Rémmese a boldogságról – A boldogságvirág (2019)

A boldogság (megléte, hiánya, keresése, hajszolása…) mindannyiunk életének kulcsfontosságú momentuma. De vajon mi is az a boldogság? És mi mindent tehetünk meg azért, hogy boldogok legyünk? Többek között ezek a kérdések merülnek fel Jessica Hausner A boldogságvirág (Little Joe, 2019) című filmjében, amely különleges, bódító hatású hibrid – épp, mint a címszereplő virág.

Jessica Hausner elképesztően tehetséges és igen sajátos „hangon” alkotó rendező-forgatókönyvíró. E kijelentésemet igazolják Lovely Rita (2000), Lourdes (2009) és Őrült szerelem (Amour fou, 2014) című filmjei, melyek egyre fokozódó feszültséggel, s a nézőre telepedő, erős atmoszférával, némi sötétséggel és sötét humorral, valamint egzisztencialista látásmóddal és pontos emberismerettel készített, átható érzelmekkel teli művek. Nos, ez a jellemzés tökéletesen ráillik legújabb, A boldogságvirág című filmjére is, mely annak ellenére, hogy Wes Anderson, Jorgosz Lantimosz és Stanley Kubrick nevét és művészetét juttatja eszünkbe, mind formanyelvi szempontból, mind pedig merész képi, zenei és színészi megoldásait tekintve igazán egyedülálló.

A cselekmény középpontjában a fiát egyedül nevelő édesanya, Alice áll, aki egy növénynemesítő cégnél dolgozik csoportvezetőként. Szenvedélyesen szereti a munkáját, és izgalommal tölti el legújabb kísérletük, melynek során egy olyan virágot igyekeznek létrehozni, amely nemcsak szép és jó illatú, de rendkívül hasznos is: ha ugyanis megfelelő hőmérsékleten tartjuk, gondosan öntözzük és beszélünk hozzá, képes boldoggá tenni a környezetét. A szabályokat megszegve Alice hazavisz egy példányt, és a fiának, Janónak (Joe) ajándékozza. Anya és fia közösen keresztelik el a növényt – a gyermek után a Jancsika (Little Joe) nevet kapja –, s reményteli mosollyal állnak felette, nem sejtve, miféle rejtélyes mellékhatásokkal jár, ha valaki belélegzi az illatát…

A rövid ismertető után talán egyáltalán nem szükséges ezt hangsúlyoznom, de azért leírom: A boldogságvirág rendkívül izgalmas film. Igen, felidézi A testrablók támadása és a Frankenstein című alkotásokat, amelyek bevallottan megihlették Jessica Hausnert, de talán nem túlzok, ha azt mondom: túl is lép rajtuk, s valóban egyedülálló módon közvetíti megszívlelendő üzeneteit. A thriller, a horror, a giallo és a fekete humorú vígjátékok elemei keverednek ebben a tudományos-fantasztikus filmbe oltott egzisztencialista drámában, amely súlyos és aktuális morális kérdéseket feszeget.

Beavatkozhatunk a természet rendjébe? Teremthetünk, játszhatunk Istent? Helyettesíthetők az emberi kapcsolatok, az emberek egy növénnyel? Várhatjuk kívülről a boldogságot? Egyáltalán: mi a boldogság? Ilyen és ezekhez hasonló dilemmákkal találjuk szemben magunkat A boldogságvirágot nézve, amely egy génmanipulált virágot a fókuszba állítva valójában az emberi kapcsolatokról – különösen az anya-gyermek viszonyról – és azok változásáról, illetve az emberi természetről mesél.

És ezt tényleg páratlan módon teszi! A pasztelles, sterilnek, már-már túlstilizáltnak mondható képi világ, az eklektikus zene – néhol inkább bántóan fülsértő és félelemkeltő zaj –, valamint a minimalista, apró, jelentésteli gesztusokra és mimikára épülő színészi játék – amelyért a film főszereplője, Emily Beecham az idei cannes-i filmfesztiválon elnyerte a legjobb színésznőnek járó díjat – brutálisan hatásosak. Vagy fogalmazhatnék úgy is: éppúgy elbódítják a nézőt, mint egy kecses, illatos virág.

Látni kell, mert páratlan képi világú és formanyelvű film, amely fontos és aktuális kérdéseket vet fel. Olyanokat, amelyek újra és újra eszünkbe jutnak majd, mikor megöntözzük és megszólítjuk a szobanövényeinket…

A boldogságvirág február 13-ától látható a mozikban a magyarhangya forgalmazásában.