Mikor a múlt héten moziba mentem, kissé meglepetten tapasztaltam, hogy a jegyvásárlásnál minden előttem állót – és persze, engem is – kedvesen figyelmeztettek: „Feliratos lesz!” Mosolyogva válaszoltam, akárcsak a többiek, hogy „tudom”, és miközben átvettem a jegyem, azon gondolkoztam: tulajdonképpen minden film feliratos… No, de mi is az a felirat, pláne ha inzert? Erről (is) mesélek most!
„Minden élőlény között csak az ember tudja előre, hogy meg fog halni, mégis, egyedül az ember tud nevetni. Megnevettetni az embert annyi, mint elterelni figyelmét a halálról.” E két mondat attól a filmművésztől származik, aki rendezőként, forgatókönyvíróként és színészként is brillírozott, s aki nemcsak kiváló mozgóképeket hagyott hátra az utókornak, hanem egy örökéletű alakot: a csavargót, vagyis a vígjáték megtestesítőjét is. Most Charlie Chaplin életéről és munkásságáról mesélek nektek, és A kölyök (THE Kid, 1921) című filmjét ajánlom, amely mind közül a legkedvesebb számomra.
Nemrégiben a flashback kifejezést mutattam be nektek, amikor is szóba került a Dr. Caligari (Das Cabinet des Dr. Caligari, 1920) című film, amely azóta sem megy ki a fejemből. Részben azért, mert, ha egyszer megnézi az ember, sose felejti el… Részben meg azért, mert, ha egyszer megnézte, akkor valahányszor megpillantja a címét vagy egy képkockát belőle, nem tudja elűzni a gondolataiból. Mondhatjuk tehát, hogy a Dr. Caligari felejthetetlen élményt nyújt, de azt is ki kell emelni, hogy minden idők egyik legjobb filmje. Most ezt ajánlom nektek, illetve a filmtörténet első önálló, egységes stílusirányzatát, a német expresszionista filmet.
Az elmúlt napokban elözönlötték az internetet a „mit vegyek fel a szilveszteri buliba?” témájú cikkek, amelyek engem nem érintettek túl mélyen, mivel én játszósban (vagy pizsamában; még nem döntöttem) töltöm 31-e éjszakáját. Ezzel pedig bizonyára nem vagyok egyedül; ezért mindazoknak, akik – hozzám hasonlóan – otthon köszöntik az újévet, összegyűjtöttem néhányat a kedvenc filmzenéim és betétdalaim közül. Nem lett kimondottan bulizós mix, kanapén ülve pezsgőzéshez viszont ideális!
Ha az interneten rákeresünk a montázs szóra, ezt a tökéletesen helytálló magyarázatot találjuk: „a montázs lényegében meglévő elemekből való építkezést jelent, és ilyen módon történő előállítását új dolgoknak”. De találunk egy igen furcsa matematikai műveletet is, miszerint 1+1=3. A film világában pedig tényleg ez az eredmény. Elmondom, miért!
Sokat gondolkoztam, miként építsem fel a Filmek térből és időből rovat cikkeit: legfőképp azon agyaltam, hogy időrendi sorrendben haladjak-e végig a film történetén, és végül arra jutottam, hogy – számotokra és számomra is – sokkal izgalmasabb, ha nem időzünk „évekig” a film korai időszakában, hanem kötöttségek nélkül utazunk időben és térben a filmtörténet és filmelmélet világában. De azért a nyitó cikk témája nem lehet más, mint a némafilm, s a filmtörténet első nagy korszakának meghatározó darabja, az 1903-as A nagy vonatrablás.