Humorba mártott történelem – A kedvenc (2018)

A görög rendező, Jorgosz Lantimosz a Kutyafog (Kynodontas, 2009), A homár (The Lobster, 2015) és az Egy szent szarvas meggyilkolása (The Killing of a Sacred Deer, 2017) című filmekkel egyértelművé tette: nem elég, hogy az egész világnak szóló mondanivalója van, de mondandóját olyan módon képes „tálalni”, hogy azt bizony tényleg mindenkinek látnia kell. E mondat után nem lesz meglepő, amit írni fogok, de azért leírom: A kedvenc (The Favourite, 2018) című, összesen 10 Oscar-díjra jelölt filmjét bűn lenne kihagyni! Ez ugyanis az eddigi leghumorosabb és legjobb munkája.

A 18. század elején, amikor Anglia háborúban állt a franciákkal, a trónon a betegeskedő és nem túl okos Anna királynő ült, nevében azonban közeli barátja, Lady Sarah Malborough és férje kormányozta az országot. A két nő még gyermekként ismerte meg egymást, barátságuk pedig olyannyira kiállta az idő próbáját, hogy felnőttként Sarah nemcsak az országról, de a királynőről is gondoskodott. Kapcsolatuk nem egyszerű barátság volt, sokkal inkább szerelmi viszony, amely – Sarah és férje kormányzási időszakával karöltve – 1707-ig tartott. Nem sokkal ezen dátum előtt érkezett az udvarba Sarah unokahúga, Abigail Masham, akinek leghőbb vágya volt, hogy átvegye Sarah szerepét, amely természetesen befolyással, ranggal és jómóddal kecsegtetett. Ezért, míg Sarah a politikával volt elfoglalva, Abigail a királynő bizalmába férkőzött, és mindent megtett annak érdekében, hogy ő lehessen az új udvarhölgy.

Ezt a – kis túlzással élve – trónfosztást örökíti meg Jorgosz Lantimosz filmje; nem csupán történelmi hitelességgel, hanem a rá oly jellemző humorral, abszurdummal, groteszkkel, valamint nyomasztó őszinteséggel és kritikával fűszerezve. A kedvenc az angol történelembe invitálja a nézőt, és arcpirító hiteleséggel tárja elénk egy olyan uralkodó életét és személyiségét, akinek magánélete tragédiák sorozata volt. Anna királynő, a Stuart-ház utolsó uralkodója nemcsak férjét, hanem 17 gyermekét is elveszítette. Magányos, önbizalomhiányos asszony volt, akin nem túl éles esze miatt sokat nevetett az udvar, aki helyett másnak kellett kormányoznia, s aki élete során szinte folyamatosan betegeskedett. Nos, Lantimosz egy mákszemnyit sem szépített ezen a valóságon: a történelmi tényekhez hűen ragaszkodott, ám szerzői filmes attitűdjét sem tette félre!

Kezdjük rögtön azzal, hogy a királynő 17 elveszített gyermekét A kedvencben 17 nyúl szimbolizálja, amely állatról azon nyomban a termékenység szó jut a néző eszébe… És ez csak a jéghegy csúcsa! Lantimosz kifigurázza a 18. századi arisztokrácia világát és képviselőit, a rizsporos parókákat, a nevetséges sminkeket, a felső réteg szórakozásait, sőt még magát a butácska királynőt is. De mindez még nem elég neki: a kosztümös filmeket is célba veszi. A legtöbb történelmi filmben felfedezhető báli jelenet A kedvencből sem hiányzik, ám Lantimosz nem fennkölt hangot üt meg; a koreográfia a film legkacagtatóbb mozzanata. Ugyanakkor a humor nemcsak e jelenet, hanem az egész film szerves része. És mit ne mondjak, nemcsak a rendezőnek, de a főszereplőket alakító színészeknek is kiváló humoruk van!

Ahogy rájuk gondolok, Lantimosz játszótársainak látom őket, akik „benne vannak a buliban”, és felöltve a korabeli viseletet, eggyé válnak azzal az atmoszférával, amit a rendező köréjük épített. A legjobb női főszereplő Oscar-díjára jelölt Olivia Colman, illetve a legjobb női mellékszereplő díjára esélyes Rachel Weisz és Emma Stone fergeteges alakítást nyújtanak; utóbbi talán élete eddigi legjobbját. A hármójuk közti viszony, vagy fogalmazzunk inkább úgy, szerelmi háromszög alakulása, így az ő játékuk adja a film igazi esszenciáját, de ha őszinte akarok lenni, akkor ki kell jelentenem: A kedvenc minden egyes részlete tökéletes. Például a Deborah Davis és Tony McNamara által írt, Oscar-díjra érdemes forgatókönyv, amely az olyan apróságokat is magában foglalja, mint Abigail titkos házasságkötése, illetve azt is, hogyan szólította egymást Anna királynő és Sarah. Robbie Ryan – szintén Oscar-esélyes – operatőri munkája feledhetetlen, beállításainál pedig csak a halszemobjektív vissza-visszatérő használata különlegesebb. Meg a zárókép! De Yorgos Mavropsaridis vágásai és Sandy Powell jelmezei is feledhetetlenek, és akkor az aláfestésként szolgáló (többek között) Bach- és Vivaldi-szerzeményekről még szót sem ejtettem…

Kétség sem fér hozzá, Jorgosz Lantimosz eddigi legjobb munkája A kedvenc, amely megérdemelten kapott 10 Oscar-jelölést, köztük a legjobb rendezőnek és a legjobb filmnek járót, s amely bizonyára ennek nagy részét díjra is fogja váltani. Valóban minden elemében egyedülálló mű, amelynek keserű humora megragadja a nézőt, s amely egyszerre nevettet meg és gondolkodtat el.

Látni kell, mert képi világát és elbeszélésmódját tekintve is különleges, egyedi, mondhatni „lantimoszos” film – amelynek profizmusa bennem a posztmodern filmművészet egyik alapművét, Peter Greenaway A rajzoló szerződése (The Draughtsman’s Contract, 1982) című alkotását idézte fel.

A kedvenc február 7-étől látható a mozikban a Fórum Hungary forgalmazásában.

Kapcsolódó cikkem:

Fejtsük meg együtt! – Egy szent szarvas meggyilkolása