Látni kell

A mennyet keresni a földi pokolban – A mennyországnak kell lennie (2019)

Elia Suleiman legújabb műve, a cannes-i filmfesztiválon a zsűri különdíját és a filmkritikusok FIPRESCI-díját elnyert A mennyországnak kell lennie (It Must Be Heaven, 2019) rendkívüli mozi. A némafilmkorszakot idéző, megmosolyogtató vígjáték és szívfacsaró dráma, amelynek nézője önfeledten nevet, de közben azon gondolkozik: vajon rálelhetünk a saját „mennyországunkra” vagy itt lent csak földi pokol van?

Főszereplőnk maga a rendező, vagyis az ő alteregója, aki egy napon maga mögött hagyja otthonát, Palesztinát. Támogatókat szeretne szerezni legújabb filmjéhez – melynek egyébként éppen az a címe, mint annak, amelyre mi, nézők megvettük a jegyet –, ezért először Párizsba, majd New Yorkba utazik. Párizsban nyers elutasítás várja. A francia producer (akit a film nemzetközi forgalmazója, Vincent Maraval alakít) azt mondja neki: „ez a film nem elég palesztin, tulajdonképpen bárhol játszódhatna”. De New Yorkban sem talál jobb fogadtatásra… Barátja, a filmben saját magát alakító színész, Gael García Bernal lelkesen mutatja be őt a szintén önmagát megformáló Nancy Grant producernek. „Hadd mutassam be egy barátomat. Ő épp egy vígjátékot forgat a közel-keleti békéről” – mondja, majd jön a válasz: „Ez már önmagában vicces. Sok sikert hozzá. Viszontlátásra.”

A mennyországnak kell lennie

Fotó: imdb.com

Elia Suleiman néma csendben nyugtázza ezen megjegyzéseket, mindössze egyetlen egyszer szólal meg a filmben, amikor is annyit mond: „Palesztin vagyok.” Erőteljesen nyomatékosítja e kijelentését az ezt megelőző és követő némasága, s ez a – mondhatni – vallomás visszhangzik a fejünkben a záró jelenetet nézve is…

De ha már megemlítettem a némaságot, akkor elmondom: A mennyországnak kell lennie a legkiválóbb némafilmvígjátékokat idézi, a szemlélődő, a nagyvárosokban helyét kereső Elia Suleiman pedig szakasztott olyan, mint a Hulot úrrá változott Jacques Tati.

A mennyországnak kell lennie

Fotó: imdb.com

Milyennek látja a világot egy palesztin ember? Hogyan éli meg a franciák nemzeti ünnepét, mikor tankok dübörögnek az utcán és harci repülők szelik át az eget? Miért képzel minden egyes amerikai keze ügyébe fegyvert? – merülnek fel sorra a kérdések, többek között persze, az is: Milyennek látja a világ a palesztint? A válaszokat Elia Suleiman káprázatosan megkomponált és fényképezett, komikus és ironikus jelenetekbe rejti, így ahelyett, hogy didaktikusan felhívná a figyelmünket: a félelem, a veszély és az ellentétek ott húzódnak mindenütt, inkább megadja a lehetőséget, hogy a saját szűrőnkön keresztül figyeljük meg és értelmezzük a látottakat.

A mennyországnak kell lennie valóban rendkívüli mozi. Vígjáték – írják róla a legnagyobb filmes adatbázisban, ám ez a burleszknek és szkeccsfilmnek is beillő komédia igazán drámai gondolatokat vet fel, s igencsak súlyos érzéseket hoz a felszínre a nézőben…

Látni kell, mert nagyon nem mindennapi, kihagyhatatlan moziélmény.

A mennyországnak kell lennie február 20-ától látható a mozikban a Cinenuovo Kft. forgalmazásában.

Kapcsolódó cikkem:

Kötelező filmek – Playtime (1967)

Előző írás Következő írás

HASONLÓ CIKKEK

Szólj hozzá elsőként

Hozzászólás