Mikor először találkoztam a belső vágás kifejezéssel, egy műtőasztalon fekvő ember képe jelent meg a lelki szemeim előtt, és igen sokáig kellett összpontosítanom, hogy elűzzem ezt a képet. De szerencsére volt segítségem: Jancsó Miklós! Akinek mesterművei egy életre befészkelték magukat a fejembe, s most már, ha azt hallom: belső vágás, elsőként a Szerelmem, Elektra (1974) jut eszembe.
Tulajdonképpen ismét arra jutottam, hogy jól ismeritek az általam bemutatni kívánt kifejezést, mégis úgy éreztem, érdemes foglalkoznunk a vágással, hiszen ez a filmkészítés azon folyamata, amely – a rendezéssel szoros összefüggésben – meghatározza egy film szerkezetét, felépítését, ritmusát. Tehát: a jövőben, mikor egy film végén lepereg a stáblista, ne csak a rendező és a főbb színészek, továbbá az operatőr nevét figyeljétek – és jegyezzétek meg –, hanem a vágóét is.
Mivel az előző Mi az a…? cikkemben a montázst mutattam be nektek, úgy döntöttem, most a hozzá kapcsolódó Kulesov-kísérletet fogom. Elárulok valamit: a kémiai kísérletek mindig is hidegen hagytak – gondolom azért, mert már a számokkal sem vagyok jóban –, Lev Kulesov montázskísérlete viszont egyszerűen letaglózott. Biztos vagyok benne, hogy ez veletek sem lesz másként.
Ha az interneten rákeresünk a montázs szóra, ezt a tökéletesen helytálló magyarázatot találjuk: „a montázs lényegében meglévő elemekből való építkezést jelent, és ilyen módon történő előállítását új dolgoknak”. De találunk egy igen furcsa matematikai műveletet is, miszerint 1+1=3. A film világában pedig tényleg ez az eredmény. Elmondom, miért!