Mi segíthet a gyászban, a veszteség feldolgozásában? Miként nyújthatunk támaszt annak, aki élete legszörnyűbb időszakát éli át? Mennyit ér meg egy barátság? És mennyit az igazság? Létezhet olyan helyzet, mikor a bűnös megérdemli a bocsánatot? Ilyen és ezekhez hasonló dilemmák sorjáznak a Halott vagy (Dead to Me, 2019–) című – immár két évadot is megélt – sorozatban, amely egyszerre szórakoztató, nevettető fekete komédia, sötét thriller és súlyos, nyomasztó, sokszor szívfacsaró dráma.
A férjét meggyilkoló cserbenhagyásos gázolót kereső forrófejű özvegy, Jen összebarátkozik Judyval, a különc, de örök optimistával, aki nem az, akinek mutatja magát – olvasható a Netflixen a Halott vagy rövid és titokzatos cselekményleírása, amelyet mindenféle spoiler nélkül muszáj kiegészítenem azzal, amit már a cselekmény kezdetén megtudunk: az újdonsült barát, a különc, de örök optimista Judy valójában az a nő, aki a Jen férjét elütő autót vezette.
Fotó: netflix.com
Most bizonyára azon tanakodtok, miért éreztem szükségét, hogy a cikkben eláruljam ezt a fontos információt… Nos, azért, mert így tudom igazán kiemelni Liz Feldman sorozatának erényeit. Például azt, hogy zseniálisan használja a suspense erejét – vagyis kiválóan aknázza ki annak a dramaturgiai fogásnak az előnyeit, mikor a néző több információval rendelkezik az eseményekről, mint a szereplők. Meg azt, hogy a hatalmas titok helyett a két összetört nő közötti viszony alakulását helyezi a középpontba. És még azt is, hogy a köztük létrejövő barátságot hitelesen, emberien és érzelmesen, nem pedig érzelgősen ábrázolja.
Jen és Judy egyazon traumán osztoznak, ugyanakkor Judyt nem csak a lelkiismerete gyötri: a (részben) általa okozott veszteség nem az egyetlen az életében, s talán nem is a legfájdalmasabb. És bizony épp úgy szüksége van Jen támogatására, ahogyan neki az övére…
A Halott vagy első évadának fókuszában e különleges, határozottan nem mindennapi barátság áll, amely felett mindvégig ott lebeg az igazság, amelynek sokáig csak a néző van birtokában. Aztán jön az évadzáró egy óriási csavarral, amelyet egy még izgalmasabb, még feszültebb, még fordulatosabb második évad követ. Sőt, talán egy kicsit túlzottan fordulatos is… A sok új információ, a szinte folyamatosan forrásponton izzó feszültség és az egymás hegyén-hátán tornyosuló drámai helyzetek azt eredményezhetik, hogy a néző – főleg a visszafogott, elmélyült első évad után – túl pörgősnek, sűrűnek, egyszóval, túl soknak érzi a második évadot; ez azonban nem jelenti azt, hogy rossznak is!
Fotó: netflix.com
Merthogy Liz Feldman egyáltalán nem feledkezett meg arról, miért is vágott bele ebbe a sorozatba: azért, hogy megmutassa, hogyan eszi meg az ember lelkét egy szerette elvesztése – legyen az egy férj vagy egy hosszú ideje várt és vágyott gyermek –, mit okozhat az igazság és a titkok felszínre kerülése, s mennyit ér a barátság, az, hogy mellettünk áll valaki jóban-rosszban.
De Liz Feldman nemcsak remek témá(ka)t és kérdéseket választott, hanem kiváló színészeket is! Christina Applegate (Jen) és Linda Cardellini (Judy) fürdenek a szerepükben, s tökéletesen kiegészítik egymást, a Judy férjét alakító James Marsden, illetve a Jen imádnivaló gyerekeit megformáló Sam McCarthy és Luke Roessler pedig azt a bizonyos habot jelentik a tortán. A színészi játék tekintetében tehát egész egyszerűen kiváló a Halott vagy, és tulajdonképpen még a túlzóra sikerült második évad sem képes meggyőzni arról, hogy ne írjam le: úgy, ahogy van, ez a sorozat kiváló.
Látni kell, mert szórakoztató, izgalmas, feszült és drámai sorozat remek forgatókönyvvel, karakterekkel és színészi játékkal. És olyan dilemmákkal, amelyekről nagyon is érdemes elmélkedni.
A Halott vagy a Netflixen látható.
Kapcsolódó cikkeim:
Szólj hozzá elsőként