Mi az a cliffhanger?

Pénteken volt az esküvőm, és ugyan fél éve azt mondogatta nekem mindenki, hogy igyekezzem a nagy nap minden másodpercét kiélvezni, hajnali ötkor a nászutas szobába érve elsőként azt kérdeztem a férjemtől: nem lehetne, hogy ezt megtartjuk még egyszer? Válaszul persze, széles mosolyt kaptam, s a megnyugtatást: ő is tíz percnek élte meg a több, mint tízórás eseményt, amelyből szerinte legalább olyan jól jönne egy „második rész”, mint jó néhány sorozatból és filmből. Egy második részhez azonban olyan lezárás kell, amely után mindenki ég a vágytól; szóval utólag el is kezdtem gondolkozni azon, miként lehetne a lakodalmak végén alkalmazni a következő közös ünneplést előrevetítő cliffhangert…

De mi az a cliffhanger? Egy angol kifejezés, mely magyarra fordítva annyit tesz: sziklába kapaszkodó. Ez már így is elég beszédes, de azért leírom a száraz definíciót: a cliffhanger „a filmeknél vagy televíziós műsoroknál előforduló olyan befejezés, amely egy drámai eseményt szakít félbe, vagy alapvető kérdéseket hagy megoldatlanul. Célja, hogy növelje a feszültséget a befogadóban, ezzel ösztönözve a folytatás megtekintésére.”

Az irodalmi művekben évszázadok óta használják ezt a hatáselemet – gondoljunk csak Az ezeregyéjszaka meséire vagy Dickens folytatásos regényeire –, ám a kifejezés a tízes években megjelent sorozatfilmekből származik, amelyekben gyakori fogás volt, hogy egy-egy rész végén valamelyik főszereplő – általában a főhősnő – egy sziklaperembe kapaszkodott, vagy más életveszélyes szituációba került, a néző pedig egy hétig várhatott a helyzet megoldására.

„A cliffhangert leggyakrabban a szappanoperák alkalmazzák, amelyek végtelen cselekményfolyama rendszerint valamely drámai pillanatban szakad meg” – mondjuk akkor, mikor rálőnek Jockey Ewing-ra, vagy mikor Berényi Miklós ajtaján kopogtat az adóhatóság… Alkalmanként természetesen a mozifilmekben is előkerül a cliffhanger: hol egy sorozat két része között – Vissza a jövőbe (Back to the Future, 1985) – hol provokatív szándékú, nyitott befejezésként – a Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső (Lock, Stock & Two Smoking Barrels, 1998).

E hatáselem tehát a feszültség és a kíváncsiság befejezés utáni fenntartását szolgálja, vagyis azt, hogy felkeltse a nézőben a folytatás megtekintésére irányuló vágyat. Számos filmkészítő alkalmazta és alkalmazza a cliffhangert, amely – mondhatni – garancia a jó lezárásra. De azért be kell vallanom: tulajdonképpen a lakodalom végi utolsó pohárkocogtatós csók is tökéletes…

Ajánlok egy filmet a kifejezéshez: Elgondolkoztam azon, hogy stílszerűen egy esküvős filmet választok, de aztán eszembe jutott az egyik legkedvesebb sorozatom lezárása, szóval úgy döntöttem: a Született feleségeket (Desperate Housewives, 2004–2012) ajánlom nektek. Marc Cherry Golden Globe-díjas sorozata a Lila Akác köz életét tárja a nézők elé: megismerhetünk néhány „született feleséget”, és bepillanthatunk egy olyan utca mindennapjaiba, ahol az unalom szót nemigen ismeri senki… A vígjáték, a romantikus filmek, a dráma, a krimi és a thriller műfaji elemeit egyaránt használó Született feleségek minden egyes évada cliffhangerrel zárul, ám a legutolsó rész lezárása a legjobb. És elég is, ha csak ennyit mondok róla. Meg azt: érdemes megnézni – nagyon is!

Forrás: Film- és médiafogalmak kisszótára