zweig: Farewell to Europe, 2016) című filmeket jegyző Maria Schrader, aki végtelenül hitelesen, jóformán dokumentarista szemlélettel ábrázolja a haszid közösség mindennapjait.

New York az amerikai zsidóság egyik legnagyobb és legjelentősebb központja. Az itt található Williamsburgben élnek a szatmári haszid családok, akik az ultraortodox haszid közösségek közül a leginkább konzervatívnak számítanak. Holokauszt-túlélők leszármazottai ők, akiknek ősei az egykoron Magyarországhoz tartozó Szatmárnémetiben éltek, a háborút követően pedig Williamsburgben találtak új otthonra, és alakították ki saját – igencsak szigorú – szabályrendszerüket. A szabályok között van például, hogy a nők nem tanulhatnak tovább, nem vállalhatnak munkát, nem beszélhetnek hangosan, nem játszhatnak hangszeren és nem énekelhetnek nyilvánosan. A férfiak ugyan dolgozhatnak, ám nem lehet ez a fő elfoglaltságuk, hiszen legfontosabb feladatuk a Tóra megismerése. Illetve a mielőbbi házasságkötés és gyermeknemzés.

E szabályok mentén élte az életét Deborah Feldman, akit a Maria Schrader rendezte sorozatban a fiatal és káprázatosan tehetséges izraeli színésznő, Shira Haas kelt életre Esther Shapiro néven. A cselekmény, fókuszban a 19 éves Estherrel, egy szombati napon veszi kezdetét. Az első képkockákon azt látjuk, hogy egy drótszerűséget fújdogál a szél. Hamar megtudjuk: az a drótszerűség egy elszakadt éruv, amely annak a térnek a határait jelöli ki, amelyen belül szombaton is engedélyezett például táskát vinni vagy babakocsit tolni, amit egyébként a szombat törvényei szerint nem lehetne megtenni a lakáson kívül. A lépcsőház lakói az alsó szinten, a bejáratnál álldogálnak, Esther azonban nem hajlandó várni, amíg megjavítják az éruvot: a zsebeibe pakolja a legszükségesebb holmikat, majd kilép az utcára, s céltudatosan halad az új élete felé.

New Yorkból Berlinbe szökik, maga mögött hagyva szeretett nagymamáját, kicsivel több, mint egyéves (előre elrendezett) házasságát, születendő gyermeke apját és a közösséget, amelynek tagjaként egyetlen dologban volt igazán, megkérdőjelezhetetlenül biztos: más, mint a többiek.

A fiatal lány, aki titokban zongorázni tanult, s odavan a zenéért, a közösségből évekkel korábban kivált és Berlinben letelepedett édesanyja után indul a német állampolgárságát igazoló papírokkal – amelyeket annak idején tőle kapott búcsúzáskor, „hátha szükség lesz rá” –, szívében azzal a reménnyel: egy új világ, egy új, szabad élet várja. És így is lesz, csakhogy ez a fordulat, pontosabban mondva a liberális Berlin nyitottsága és az ottani élet elkezdésének könnyedsége zavaróan hamisan cseng. A sorozat berlini szála, amely már elrugaszkodott az alapul szolgáló regénytől és teljes mértékben fikció, s amely Esther közösségben töltött életének bemutatásával párhuzamosan halad, súlytalan és túlzottan pátoszos. Ugyanakkor nem állíthatom, hogy a Berlinben játszódó jelenetek között nincsenek feledhetetlenek, hatásosak: Esther magyarázata, hogy miért szökött el, valamint zeneakadémiai felvételije kitörölhetetlen nyomot hagynak bennünk…

Ahogy az egész sorozat! Maria Schrader, oldalán kiváló jelmeztervezővel (Justine Seymour), operatőrrel (Wolfgang Thaler), zeneszerzővel (Antonio Gambale) és színészekkel (többek között és elsősorban Shira Haas, Amit Rahav, Jeff Wilbusch) rendkívüli és rendkívül értékes sorozatot készített. Megkapó képek, dialógusok és szimbólumok sorjáznak A másik útban, amely egy út- és identitáskeresés gyönyörű, ítélet nélküli története.

Látni kell, mert hatásosan és hitelesen mutatja be egy sokak által ismeretlen vallási közösség életét, s ítéletmentesen meséli el egy olyan személy történetét, aki úgy érezte: Isten túl sokat vár tőle.

A másik út a Netflixen látható.

(Utána érdemes az Így készült: A másik út című rövid dokumentumfilmet is megnézni.)